close
CímlapTudományMinden, amit az egyetemi rangsorokról tudni akartál

Minden, amit az egyetemi rangsorokról tudni akartál

Tökéletes rangsor természetesen nincs. Ugyan ki tudná megmondani, hogy melyik bor a legfinomabb? Melyik a legjobb film? Ki a legjobb színész(nő)? A legjobb egyetemek, legjobb egyetemi karok listájának összeállítása is legalább ennyire nehéz feladat. Az alábbiakban ezt a témakört járjuk körbe néhány szempont szerint Dr. Kehl Dániel, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusának szakmai segítségével.

Dr. Kehl Dániel, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa

Milyen rangsorok léteznek? Kinek szólnak a rangsorok?

A rangsorok két nagy csoportba sorolhatók: nemzetközi és nemzeti összehasonlítások is léteznek. Az utóbbi évek tendenciája a nemzetközi rangsorok expanziója, ami kétirányú: egyrészt egyre több felsőoktatási intézmény kerül be a rangsorokba (elsősorban ázsiai, illetve fejlődő országok egyetemei), másrészt a jobb összehasonlíthatóság érdekében specializáltabb (tudományterületi, illetve regionális) rangsorok készülnek. A jelenség teljesen érthető, elég csak arra gondolni, mennyire más gazdasági, kulturális, finanszírozási környezetben tevékenykedik egy közel-keleti, európai, ázsiai vagy egy amerikai top egyetem. Illetve a másik oldalról: egy elsősorban orvosi képzést nyújtó intézmény teljesítménye nem igazán hasonlítható össze egy művészeti, vagy humán képzésekre specializálódott intézményével.

A nemzetközi rangsorokról általában elmondható, hogy több indikátor segítségével próbálják az egyetemeket összevetni, ezek közül a legfontosabbak: tudományos teljesítmény (tudományos művek száma, illetve hivatkozások), oktatási teljesítmény, nemzetközi kitekintés, reputáció. Az adatok egy részét nagy nemzetközi publikációs adatbázisokból nyerik, más részét az egyetemek szolgáltatják, illetve kérdőíves megkérdezést is alkalmaznak esetenként. Az indikátorok eredményeit ezután általában transzformálják (pl. a legjobbhoz hasonlítással, normalizálással), majd valamilyen súlyrendszer segítségével végleges pontszámot számítanak az adott intézményre. Ez az összesített pontszám adja az intézmény helyezését. A legjelentősebb nemzetközi rangsorok is csoportosíthatók, a teljesség igénye nélkül: kizárólag tudományos teljesítményt mérő rangsorok (Academic Ranking of World Universities -- ARWU, Leiden Ranking), komplex rangsorok (Times Higher Education -- THE, Quacquarelli Symonds -- QS), illetve európai uniós kezdeményezésre létezik egy információs portál is, ahol az intézmények teljesítményét gyűjtik össze, rangsor azonban nem készül (UMultiRank), a felhasználó maga döntheti el, mely szempontok fontosak számára.

A nemzetközi rangsorokban elért eredményekkel kapcsolatban alapvetően elmondható, hogy az egyre több rangsorolt intézmény és a növekvő nemzetközi verseny miatt a stagnáló pontszám folyamatos lecsúszást jelent csak, azaz már a helyezés megtartásához is évről évre javuló teljesítményre van szükség az adott rangsor mutatóiban. A magyar egyetemekre általában a szinten maradás, illetve a lassú lecsúszás jellemző, elsősorban a feltörekvő ázsiai egyetemek miatt.

Nemzeti rangsorok szinte valamennyi országban léteznek. Hazánkban a legismertebb a HVG által készített egyetemi rangsor. A rangsor két pilléren nyugszik, a hallgatói és az oktatói kiválóság kerül számszerűsítésre. A hallgatói rangsor az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint a középiskolai versenyen helyezett felvettek száma alapján méri a kiválóságot. Mind a négy indikátor alapján rangszámot kapnak az intézmények, majd a rangok összege alapján alakul ki a végső sorrend. Az oktatói kiválósági rangsor mindössze két rangszámból áll össze: az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatói létszám és a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma alakítja ezt a rangsort. A hallgatói és oktatói kiválósági rang összege adja az intézmények/karok végleges pontszámát.

Az ELTE ranking munkacsoportja által készített rangsor egyetlen szempontot, a felvételizők legjobb 10%-ába tartozó hallgatók által választott karokat tartalmazza. Az egyes karokra jelentkezők száma alapján állít fel népszerűségi rangsort.

Természetesen nem meglepő, hogy a nemzetközi és a nemzeti rangsorok más-más indikátorokat vesznek figyelembe, hiszen más-más intézményeket kísérelnek meg összehasonlítani, de így is szembetűnő, hogy mennyire eltérőek a hangsúlyok. A hazai rangsorokból alapvetően hiányzik a tudományos tevékenység mérése.

Arra a kérdésre, hogy kiknek szólnak a rangsorok nehéz általános, jó választ adni. A nemzetközi rangsorok elsősorban a nemzetközi hallgatók számára lehetnek érdekesek, de a tendencia megfordítva is igaz lehet, a legjobb magyar középiskolásoknak segíthetnek a nemzetközi tájékozódásban. A hazai rangsorok fogyasztói elsősorban a döntés előtt álló középiskolások és családjuk. Az oktatáspolitikai szakértők remélhetőleg sokkal mélyebb, színesebb adatok alapján döntenek, illetve minősítenek felsőoktatási intézményeket. Szintén meg kell említeni a média szerepét, sokkal egyszerűbben kommunikálható, hogy melyik egyetem a legjobb, mint azt, hogy ez az egyetem ebben a legjobb, a másik viszont abban. A túlzott leegyszerűsítés azonban káros lehet.

Mit mutatnak meg a rangsorok? Mi van az indikátorok mögött?

A felsőoktatási rangsorok alapvető célja az egyetemek/főiskolák összehasonlítása a rangsor készítői szerint fontos szempont, vagy szempontok alapján. Amint azt láthattuk, ezek a szempontok egészen különbözőek is lehetnek. Sajnos a rangsorok készítése esetén arra is figyelemmel kell lenni, hogy milyen adatok beszerzése lehetséges/könnyű a rangsor készítője számára. Hiába tudjuk, hogy a minősített oktatók aránya nem feltétlenül jó mérőszáma a tényleges oktatói minőségnek (hiszen a PhD fokozat elsősorban a tudományos munkásságot méri, nem az oktatás minőségét), annak nehéz mérhetősége miatt beéri a rangsor készítője az egyszerűen számítható és megszerezhető adattal. Az egy minősített oktatóra jutó hallgatók száma meglehetősen torzító. Természetesen a mutató túl magas értéke sem jó, túl alacsony értéke azonban finanszírozási szempontból nem fenntartható, ráadásul képzési területenként eltérő lehet annak optimuma. Biztosan nem ugyanolyan hallgató/oktató arányra van szükség művészeti képzéseken, mint orvosi vagy jogi képzések esetén. Egyes mutatók a nagy intézményeknek vagy bizonyos tudományterületeknek kedveznek (pl. természettudományi területen jóval több tudományos publikáció keletkezik, mint egyéb területeken). Az egy oktatóra jutó hallgatói létszám alapján nem feltétlenül azok az intézmények kerülnek előre a rangsorban, amikre a felsőoktatásban tájékozottak számítanának. A mutató például azokban az intézményekben is magas, ahol az utóbbi években nagy hallgatói létszám csökkenés történt, amit az oktatói állomány csökkenése nem követett.

Az ELTE által készített rangsor a legjobb hallgatók által választott egyetemek és szakok alapján rangsorol, itt is szembetűnő a budapesti intézmények és karok totális dominanciája. Az elemzés maga is rámutat ennek alapvető okára: „a legjobb diákok felét hat város (Budapest, Debrecen, Győr, Nyíregyháza, Szeged, Miskolc) középiskolái adják, ezen belül is fővárosi gimnáziumból érkeznek ezerháromszáznál is többen, tehát egyharmadnyian.” Közismert, hogy hallgatói mobilitás szinte kizárólag a főváros irányába létezik, aminek számos oka lehet, a későbbi munkavállalás jobb lehetősége, gyakorlati helyek száma, egyetem melletti munka nagyobb lehetősége, stb. A karokon, egyetemeken végzett munka minősége mellett ezt a döntést rengeteg más tényező befolyásolhatja.

Amikor tehát egy adott rangsor eredményét olvassuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy pontosan mik azok a szempontok, amik alapján az készült.

Mit nem mutatnak meg a hazai rangsorok?

Arra a kérdésre, hogy mit nem mutatnak meg a felsőoktatási rangsorok, elsősorban a magyar családok szemszögéből vizsgáljuk meg. Az egyetem és az egyetemi évek a későbbi karrier és életút szempontjából meghatározóak, a választást rengeteg szempont befolyásolhatja, valószínűleg minden jelentkező esetén más és más szempontok a döntőek. A diploma megszerzése tulajdonképp egy hosszú távú befektetés: jelentős közvetett költségei vannak (esetleges tandíj, lakhatás, stb.), illetve nem elhanyagolható a kiesett jövedelem sem (az a meg nem keresett jövedelem, amit a jelentkező az egyetemen/főiskolán töltött évek alatt nem keres meg). Ezzel áll szemben a diploma megszerzését követő várhatóan nagyobb presztízsű munka és az azzal járó magasabb fizetés. A várható költségekről és annak várható megtérüléséről sajnos semmit nem tudunk meg a rangsorokból. Ez a szempont a nemzetközi rangsorokban sem szerepel, de ez nem is elvárható, hiszen a nemzeti sajátosságokat is figyelembe kellene venniük a rangsor készítőinek, a csak hazai rangsor esetén ez azonban nem feltétlenül jelentene problémát.

Egyre több hallgató számára fontos a nemzetközi, interkulturális környezet, még akkor is, ha Magyarországon képzeli el karrierjét és jövőjét. A nemzetközi hallgatók száma és aránya ezért is jó indikátor, amellett, hogy egy adott intézmény nemzetközi láthatóságát, elismertségét is méri. Sajnos a magyar rangsorok ezt a szempontot sem veszik figyelembe.

A tudományos pályára készülő jelentkezők számára elsősorban a tudományos output mennyisége és elsősorban minősége a legfontosabb tényező, de természetesen a nem tudományos pályát választók számára is jelzésértékű lehet, hogy oktatóik részt vesznek-e a tudományos életben. Ennek ellenére legalább olyan fontos szempont lehet jó néhány tudományos területen a gyakorlati képzés, az élő vállalati kapcsolatok, az olyan oktatók megléte, akik az elméleti ismeretek mellett gyakorlati problémákkal is gyakorta találkoznak.

Az egyetemi évekre gondolhatunk egy a hallgatón elvégzett transzformációként is. Az oktatás minőségét korrektül úgy mérhetnénk, ha a frissen felvett hallgatók teljesítményét és a kibocsátott hallgatók minőségét is mérni tudnánk, ez azonban nem könnyű feladat, mindenesetre a csak output oldali mérés félrevezető lehet.

Hogyan tovább?

A nemzetközi rangsorok egy része esetén a rangsorban elfoglalt helyet szinte kizárólag a tudományos tevékenység határozza meg, így az ezekben történő előrelépés receptje viszonylag egyszerű: több és jobb publikáció, nemzetközi együttműködések kiépítése a cél.

A legtöbb híradásba bekerülő komplex rangsorok (THE, QS) tekintetében az előrelépés lehetőségei némileg árnyaltabbak. A legjobb magyar egyetemek nagyon hasonló képet mutatnak. Viszonylag jól szerepelnek a „hard” mutatókban (hivatkozások száma, cikkek száma, nemzetközi kitekintés, stb.), ehhez képest a viszonylag „soft” mutatókban (elsősorban a teaching reputation és research reputation elemekben) kifejezetten rosszul. Mivel a reputation rangsorok alapvetően felmérések alapján készülnek, az intézmények közötti összefogás jelentős előrelépést jelenthetne a vezető magyar egyetemek számára, ami az egész magyar felsőoktatásra pozitív hatással lenne a (várhatóan még) több külföldi jelentkezőn keresztül. A hazai összefogás csupán annyit jelentene, hogy az évente megkérdezett kutatók a hazai társegyetemeket is nevesítenék a kiváló intézmények között. Természetesen minden egyes intézmény esetén fontos a külföldi partnerkapcsolatok aktivizálása és ilyen téren történő megerősítése is, valamint feladat a céges partnerek felé történő kommunikáció is. Természetesen emellett a rangos nemzetközi publikációk számának, és ezzel együtt a hivatkozások számának növelése elengedhetetlen a további jó szerepléshez.

A hazai rangsorok esetén ideje lenne túllépni az egy oktatóra jutó hallgatók és a minősített oktatók száma alapján felállított sorrenden. Amennyiben azt gondoljuk, hogy a cél a felvételizők és a családok tájékoztatása, sokkal hasznosabb lenne egy a UMultiRank portálhoz hasonló kezdeményezés, ahol az egyetemekkel összhangban felállított mutatórendszer alapján lehetne vizsgálni az intézményeket. Ehhez adatokat szolgáltathatna a Diplomás Pályakövető Rendszer, a felsőoktatási kormányzat, maguk az egyetemek, a nagy nemzetközi publikációs rendszerek, vagy akár az MTMT (amiben a magyar publikációk is teljesebben megjelennek), a diákok körében végzett elégedettségi felmérések, stb. Természetesen jóval nagyobb munkát jelentene, de hosszú távon segítené a transzparenciát és az egész magyar felsőoktatás előnyére válhatna. Ez valószínűleg mindannyiunk célja.

Korábbi cikkünk az egyetemi rangsorokról

 

 

UnivPécs