close

Szívből futni

Csupaszív emberek teszik évek óta egy nagy közös pécsi ünneppé a Fuss a rákgyógyításért elnevezésű eseményt, melyet idén szeptember 9-én tartottak, a PTE Sportiroda tizedik és a PTE PEAC fennállásának századik évfordulóját is ünneplő Jubileumi Sportnap keretében.

Köszönetet mondott az egybegyűlteknek dr. Miseta Attila, a PTE rektora, és a futás által támogatáshoz jutó Eurakvilo Alapítvány alapítója, dr. Kajtár Béla is. Volt is miért: meggyőződésem, hogy a szeptemberi hőségben csak azok jöttek el, akik tényleg szívükön viselik a jótékonysági rendezvény sikerét.

Több, mint 2000 futó melegített együtt a Széchenyi téren.

Idén a pólók színei változatosak voltak, így tarka áradat futott és sétált az utcákon, kik babakocsit tolva, kik beszélgetve - vagy éppen a futást komolyan véve nagy iramban. Ismét sok olyan társaság volt jelen, akik évek óta baráti vagy kollegiális találkozási pontként tekintenek erre az eseményre. Ebben az évben is képviseltették magukat például a Pannon Filharmonikusok, de több városi és egyetemi szervezet is együtt futott.

A befutókat - ahogy tavaly is - a PTE PEAC vívószakosztályának tagjai várták, a távot teljesítők feltartott kardok között futhattak be diadalmasan a célba.
A rendezvény egykori alapítója, a Magyar Posta is hozzátette az eseményhez a magáét: aki megfordult például a Jókai utcai postán, láthatta, hogy az ablakokban a futáshoz illő aktuális pólókba öltöztek a dolgozók.

A szeptemberi mediterrán meleg sokakat csalogatott ki a város tereibe, a büszke futók a sétálóutcákon, tömegközlekedési eszközökön, rollereken, bicikliken, boltokban megjelenve juttatták el a Fuss rákgyógyításért legfőbb üzenetét:

nemes ügyért együtt megmozdulni jó! 

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni