close
CímlapTudományKi a legjobb a világon?

Ki a legjobb a világon?

2018. szeptember 27.

Örömteli, amikor az ember azt hallja, hogy a PTE feljebb lépett egy-egy nemzetközi rangsorban. A sokadik ilyen hír után viszont felmerülhet a kérdés: mégis kik és mi alapján osztják ki ezeket a helyezéseket? A nemzetközi rangsorok módszertanáról és trendjeiről Kehl Dánielt, a PTE KTK Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet adjunktusát kérdeztem.

Mire jók a rangsorok szerinted?

Elvileg hasznos információként szolgál a leendő hallgatók számára. Úgy gondolom, hogy bár a magyar középiskolások közül vélhetően kevesen választanak szakot annak alapján, hogy egy adott professzornak milyen a publikációs listája, nemzetközi szinten ez mérvadó lehet. Egy rangsor útmutatást adhat a kormányzatoknak, visszajelzést jelenthet arról, hogy a felsőoktatási rendszerre költött források megtérülnek-e, megmutatkoznak-e az elért helyezésben. Az egyetemek számára is fontos lehet megnézni, hogy egy adott vezetői döntés hatására tapasztalható-e elmozdulás. Vagyis a felsőoktatás körül dolgozó összes szereplő számára hasznos információ lehet egy rangsor. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy e listákat összeállító cégek számára is kiemelten fontosak, hiszen az ezek kapcsán rendezett konferenciákból és workshopokból élnek.

Ha néhány helyet elmozdul egy felsőoktatási intézmény, az a rangsortól függően nem biztos, hogy nagy jelentőségű, mivel sokszor századokon vagy ezredpontokon múlik egy-egy helyezés. Szerintem a tendenciákat érdemes figyelni. Ha egy egyetem eldöntötte, melyek a számára legfontosabb indikátorok számára, és ezek mentén célokat határozott meg, akkor azok megvalósulásának jó mérőszáma egy rangsor. A konferenciákon egyébként inkább azt javasolják, hogy működjön minél jobban, a céljainak megfelelően az egyetem, és ne a rangsorokban való megjelenés javítása vezérelje - ez ugyanis kontraproduktív tud lenni.

Mióta van nagy jelentősége a rangsoroknak?

Vannak nagy hagyománnyal rendelkező rangsorok, de azok eredetileg csak az első 100–200 intézményre terjedtek ki. Pár évvel ezelőtt rájöttek a rangsorokkal foglalkozó cégek, hogy ebben még nagyobb üzlet lakozik, így elkezdték 500-ra, majd 1000-re kiterjeszteni ezeket a listákat. Azóta kapnak kiemeltebb figyelmet. A másik indok az, hogy egyre több hallgató tanul külföldön, és a nemzetközi diákok számára ezek a rangsorok útmutatóul szolgálnak, információforrást jelentenek a külföldön elérhető egyetemekkel kapcsolatban. Emiatt minden felsőoktatási intézmény fontosnak gondolja, hogy jó helyezéseket érjen el. Magyarországon az utóbbi néhány évben figyeltek fel a nemzetközi rangsorokra a felsőoktatás szereplői. Maguk a magyar rangsorok is maximum 15–20 évre tekintenek vissza, míg Amerikában ennek hosszas története van.

Milyen módszertanokkal dolgoznak ezek a rangsorok?

Ezt azzal a viccel tudnám a leginkább érzékeltetni, amiben a részeg azért keresi a lámpa alatt a sötét utcán elhagyott kulcsát, mert ott legalább világos van. A legtöbb rangsor alapját ugyanis nem feltétlenül az optimális mutatószámok jelentik, hanem azok az adatok, melyeket viszonylag könnyű összegyűjteni. Tipikus forrást jelentenek például a publikációs adatbázisok.

Vannak olyan rankingek, amiket néhány elitegyetemre szabtak: ezeknél szempont, például hogy az adott intézménynek hány volt/jelenlegi hallgatója/oktatója Nobel-díjas. Nem nehéz belátni, hogy e módszer alkalmazásával a világ felsőoktatási intézményeinek többsége a „futottak még” kategória. Vannak olyan rendszerek, melyeknél az egyetemek maguk is szolgáltatnak adatot, például hallgatói és oktatói létszám, kutatási bevételek tekintetében. Az ún. reputation index azt mutatja meg, hogy adott egyetemről milyen véleménnyel vannak más felsőoktatási intézmények, akadémikusok, illetve a munkaerőpiacon tevékenykedő cégek. Ilyenkor azt kérik a résztvevőktől, írják le azt, hogy szerintük melyik a legjobb 10 intézmény – a saját képzőhelyre/munkahelyre természetesen nem lehet voksolni.

Viszont minden rangsorban minden mutatónak más és más súlya van: valamelyik szerint a kutatás fontos, van amelyik a reputációt kezeli kiemelten, és van, ami csak és kizárólag nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokból származó információkból indul ki. Ráadásul ahány rangsor, annyi különböző helyezése is van ugyanannak az egyetemnek. Természetesen mindegyik ranking cég azt mondja, övé a legjobb, a legobjektívebb, a legátláthatóbb lista.

Érdekes megközelítés, az úgynevezett UMultirank, ami nem készít rangsort, hanem különböző szempontok alapján osztályozza az egyetemeket, és a rangsor használójára bízza, hogy számára melyik mutató a legfontosabb. Így például a leendő hallgató szelektálni tud az alapján, hogy számára a kutatással kapcsolatos mutató, a tanár-diák arány vagy a végzés utáni jó elhelyezkedési esély fontosabb-e. Ez egyébként egy európai kezdeményezés.

Mennyire lehet bízni az egyetemek korrekt adatszolgáltatásában?

Nehéz olyan globális mérőszámot találni, ami minden felsőoktatási rendszerre értelmezhető.

A különböző országokban teljesen más a felsőoktatás struktúrája, bizonyos kategóriák egyszerűen nem is léteznek, a nemzeti sajátosságokat nem tudják a rangsor készítői figyelembe venni. Ugyanakkor az sem tiszta, hogy a kért adatokat hogyan fogják felhasználni a rangsorokhoz.

A legtöbb rangsor esetén az egyetemektől kapott adatokat az egyetemektől kapott adatokat csak kis százalékban veszik figyelembe, s így az ezekhez kapcsolódó mutatók maximum pár százalékot jelentenek az összindexben.

A UMultiRank adatszolgáltatás kapcsán rengeteg adatot kérnek, több, mint ötven tudományterületet definiálnak, többek között olyan kérdésekkel hogy a dolgozók heti munkaidejük pontosan hány százalékát töltik kutatással. Ezek jellemzően olyan adatok, amikre nem vagy csak nehezen lehet válaszolni. Emiatt nem minden évben kérdeznek meg minden tudományterületet.

Nincs egy olyan egységes alapelv, ami meghatározná, hogy egy felsőoktatási intézményeket felsoroló rangsorban miknek kell benne lennie?

A rankingeket minősítő szervezet az IREG, ők például határoztak meg elveket, amiket jó, ha egy ranking cég követ.  A rendszerek egyre lényegesebb alapelvévé kezd válni az átláthatóság, vagyis hogy a konkrét számítási módok nyilvánosak legyenek – a transzparencia ugyanis jelenleg nem jellemző.

Ami szerintem egyértelmű, hogy output szemléletű az összes ranking, vagyis nincsenek tekintettel sem arra, milyen forrásokból működik az adott intézmény, sem arra, hogy az adott állapotot milyen hallgatói állományból sikerült „kitermelni”.

Ugyanis lehet, hogy két helyen hasonló az oktatás minősége, közben az egyik képzőhely jóval kevesebb pénzből gazdálkodik.

Azt, hogy mennyire elégedett egy hallgató vagy egy oktató mennyire lehet figyelembe venni, számszerűsíteni?

Vannak erre próbálkozások. Néhány rangsornál a készítők külön kérdőívvel keresik meg a hallgatókat. Ez csalóka tud lenni: elég csak a kognitív disszonanciára gondolunk, vagyis ha valaki már az adott szakra jár, nem fog rosszakat mondani róla. Szerintem ezeket nemzetközi szinten kifejezetten nehéz összehasonlítani. Lehet, hogy vannak olyan kultúrák, ahol nagy szónak számít, ha valaki bekerül egy egyetemre, ezért ha rosszul is érzi ott magát, akkor is úgy fogja interpretálni, mintha fantasztikus lenne.

Oktatókat érintő felmérésről még nem hallottam. Mivel ők munkavállalók is egyben, lojálisak lehetnek az intézmények felé. Valószínűleg ezért sem mennek el ebbe az irányba rangsorok, hiszen tartanak tőle, hogy nem kapnának objektív, felhasználható adatokat.

A Felsőoktatási Információs Rendszer, vagy a végzetteket monitorozó Diplomás Pályakövető Rendsze mennyire van hatással a rangsorokra? Mennyire lendít ezeknek az adatoknak a megléte a magyar egyetemek láthatóságán a nemzetközi rangsorokat tekintve?

Nem gondolom, hogy ezekről nemzetközi szinten tudnak és felhasználják. Talán a jövőben figyelik majd ezt is. Egyébként az adatszolgáltatás és a részvétel önkéntes, tehát ha valaki nem akar vagy nem tud adatot szolgáltatni az egyetemek részéről, akkor nem fog. Azt gondolom, hogy ha az adott egyetem jó, és szolgáltat adatot is, akkor előrébb fog szerepelni a nemzetközi rangsorokban.

Az egyetemeknek a világon azért megvannak a maguk hagyományai, hogy milyen nyelven publikálnak, hogyan jöttek létre, mekkorák, hogy mennyire támogatja őket az állam, stb. Mennyire jelent hátrányt a rangsorokban, ha valaki nehezen mérhető tudományterülettel foglalkozik, vagy az angolszász rendszerektől eltérő hagyományokkal rendelkezik?

A nemzetközi rangsorokat kezdetben jóval kevesebb egyetemre készítették, és valóban az angolszász rendszerben kiépült kutatóegyetemeknek kedveztek. Ma ezeket viszonylag változatlan módszertannal próbálják a világ minden táján lévő felsőoktatási intézményre alkalmazni.

Képzeljük csak el hogyan lehet összehasonlítani egy közel-keleti, egy amerikai vagy egy ázsiai egyetemet? Emellett természetesen más a helyzet egy olyan egyetem esetében, mely klinikummal rendelkezik, és megint más, ha a művészeti képzés a domináns. Bizonyos méretet el kell érnie az egyetemeknek a rangsorban való szerepléshez, így a mini elit egyetemek egyáltalán nem kerülhetnek be a globális rangsorokba.

A nagyobb rangsorkészítők nem igazán változtatnak a módszertanon, nyilván egyrészt azért, hogy az előző évekkel összehasonlítható maradjon az eredmény, ugyanakkor viszont észlelik, hogy a fenti problémák léteznek, és ezért megpróbálják valahogy ezeket a szempontokat is figyelembe venni. Mondok egy példát: amikor az egy oktatóra jutó publikációk számát mutatjuk ki, lehet, hogy nem is kéne figyelembe venni azokat az oktatókat, akik művészeti tevékenységgel foglalkoznak, s emiatt nem a hagyományos értelemben véve publikálnak. Ez viszont tovább bonyolítaná a korábbi módszertant.

Ez is kedvezett az utóbbi években az úgynevezett subject rankingnek, melyekben különböző tématerületeket lehet rangsorolni, s így ki lehet választani az egymáshoz hasonló képzési területeket. Mondjuk, ha mindkét vizsgált egyetem esetében van orvosképzés, akkor nyilván lesznek hasonló indikátorok, hiszen hasonló kritériumok vonatkozhatnak rájuk. Másrészt viszont egyáltalán nem biztos, hogy az egyetemeknek rendelkezésükre áll erre vonatkozóan adat. Ha mondjuk, nem egy külön karról van szó, hanem egy tanszékhez, tanszékcsoporthoz kötődik a vizsgált terület, nincs megfelelő adatunk. Emiatt jóval nehezebb a subject témájú rangsorok számára adatot szolgáltatni. Ugyanakkor ezek a potenciális hallgatók számára hasznosabbak lehetnek, hiszen ők nem arra kíváncsiak, hogy egy egyetem milyen helyezést ér el egy rangsorban, hanem arra, hogy hol áll azon a tudományterületen/képzésben, amelyben ők érdekeltek.

Szerintem ez lesz a jövő: inkább tudományterületekről születnek rangsorok, egyrészt mert azok az intézményeknél jobban összehasonlíthatók, másrészt felhasználói szempontból érdekesebbek.

Egyébként ki készít, ki készíthet rangsorokat?

Bárki készíthet rangsort, a kérdés inkább az, hogy figyelnek-e rá. Nem gondolom, hogy ez egy sokszereplős piac tudna lenni, szerintem a néhány, meghatározó szereplő már kialakult, annyi változott, hogy ugyanazok egyre többféle szempontból készülő rangsort gyártanak. Például van külön ázsiai vagy európai rangsor, de ugyanazokkal a mutatókkal, csak más-más hangsúllyal veszik figyelembe ezeket.

Nemcsak a „subject-típusú” rangsorok szaporodtak el, hanem a regionálisak és az országokon belüliek is, melyek szintén jobb összehasonlítási lehetőséget adnak.

Az említetteken felül természetesen többfajta rangsor létezik: egyebek mellett ilyen például a fenntarthatóságot mérő „zöld” rangsor is, melyen a PTE is szerepel.

Azért csak megkérdezem azt is: szerinted melyek a nemzetközi rangsorok közül a legfontosabbak?

A legidézettebb a Times Higher Education (THE), és a Quacquarelli Symonds (QS) nevű. Mindkettő konkrét rangsort készít. Továbbá az Academic Ranking of World Universities (ARWU), Center for World University Rankings (CWUR) és Leiden Ranking és az emlegetett UMltiRank.

Harka Éva

Harka Éva