close
CímlapSport„Lényegében bolond vagyok”

„Lényegében bolond vagyok”

triatlon, Bicsák Bence, versenysport
2017. szeptember 12.

Had mutassam be nektek Bicsák Bencét, azaz Bicsut. A magyar triatlon sport egyik kiválóságát, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság Tudományi karának hallgatóját, a PTE egyik tehetségkövetét, aki egyben a szervezés és a rendszerezés mestere is. Hisz ha nem így lenne, hogy tudná az élsportot, az egyetemet, a családot, barátokat egyensúlyban tartani? A nap mind a 24 óráját kihasználja, egyet sem pazarol el, tudatosan építi magát már hosszú évek óta, hogy egyre többet és többet bírjon. A jelenleg 21 éves fiú korántsem él átlagos életet, naponta több edzése van, az edzőtáborok és versenyek miatt pedig annyit utazik, hogy észben tartani sem egyszerű, hogy mikor hol van éppen. Azonban senki sem így kezdi, ő is elkezdte valahogy és szép lassan fejlődött, nézzük, hogy jutott el idáig. Például idén nyáron megnyerte a világkupát, ami rajta kívül eddig csak egy magyar sportolónak sikerült.

 

 

Hogy lépett be a sport az életedbe?

A sport mindig is a része volt a mindennapjaimnak, egészen kicsi koromtól kezdve nagyon sokat mozogtam, rengeteg hobbim volt, imádtam új sportokat kipróbálni. Talán 7-8 éves lehettem, mikor elkezdtem úszni, heti 2-3 alkalommal volt edzés. Bevallom, nem nagyon szerettem, de csináltam, sajnos a versenyeken nem jutott sok dicsőség, általában sereghajtó voltam de valakinek utolsónak is kell lennie. Majd viszonylag későn, 12 évesen kezdtem el a triatlont a szüleimnek és egy jól sikerült futóversenynek köszönhetően. A versenyt követően a Zalaegerszegi Triatlon Egyesület edzője megkeresett és elindultam egy versenyen, ami úszásból és futásból állt. Nagy meglepetésre sikerült elhoznom az aranyérmet.

Már az első edzésektől, versenyektől kezdve komolyan vetted?

Természetesen! Én mindenbe csak úgy kezdek bele, hogy komolyan veszem és mindent beleadok. Félgőzzel mi értelme volna egy ilyen sportot űzni, ami már-már életforma még az alacsonyabb szinteken is. Az első pár versenyen a 25. hely körül végeztem, majd a 3. verseny volt az, ami után tényleg láttam, hogy ebből még lehet valami, akkor Baján felállhattam a dobogó 3. fokára. Ez egy kiugrás volt, az ezt következő években sorra a 8. és 10. hely körül tanyáztam, a kortársaim megnőttek, többet edzettek én pedig kicsi maradtam és Zalaegerszegen nem is edzettem annyit, aztán egy nagyon jó edző segítségével elkezdtünk építkezni.

Ki volt az az edző és, hogy kezdtétek el azt az utat, amin most is haladsz?

Ő akkoriban érkezett az egyesülethez, Góczán István vagy, ahogy mi hívjuk Kuci bácsi. Ő egy nagyszerű futó volt a maga idejében és talán annál is jobb edző. Egyik nap odajött hozzám és megkérdezte, hogy mikor szeretnék a legjobb lenni, 18 évesen, 20 évesen vagy később. A válasz számomra egyértelmű volt, később szerettem volna a legjobb lenni, ilyen 25-28 évesen. Azóta úgy építem magam tudatosan, hogy akkor legyek a toppon fizikálisan és mentálisan is, hogy minél többet bírjak, minél többet tudjak edzeni.

Egyből sikereket értél el ezzel a tudatossággal vagy kellett pár év, hogy látványos eredmények szülessenek?

Az első pár évben országos ranglista versenyeken indultam, ahol szintén hoztam a 8. – 10. helyeket, majd az utolsó 3 diákolimpiát, amin indultam mindent megnyertem. Az első győzelem hatalmas meglepetés volt, a többire azért már volt reális esély, így annyira nem lepett meg. Szóval azt mondanám, hogy kellett egy kis idő de, a türelem meghozta a gyümölcsét.

A mai napig egyre többet és többet edzel. Mentálisan és fizikálisan, hogy lehet ezt bírni? Számomra ez már egy kínzással is felérne, de ahogy látom te csak mész előre.

Már kiskoromban sem tudtam soha eleget mozogni.

Elég feltűnő volt, hogy senki nem akart velem elég ideig focizni. Lényegében bolond vagyok de, ha valaki ezt akarja csinálni, annak ebből a szempontból bolondnak is kell lennie. Az állandó mozgás alapfeltétel, nem azt mondom, hogy állandó szenvedés is, de azért elég sok fájdalommal jár együtt. A kulcsa az egésznek, hogy nem most kezdtem, nem az elejétől kezdve edzek naponta többször. Fokozatosan nőtt az edzések száma, évről évre egyre lett egyre több. Így a szervezetem is hozzászokott, és fejben is tovább tudok koncentrálni.

Eddigi pályafutásod során sok holtpontod volt már?

Nyilván voltak kemény időszakok. Ha sérült az ember és az orvos nem engedélyezi a mozgást, azt nehéz megszokni. Utoljára a télen voltam sérült egy másfél hónapot, nem tudtam futni. Persze helyette többet úsztam és bent bicikliztem, de már ez is borzalmas érzés volt. A versenyidőszak minden alkalommal külön kihívás, nagyon oda kell figyelnie az embernek, hogy mindig a toppon legyen, ami rettentő fárasztó. A legapróbb dolgon is elmehet egy verseny. Szerencsére nagy holtpontom még nem volt. Olyan előfordult már, hogy nem ment vagy nem fejlődtem huzamosabb ideig és ez okozott egy kis frusztráltságot de, az utóbbi 3 évben folyamatosan fejlődöm, úgy érzem, és az eredmények is ezt mutatják, persze néha én is megbotlom. A mai napra kialakult egyfajta függőség, ha nem lenne a triatlon, fogalmam sem lenne, mit csinálnék. Nem tudom elképzelni nélküle az életem.

Milyen érzés rekordernek lenni és ilyen eredményeket a magadénak tudni?

Nagyon jó érzés de, hogy őszinte legyek, sokat nem gondolok rá. Tavaly 3. lettem az u23-as VB-n de egyszer sem volt, hogy úgy keltem fel, hogy de menő, hogy dobogós helyet értem el egy világbajnokságon, inkább előre tekintek. Várom, hogy milyen akadály jön még, szeretném magasabbra tenni a lécet. (Az idei nyáron sikerült is)

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Sokáig abszolút a vébé dobogót mondtam volna. Hatalmas élmény volt, ott volt velem az edzőm, a barátaim. Előttük felállni egy világbajnokság dobogójára felejthetetlen érzés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ott állhatok, persze az ember mindig álmodozik, de máig hihetetlen. Azonban idén nyáron sikerült az, amiről már álmodtam, de nem gondoltam volna. A magyarok közül másodikként sikerült megnyernem a Tiszaújvárosi Világkupát.

Nagyon sokat jelent nekem, hogy egy ekkora verseny végén hazai közönség előtt állhattam a dobogó legfelső fokára.

Hihetetlen pillanat volt, mikor a közönség a szemembe nézett, én pedig rájuk és énekeltük a magyar Himnuszt. (teljes beszámoló a honlapon olvasható)

Milyen volt az első felnőtt Eb-d?

Az első felnőtt Eb-m borzalmasan sikerült.

 Az volt a legrosszabb versenyem idén. Máig nem tudom mi történt, szerintem mentálisan nagyon fáradtan álltam rajthoz. Úszásnál az első bójáig tartó szakasz mindig kritikus, mert ahogy ott befordulunk már nem nagyon változik a sorrend az úszás végéig. Na, ezen a szakaszon tök utolsó voltam, egyszerűen nem voltam ott fejben, nem küzdöttem eléggé. Később azért feléledtem, elkezdtem hajtani, a biciklis szakaszon felzárkóztam a második bolyra, de már annyira rosszul voltam, hogy a bal szememre teljesen elment a látásom. Annyira túlhajtottam magam hirtelen, hol leszakadtam, hol felzárkóztam. Hatalmas volt a tempó. Eljutottam egy olyan pontra, ahol már arra vágytam bár elesnék, az is kevésbé fájna. Egyszerűen nem voltam száz százalékos. Nagyon kemény verseny volt, remélem a következő jobban fog sikerülni.

Azóta volt már pár versenyed, azok, hogy sikerültek?

Igen. A rajtot ezeken is nagyon meghajtottam de, nem lett semmi negatív következménye. Az Eb-n egyszerűen éreztem, hogy nyomja a fejem a sisak. Nem voltam jól. Nemrég volt egy Francia Grand Prix, ahol elég nagy nevek szoktak indulni és most is iszonyatosan erős mezőny jött össze, de így is jó helyen végeztem, elhoztam a 9. helyet.

Ahogy látom, a sport a mindened, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a pécsi közgázon is helyt állsz. Hogy tudod egyensúlyban tartani a kettőt?

Igazából a tanulás jelenleg másodrendű a sport mellett, de mindig próbáltam teljesíteni mind a középiskolában, mind az egyetemen. Nagy segítség, hogy a PTE egyéni tanrendet biztosít a számomra. A tanárok nagyon jófejek, próbálnak segíteni, persze a határokon belül, de például ha látják, hogy teljesen kikészítettem magam, akkor nem erőltetik a dolgokat, megvárják, hogy utolérjem magam. A sok segítségnek hála, amit a tanároktól és a társaimtól kaptam, már csak egy szakmai gyakorlat van hátra. Bár lehet, hogy azzal megszenvedek majd, de igyekszem.

A sok utazás, kimerítő edzés, tanulás mellett van időd igazán fiatalnak lenni?

Úgy gondolom, hogy sosem volt még teljesebb az életem, mint most. Ebben az évben elég idő jutott arra, hogy elmenjek bulizni, voltam egy hatalmas Guns N’ Roses koncerten, előtte pedig FooFightersen jártam. Rengeteg időt töltöttem együtt a barátaimmal, hiszen a két legjobb barátommal lakom együtt, a többiek pedig rendszeresen meglátogatnak és ha tehetem, én is megyek. Úgy érzem, jelenleg minden megvan az életemben, habár egy kicsit több „henyélő időt” elfogadnék.

Akkor nem is érzed úgy, hogy le kellett mondanod dolgokról, azért, hogy a sportban sikeres legyél?

Nyilván lemondtam sok mindenről, de nekem ez abszolút megéri. Semmiért sem cserélném el azt, amim van.

A diétával, hogy állsz? Kell valamilyen szoros étrendet tartanod, hogy folyamatosan formában tartsd magad?

A lisztérzékenység miatt amúgy is rengeteg dologra kell odafigyelnem. Az edzéssel kapcsolatban a legfontosabb, hogy minél többet egyek, minél több kalóriát juttassak a szervezetembe, persze ezt a lehető legegészségesebb módonpróbálom megoldani. Annyit edzünk, annyi energiát égetünk el, hogy azt folyamatosanpótolni kell, de szeretek enni, szóval ezzel nincs baj. A testzsírszázalékom így is 4–5% körül mozog, ezt minimum tartani kell.

Mit gondolsz, ha így folytatod, miket érhetsz még el? Mik az álmaid a sportban?

A 2020-as tokiói olimpiára feltétlenül szeretnék kijutni, de nem csak ott szeretnék lenni, hanem jó eredménnyel szeretném majd elhagyni az olimpiai falut. A következő pár évre ez a legfontosabb célom, de a végcél az, hogy a világ legjobb triatlonosai közé tartozzam. Jelenleg a világranglistán a 47. vagyok, szóval ez egy hosszú folyamat lesz, hiszen nagyon sokan nagyon jók, és nem is gondolnánk, milyen kis nüánszokon múlhat. a siker

Horváth Attila

Horváth Attila