close
CímlapKultúraSajátos könyvajánlók

Sajátos könyvajánlók

2018. november 15.

Azt a láthatatlan kapcsot teszi láthatóvá a Mindenkép(p)en olvassunk! kiállítás, ami a könyvek és az olvasók között jön létre. Rövid, szubjektív könyvajánlókból áll, az írók pedig egy fotón is szerepelnek kedvenc kötetükkel.

A kiállítás megnyitóján, november 13-án a PTE MK Zeneművészeti Intézet hallgatói adták elő Haydn egyik művét. A jelenlegi tárlaton leginkább a PTE alumnusai és alumnái ajánlanak olvasnivalót. "A rekreációs olvasás az egyik legfontosabb tevékenység, ami az emberre jellemző. E kiállítás is bizonyítja, hogy az egyetem polgárai olvasó emberek. Igazi különlegesség, hogy az olvasók arca is látszik.” – jegyezte meg Szeberényi Gábor.

Az igazgató Neil Gaiman egyik könyvét ajánlotta öt éve az egyik korábbi Mindenképpen olvassunk kiállításon, és most is az angol írót idézte: Kilátás az erkélyről című művéből idézett néhány passzust arról, miért fontosak a könyvtárak és az olvasás.

Az ajánlott művek rendkívül változatosak. Radnai Dániel, a PTE BTK hallgatója Bornai Tibor Korlátolt felelősséggel című kötetéről megjegyzi:

„akár receptre íratni a nagyvárosi spleen ellen”.

Konteósoknak kötelező olvasmány” – jegyzi meg Umberto Eco A Foucault-inga című könyvéről a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóságon dolgozó Szabó Attila. Gönczi Andrea Székely László: Kárpát körút 777 című kötetéről szóló ajánlója ezzel a személyes és sokatmondó mondattal kezdődik: „Ott voltam, amikor ez a könyv készült”. Molnár Dávid könyvtáros Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese című kötetéről kijelenti: „A szöveg sokak számára ijesztő lehet.” A Klinikai Központban dolgozó Ardai Diána Susan Abalhawa: Hajnal a tiltott kertben című kötetének ajánlóját így zárja:

„Egy család története, de egy egész nép sorsa.”

A kiállítás november 30-ig tekinthető meg a Tudásközpont földszintjén.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni