close
CímlapEgészségügyNemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont

Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont

2023. június 16.

A Pécsi Tudományegyetem Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont átadására június 16-án került sor. Az új épületszárny kialakításával párhuzamosan megtörtént a PTE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika korszerűsítése is, illetve a Családbarát Szülészeti program keretében egyebek között a szülőszobák és a gyermekágyas osztály is megújulhattak. Az építési, felújítási beruházás az eszközbeszerzéssel együtt összesen mintegy 2,8 milliárd forint hazai forrásból valósulhatott meg. Az új kutatóközpontot Takács Péter egészségügyi államtitkár, Nyul Zoltán magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkár, Bódis József professzor, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, egyúttal az NRMK projekt szakmai vezetője, Miseta Attila professzor, a PTE rektora, Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke, Kovács L. Gábor akadémikus, a PTE HRNL szakmai vezetője és Kovács Kálmán klinikaigazgató, a CSBSZ projekt szakmai vezetője adta át. 

Az eseményről és a felújításról itt olvashatók részletek.
A   Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumról pedig itt olvasható további információ.

Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd a gyermektelenség nehézségeivel. A sikeres meddőségi kezeléshez, az asszisztált reprodukciós eljárások hatékonyságának növeléséhez, a demográfiai stabilitás javításához egyaránt elengedhetetlenek az emberi szaporodás területén végzett széleskörű, innovatív, élvonalbeli infrastrukturális háttérrel támogatott integrált klinikai kutatások és technológiai fejlesztések.

E cél megvalósításához kellő alapot biztosít a Pécsi Tudományegyetemen zajló, több évtizedre visszatekintő tudományos munka, amely kiterjed a meddőség elméleti és klinikai kutatására egyaránt.
Ennek a tudományos múltnak köszönhetően Pécsett valósulhatott meg a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont, amelyben tágas, modern fogadóteret alakítottak ki, és a duplájára emelték a korábbi ágylétszámot. Családias, kétágyas, kényelmes kórtermeket hoztak létre. A fejlesztésnek köszönhetően az ellátás a legkorszerűbb eszközökkel ellátott, kibővített laboratóriumokban zajlik. A korábbi évek kutatás-fejlesztési eredményeit felhasználva a laboratóriumokat egyedi, iparjogvédelmileg védett építészeti módszerrel, az ún. Light Protection Architecture alkalmazásával alakították ki, amely tovább növelheti a mesterséges megtermékenyítés eredményességi rátáját.

„1974 őszén láttam először ezt az épületet, medikusként. Már akkor is lenyűgözött. Azóta most van alkalmam először régi szépségében látni, és bevallom, sokszor könnybe lábad a szemem” – vallotta dr. Bódis József professzor,  a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, egyúttal az NRMK projekt szakmai vezetője. Felidézte az intézmény történelmét, mely valójában

országos/nemzetközi szinten innovatív lépések sorozata:

„Lajos László professzor idejében itt először vezettek be egy sokakat érintő betegség elleni terápiát, Csaba Imre professzor vezetése alatt Pécsett született meg az első lombikbébi Magyarországon 1988-ban. Ez egy olyan pályát indított el, melynek ez a központ is eredménye. A laparoszkópia fejlődése is új irány, Szabó István professzor egyebek között a magzatvíz-utántöltés terén szerzett a Klinikának országos hírnevet. Ezután igyekeztünk folytatni a hagyományokat, elkezdtük a méhen belüli sebészetet. Úgy gondolom, az innováció nemcsak erősíti a közösségünket, de erőt ad a pácienseknek is. A ma átadott Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont ötlete egy, Balogh Zoltán miniszterrel folytatott beszélgetésből indult, a családbarát szülészeti program kapcsán pedig meg kell említenem Novák Katalin köztársasági elnök érdemeit” - mondta el dr. Bódis József.

Hozzátette: „Építőművészeti teljesítmény is az épület esztétikai színvonala. Szakmai szempontból pedig szerintem

ez a világ első olyan Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontja, ahol az embrió fényvédelme is megvalósul.”

A bejárás során kiderült: a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontban találhatók azok a speciális hűtők, melyekben a kutatásokban résztvevők mintáit tárolják  (ez az ún. Biobank – a szerk.), és a vizsgálatok speciális, vörös fénnyel megvilágított laborokban zajlanak, ezzel is a lehető legjobb körülményeket biztosítva az embrióknak.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni