Kulcskérdés, hogy a tanár szakos hallgatók hogyan, hol, s kinél végzik gyakorlatukat – ez a tapasztalat ugyanis meghatározza későbbi pályájukat. Éppen emiatt alapított a PTE Tanárképző Központja olyan díjakat az idén, melyekkel azoknak munkáját ismerik el, akik mentorként segítik a hallgatókat. A Pécsi Kodály Kollégiumban, a kollégiumpedagógia alig ismert és alig elismert területén dolgozik Dancsházy-Nagy Ágnes. Munkájáért Az év mentortanára címet kapott az augusztus 29-én, a BTK-TTK Vargha Damján konferenciatermében rendezett Mentor Fórumon.
Mit gondol a tanárképzős hallgatókról?
Szívesen dolgozom velük, és nagyon sok mindent tanulok tőlük magam is. Remélem, hogy sikeresen el tudom őket indítani azon az úton, mely a hivatásukká válhat a későbbiekben.
Mennyire van zökkenő az elmélet és a gyakorlat között? Gyakran kritizálják az egyetemi oktatást azzal, hogy nem elég gyakorlatorientált…
Sok esetben találkozom én is ezzel: az elméletet a gyakorlatban kipróbálni egészen más dolog, nagyban függ a hallgató személyiségétől, motivációitól is.
Az egyik volt hallgatómnak van egy elhíresült mondása: „kultúrsokknak” nevezte az első óráját, és biztos volt abban, hogy nem lesz képes tanítani, középiskolás diákokkal foglalkozni. Ehhez képest a gyakorlata után három évig a kollégiumban volt kollégánk,
vagyis sikerült meggyőznünk arról, hogy pedagógusnak lenni szép hivatás.
A fórumon elhangzott az a sokkoló statisztika, ami szerint 100 tanár szakos hallgatóból mindössze 35-en válnak gyakorló pedagógussá. Ön szerint mi lehet ennek az oka?
Ez sok összetevőből állhat. Szerintem vannak, akik úgy kötnek ki egy a tanári szak mellett, hogy nem az első, hanem a sokadik hely volt, amit megjelöltek, és vannak, akik nem bírják azt a fajta terhelést, amit az egyetem jelent, vagy éppen nem tudják időben megszerezni a nyelvvizsgájukat. A lelkesedésem, a hitem mondatja velem, hogy szinte nem akarom elhinni ezeket a számokat! Pont abban gondolom a mentortanárok nagy felelősségét és feladatát, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjunk, hiszen a hallgató a gyakorlata során találkozik először valós helyzetekkel, éles szituációkkal. Nekünk, mentoroknak kell jól felkészíteni a tanárjelöltet , hogy megtalálja a személyiségének megfelelő , hatékony módszereket az esetek, a feladatok kezelésére. Nyilván rendkívül fontos a személyes példa, a motiváló együttműködés, a támogató háttérszerep , hogy a hivatás felé való érdeklődés hivatástudattá, majd hivatásszeretetté váljon a hallgatóban későbbi pályája során.
Ezt a szakmai elméleti tudáson kívül a gyakorlóhelyeken a mentorok vezetésével kell megalapozni.
Büszkén gondolok arra, hogy az évek során számos hallgatóból lett kolléga,aki az intézményben dolgozott vagy dolgozik a mai napig. Azt gondolom, hogy akik elvégzik a gyakorlatot, azoknak nagy része el tud helyezkedni, s ha kiderítik erősségeiket, megtalálják a rájuk jellemző ,személyiségüknek és szakjuknak adekvát módszereket, hosszú távon a pályán tudnak maradni.
Sokat lehet olvasni a Z-generációról, hogy nagyban különböznek elődeiktől. Erről mi a véleménye? Máshogy gondolkoznak a Z-generációs tanár-jelöltek?
Igen, szerintem így van. Azt gondolom, hogy ezzel nincsen semmi probléma, a módszerek kell, hogy változzanak, és nagyon sok mindenben nekünk magunknak is rugalmasan kell hozzáállni a fiatalokhoz. Ezért is utaltam arra, milyen sokat tanulok a tanár szakos hallgatóktól. Új szemléletmódot, új megközelítési formát hoznak, ami tulajdonképpen közelebb is áll a diákokhoz, mint hozzánk vagy a száraz tankönyvi anyaghoz. Ezeket az újdonságokat hasznosítanunk kell! Nyilván szükség van stabil szakmai alapokra - ezt meg kell, hogy kapják az egyetemen, ennek egy szegmensét nekünk is biztosítani kell, s ezekre már konstruktívan lehet építkezni.
Vannak olyan alapvető tulajdonságok, melyek elengedhetetlenek egy jó pedagógus pályához?
Ez nehéz kérdés. Egyértelmű, hogy fontos gyerekszeretet, hogy azt, aki a pedagógusra van bízva, maximális odaadással tudjuk támogatni, az ő tehetségét, lehetőségeit tudjuk maximalizálni, fejlődését segíteni. Sokszor érzem azt, hogy a pedagógus-jelöltek inkább úgy gondolkoznak, hogy egy adott programmal vagy elképzeléssel rendelkeznek arról, hogy mit akarnak elérni a pályán - a gyerek pedig nem illik bele ebbe a koncepcióba.
Azt gondolom, hogy egy pedagógusnak a gyerekek személyiségére kell koncentrálnia.
Ezt egy erős szakmaisággal ötvözve sikeres pályaív futható be. Mindemellett nagyon fontos saját magunk fejlesztése is, anélkül ugyanis hamar fenyeget minket a kiégés. Az is fontos, hogyan definiáljuk azt, ki a jó tanár. Aki eredményeket ér el országosan? Vagy akit nagyon szeretnek a diákok? Vagy aki szaktekintély a szakmájában? Ezek mind különböző megközelítések. Szerintem az az optimális, ha ezek együtt tudnak működni.
Azokon túl, amiket most bevezet a PTE Tanárképző Központja, mi a véleménye, hogyan lehetne segíteni mentortanárok munkáját?
Sokrétű problémák adódnak egy-egy mentorálási folyamat során, a mentorfórumok pedig lehetőséget adnak ezek megbeszélésére. Belelátunk egymás munkájába, lehetőség van arra is, hogy a megoldási módokat megbeszéljük, így tulajdonképpen egyfajta szupervízióként is működik a fórum. Már önmagában emiatt is nagy segítség, hogy a Mentor Fórum létrejött.
Ami ennél is távolabb mutat az az, hogy valóban figyelembe veszik a jelzéseinket! Például a beszámolók nem pusztán adminisztrációs kötelezettséget jelentenek, hanem vannak következményeik, hiszen átnézik azokat és következtetéseket vonnak le belőlük. Próbálnak azon dolgozni, hogy hogyan tudják javítani a helyzetet. A ma bejelentett újítások is az előző Mentor Fórum szekciói és beszámolói alapján születtek.
Nyilván az is fontos, hogy milyen maga az intézmény, ahol a mentorálás folyik. Speciális helyzetben vagyok: nem gyakorlóiskolában, hanem külsős partnerintézményben dolgozom, a Pécsi Kodály Kollégiumban. Most kezdem érezni, hogy előtérbe kerülhet a kollégiumpedagógia ebben a hierarchikus rendszerben, és külön öröm, hogy ebben a folyamatban szerepet játszhatok. Nem csak nappali tagozatos, hanem levelezős, posztgraduális képzésben résztvevő kolléga is volt már gyakorlaton az intézményünkben. Az Kollégiumnak is köszönettel tartozom, hogy ezeknek a feladataimnak teret és keretet adott. Ehhez az intézmény mellett szükséges azoknak a tanároknak a segítsége is, akik nem vállalnak szerepet a mentorálásban, hiszen maga a folyamat sokszor borítja fel a napirendünket, és vannak olyan bemutató foglalkozások, amikor kell, szükség van másik kolléga segítségére is.
A középiskolásaim nélkül pedig a hallgatókat sem tudnám fogadni, mentorálni. Ők azok ,akik bemutatni és hitelesen közvetíteni tudják azt a sokrétű pedagógiai munkát, amit végzek-végzünk velük a mindennapokban. Hálás vagyok, hogy a sok-sok alapfeladatuk, elfoglaltságuk mellett mindig számíthattam rájuk a hallgatókkal való együttműködésben is.
Hogyan lehet a tehetségeket felismerni?
Sokféleképpen! De arról is órákat lehetne beszélni, hogy mi a tehetség. Vannak egy területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó, magas színvonalon dolgozó diákok, de van, aki az élethelyzeteket ismeri fel jól, vagy olyan küzdőképességgel rendelkezik, hogy bármiből fel tud állni - azt gondolom, hogy például ezek mind a tehetségnek fajtái. Úgy vélem, hogy fontos a lehető legtöbb területet megmutatni, a lehető legtöbb és legváltozatosabb dolgokba bevonni a diákokat, és megfigyelni, mi motiváltja, van-e az adott dologhoz képessége, tudja-e működtetni és hosszú távon kitart-e mellette, vagy csak a kezdeti lelkesedés viszi. A tehetségazonosítás területén bekövetkezett egy paradigmaváltás, amely a fejlődési folyamatokra fókuszál. Léteznek tesztek, vizsgálatok,elemzések, amelyek szakemberek bevonásával igénybe vehetők a pedagógusok számára és vannak egyéni pedagógiai szemléletek, pedagógiai eszközök, amelyeket a hatékony munka érdekében használunk. Ilyen például a tanulói portfóliókészítés is. Ezen a területen is felhasználtam azt, amit a hallgatóktól tanultam! Pár évvel ezelőtt az egyetemi képzésben is bevezették, hogy tanári portfóliót kell készíteniük, melybe azok miatt, akik nálam voltak gyakorlaton, magam is bevonódtam. Elkezdett érdekelni, mi is ez, hogyan működik. Arra gondoltam, hogy mindezt meg lehet közelíteni a másik oldalról is, így
kidolgoztam egy olyan programot, mely valójában egy portfóliókészítés, de a gyerekek érdeklődési köreit, tehetségét mutatja be és rendszerezi.
A diákok által kedvelt tevékenységek vonalain elindulva próbáljuk megkeresni azokat az irányokat, melyek őket érdeklik. Vagyis nem már leszervezett szakkörhöz keresünk jelentkezőket, hanem az igényekhez mérten, a diákok motivációira alapozva indíthatunk műhelyeket, szakköröket. Nyilván előny és hátrány is származhat abból , hogy kollégiumban dolgozom, vagyis délután, az iskolai leterheltség után foglalkozunk a diákokkal, ugyanakkor tágabb lehetőségeink és színtereink vannak tehetséges diákjaink fejlesztésére. Az érdeklődési körhöz kapcsolt tanulói portfóliók igen változatosak: van, aki kutatásait mutatja be, mások az eredményeikre koncentrálnak. Ezekből az év végére kikristályosodik az, hogy az adott diák mi mindent csinált, mi érdekli, és rendszerezni is megtanulja ezeket a tevékenységeket. A folyamat során felszínre kerül, hogy mi az ami valóban motiválja az illetőt,láthatóvá válnak a tehetségterületek , kiderül milyen irányokban kell segíteni, és hol lehet fejleszteni a diákokat. Ráadásul a tanulmányain túl ezt más területeken is tudja hasznosítani.
Miért akart pedagógus lenni?
Nagyszüleim révén pedagógus családból származom, bár szüleim nem követik ezt a vonalat. Úgy érzem, a személyiségemből is ez adódik: szeretek új dolgokat megismerni, másokkal együtt dolgozni, és ha az újdonságokat át is tudom adni a következő generációnak, azzal segíteni is tudom őket. Ennek megfelelően élek, úgy érzem, a pedagógia az én utam.
Milyen meghatározó tanárai voltak?
Amikor gimnáziumba jártam, még nem a személyiségfejlesztés nem állt a pedagógia központjában, de már akkor is voltak olyan pedagógusok, akiken megéreztük, hogy figyelnek ránk. Hatással volt rám a Nagy Lajos Gimnáziumban a földrajztanárom, Nyúl Etelka, és az osztályfőnökünk, Györkő Zoltánné. Dr. Litkei József tanárúr előkészítő órái is, amikre a Leőweybe jártam, hihetetlen élményt jelentettek. Egyetemi mentoraim Dr. Mrázik Julianna és Dr. Huszár Zsuzsanna, akiknek a mai napig sokat köszönhetek. Bíztak-bíznak bennem, segítenek feladataikkal a komfortzónáim átlépésében így több területen is kipróbálhatom magam. Pedagógiai szocializációt is oktatok, s emiatt is meg kell jegyeznem: a pedagógusok nagyon fontosak az emberek életében. Minden más munkánál nagyobb a rálátásunk erre a szakmára. Egy átlagember sokféle tanítási módszert ismer meg, és több, mint tíz évet eltölt egy-egy pedagógus munkáját aktívan figyelve, mire eljut az érettségiig, pályaválasztásig.
