close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértPTE varázslat a Zsolnay Fényfesztiválon

PTE varázslat a Zsolnay Fényfesztiválon

Az év legrövidebb éjszakáin, a fényt, a megújulást ünneplő Szent Iván éj után nem sokkal, július 6-9. között immár hetedik alkalommal vált Pécs egy szinte mesebeli, elvarázsolt várossá, ahol számos helyszínen annyi program várta az érdeklődőket, hogy mindet képtelenség volt belesűríteni egy estébe. A Zsolnay Fényfesztiválon idén kiemelt figyelmet szenteltek a fenntarthatóság, a környezetvédelem témakörének, valamint Hollandia került a fókuszba. A PTE-s installációk, programok érdekes, új szemszögből mutatták be a fény és a hang összekapcsolódását, köztük minden korosztály találhatott olyat, ami igazán elnyerte a tetszését. Ami biztos, hogy az elképesztően izgalmas alkotások sok-sok mosolyt csaltak az arcokra, elgondolkodtattak és elbűvölték a látogatókat.

Varázslatos fényszőnyeg

Flesser Anita (PTE Művészeti Kar) Vonulás című népszerű alkotása csodás színekkel, motívumokkal kápráztatta el azt a rengeteg embert, akit a különleges nyáresti fesztiválhangulat Pécsre vonzott, és tömegként hömpölygött végig a Fény Útján. A fényszőnyeget tervező művészek között gyakran találunk PTE-s hallgatót, akikre rendkívül büszkék vagyunk! Az alkotás a maga monumentális voltában egészen lenyűgöző, és az ikonikus Janus Pannonius utcát csodálatosan elvarázsolt, mégis otthonos hellyé változtatja. Méltán népszerű attrakció a fesztivál programsorában!

Elementáris Vox Cellae Septichora

Egy látványos fényinstalláció és sokcsatornás elektronikus zenei kompozíció közös koreográfiája töltötte meg a Cella Septichorát, ahol templomhajó-szerű elrendezésben székeken helyet foglalva fogadhatták be a látogatók a fényeket és hangokat, amelyek a misztikus szertartások szikrázó auráját idézték meg. Bartha Márk és dr. habil. Kovács Balázs zenei együttműködésének ősbemutatóját hallhattuk az ókeresztény sírkertben, melyet egy robosztus fényinstalláció egészített ki komplex élménnyé. Egészen megindító, már-már flow-élményre is teret adott az alkotás az arra nyitott látogatóknak.

Kreatív Fényművésztelep 1.0 – Egyetemek udvara

A Martyn Ferenc Múzeum udvarán külön élménybuborékká összegyúrt alkotásai a PTE Művészeti Karról és a KPVK - Környezetkultúra szakról, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakról, valamint a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Szakkollégiumból bekapcsolódó hallgatók művei. A kísérleti program a fényművészettel aktívan foglalkozó fiatalokat állította a fókuszba és az ő alkotói folyamataikat támogatta. A Káptalan utcában „fényművésztelepként” funkcionáló tér a tudásátadás, a professzionális technikai háttér és a mentori támogatás mellett bemutatkozási és közösségépítési lehetőséget biztosított a fiatal művészek számára. Izgalmas fénylabirintus, kortárs „tűz”, szivárványos tükörtér, hangfény odú és még sok élmény várta az érdeklődőket a Martyn Ferenc Múzeumban. Az onnan nyíló Reneszánsz Kőtár udvarai csodaszép, rendkívül színes fényruhába öltöztek.

Innovatív Fénykurzus + Zenei Látkép

A fényfesztivál során minden nap más stílusú rétegzenével ismertették meg a látogatókat a PTE MK Fénykurzus alkotói. Az elmúlt félévben a kurzus keretében a hallgatók egy komplex audiovizuális teret hoztak létre, melyben a hangnak legalább akkora szerepe volt, mint a folyamatosan változó vizualitásnak. A kurzus résztvevői: Abonyi Zsolt, Böjti István, Hámori Tamás, Kincses Alíz, Király Olga, Madarász Péter, Madari Kinga, Schile Lilu, Szabó Adrienn, Szabó Zita, Tokodi Krisztofer, Tőke Krisztián, Vikukel Máté voltak.

Fény-tér Kontakt

A Múzeum Galéria 4-es termében Kontakt címmel egy helyspecifikus fény és tükör installációt készítettek a PTE KPVK Alkalmazott Művészeti Tanszék Környezetkultúra szakos hallgatói. Egy sűrű, vertikális irányú kiterjesztéssel különleges fény-tér függönyt hoztak létre, amely minden apróbb rezdülésre, mozgásra reflektált. A bejárható műalkotás minden korosztályban népszerű volt, ámulatba ejtett és megigézett számos látogatót, akik fizikailag is kapcsolatba kerültek az installációval, amely többek között a fent és lent közötti határvonalat húzta alá. A résztvevő hallgatók: Babicz Mira, Horti Ágnes, Kunkli Dóra, Hizsnyik Dénes, Bóvári Fanni, Horváth Nikoletta, Mey voltak.

Az egyetemi helyszínek, installációk kisebb, de számunkra annál fontosabb szegletét adják a fényfesztiválnak, ahol ismét megcsillogtathatjuk, hogy a PTE és Pécs együtt tud nagyot alkotni! Az idei inspiráló rendezvénysorozat után izgatottan várjuk, hogy a jövő évi fényfesztivál milyen látnivalókkal ejt ámulatba minket.

Címoldali fotó: Tóth Mariann

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni