close
CímlapSportVolt, hogy veréssel fenyegették a pályán

Volt, hogy veréssel fenyegették a pályán

2019. május 24.

Vágvölgyi Mária az első hazai nemzetközi női kézilabda játékvezető-páros egyik tagja. Már közel húsz éve vezet mérkőzéseket, de a PTE TTK szervezésében zajlott „Nők nehezített pályán” elnevezésű rendezvényen kiderült, hogy még mindig imádja, amit csinál. Civilben egyébként a banki szférában dolgozik.


Mária hihetetlen humorral megáldott hölgy, ami minden bizonnyal a pályán is átsegíti a nehéz szituációkon, döntéseken. Már a karrierje kezdetéről egy nagy adag humorral és szerénységgel mesél, melyből kiderül, tulajdonképpen véletlen volt, hogy őket választották ki Pech Katalinnal a nemzetközi játékvezetésre első magyar női párosként, mert a másik, sokkal esélyesebbnek tartott páros lemorzsolódott. De akárhogy is indult az ő pályafutásuk – így, szigorúan többes számban, mert azt Mária is végig az előadása során kihangsúlyozza, hogy ők a „Pech-Vágvölgyi” páros, és ők együtt sírtak, együtt nevettek, „kéz a kézben” érték el a sikereiket –, az biztos, hogy a kétezres évek meghatározó bíróiról beszélhetünk, akik szerves részét képezték a kézilabda rangadóknak, legyen szó magyar bajnokiról, vagy épp nemzetközi meccsről.


Akár egy szociológiai tanulmányt is megérne egyik megállapítása: „A férfiaknak sokkal könnyebb fújni. Ők, ha odaütnek, tényleg odaütnek, csattan, jön a kiállítás, legfeljebb csúnyán rám néz, de nem szól, mégiscsak nő vagyok.” Bár az egyik legmegdöbbentőbb élménye is egy férfi meccshez fűződik:

„kiállítottam az egyik játékost, aki igencsak feldúlt állapotban volt, majd odaállt elém mind a két méterével és száz kilójával, és megkérdezte: „ÉS HA MOST MEGVERLEK?”

Megijedni sem volt időm, inkább azt mondtam határozottan: „Megkérem a sporttársat, hagyja el a versenyhelyet!” A higgadt válasz annyira meglepte a játékost, hogy leszegett fejjel lebandukolt a pályáról.


Persze voltak olyan megkereséseik is, amikor a mérkőzés befolyásolására próbálták rávenni őket. Egy idő után azonban leszoktak erről a rossz szokásukról a csapatvezetők, vagy épp a szponzorok, mert tudták, mindig elutasító lesz a válasz, egyúttal azonnal megy a jelentés az érintett szövetségnek.

Összesen húsz országban vezetett mérkőzéseket, és ha már a humort említettük, itt is van egy vicces momentum: Rumcájsz hazájából, a csehországi Jicsinyből indult a pályafutása, ott vezette első nemzetközi mérkőzését, a cipészmester mesehős „hazájában”.

És hogy mi lesz a játékvezetői mezek sorsa? Ezt is megtudhattuk a lehengerlő előadásból: testvére gyermekeinek szokta adni, akik nem egyszer kritikusan jegyzik meg: „hú, ez nagyon gáz színű, sosem fogjuk viselni…”
 

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni