close
CímlapEgyetemi életInspirációs, innovációs pezsgés

Inspirációs, innovációs pezsgés

2018. december 04.

A PTE Inspirációs Napja kapcsán kérdeztük a KTK elsőéves hallgatóját, Tolmayer Annát.

Úgy tudom, szervező is vagy, nemcsak résztvevő. Miről szól ez az esemény és miért tartod ennyire fontosnak?
Az Inspirációs Nap a Simonyi BEDC-n keretein belül született kezdeményezés. Nekem ez az első félévem a KTK-n, és indulásnak felvettem a Simonyi inkubációs programot. Nagyon izgalmasnak és érdekesnek találtam, olvasgattam a neten arról, hogy mi lehet ez az egész, és utána jelentkeztem. Sokkal több lett belőle, mint amire eredetileg számítottam.

Azért tartom fontosnak, mert valós projekteken, valós problémákon dolgozhatunk.

Például én egy nonprofit jótékonysági projekten dolgoztam ebben a félévben, ahol rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek tudnánk bicikliket adományozni úgy, hogy egy teljes, önjáró folyamat legyen a végén. Úgy gondolom, ez tényleg valós, építő jellegű dolog, ami hasznot hoz a szűkebb közösség számára, de akár az egész világnak is.

Ezen a tárgyon belül az utolsó hét mindig az úgynevezett Final Pitch, ami alatt a projektek prezentálják azt, mire jutottak a szemeszter végére, és akár kockázati tőkét is szerezhetnek. Ebben a félévben jött az ötlet a Simonyin belül, hogy tök jó lenne ez kinyitni, és egy inspirációs, innovációs pezsgést létrehozni! Így nemcsak a Final Pitch lenne, hanem jöhetnének

külsős ötletgazdák, olyan szakértők, akiktől visszajelzés lehet kapni, és jöhetnének olyanok is, akik minden tét nélkül, nem feltétlen tőkeinjekciót kapni jönnek, hanem hogy megvitassák hasonszőrű érdeklődésűekkel az ötleteket.

Szerintem ez klassz, és nagyon élvezem, hogy a részese lehetek. Mindenkinek ajánlom, mert szerintem ez egy olyan része az egyetemnek, és ennek a városnak, ami tényleg példaértékű.
Milyen ötletem dolgoztál?
Egy nonprofit jótékonysági projekten dolgoztunk, a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve. Ez arról szólna, hogy a megunt, esetleg már kinőtt, nem használt, de még jó állapotú kerékpárokat az adományozó kedvűek elhozhatnánk egy vagy több gyűjtőpontra, ahol szakértők segítségével – és erre már most vannak jelentkezőink - felmérnénk a szerkezetek állapotát. Ezután egy közösségi bicikli felújító program keretében, önkéntesekkel karöltve felkészítenénk ezeket a kerékpárokat az új tulajdonosaikra. A bringákra pályázni lehetne, és miután a pályázó megkapná biciklit, nagyon szeretnék visszajelzést kapni tőle, hogy mire használja az adott kerékpárt, hogyan változtatja ez meg az életét. Itt olyan pályázókról beszélünk, akik – és erre vonatkozó adatokat tudunk a Máltai Szeretetszolgálattól – olyan elzárt telepeken élnek, ahol nincs vagy gyér a tömegközlekedés, autó nincs, gyalog pedig minden messze van. Vannak olyan gyerekek, akik például a közlekedési nehézségek miatt nem jutnak el az iskolába. Akár ilyen fiatalok is pályázhatnának. Ez az adományozónak is egy szuper lökést adna szerintem, hiszen jó érzés olyan segítséget nyújtani, ami megváltoztatja a másik életét.

Sokan úgy vannak az ötletek kapcsán, hogy nem merik elmondani, nehogy más lenyúlja és hamarabb megcsinálja… ezért inkább titkolóznak. Erről mi a véleményed?
Ez egy nagyon valós probléma a hozzáállásban, és nemcsak itt az egyetemen. A már dolgozó barátaimtól is hallom, hogy ha van egy ötletük, azt senkinek – még nekem sem! – mondják el. Nem bíznak abban, hogy ez nem kerül ki, nem írom le messengeren vagy mesélem el, és akkor már nem az övé az ötlet. Szerintem, aki a Simonyihoz, ehhez az inkubációs programhoz csatlakozik, az hamar levetkőzi ezt a hozzáállást, mert itt meg lehet tapasztalni azt, hogy tényleg segítjük egymást, és azért vagyunk, hogy az ötletből legyen valami. Mert

a csöndben, széfben eldugott ötletből soha nem lesz semmi.

Szerintem fontos, hogy az ember leküzdje ezeket a gátakat, átlépje a saját és a komfortzónája határait, és elkezdjen akár nagyon kis lépéseket tenni azért, hogy abból az adott ötletből legyen is valami.


Tudnál példát mondani az említett segítségre akár az ötletetek kapcsán?
Persze! Mi már egy megkezdett dolgot kaptunk, a Simonyi Nyári egyetemen kezdtek el ezzel a projekttel foglalkozni, így tulajdonképpen már kézhez kaptunk egy logót, egy Facebook oldalt… emiatt picit nehezebbnek találtuk azt, hogy továbblépjünk. Amikor elkezdtünk hétről hétre összejárni, és közösen dolgozni ezen a projekten, akkor minden héten hétfőnként a Hatcheryben megbeszéltük magunk között is, illetve a többi csapattal is azt, hogy hol tartunk, mennyire haladtunk, hol találunk nehézséget. És a társaink csak úgy bedobáltak ötleteket. Például volt olyan, aki ismert egy olyan bringás közösséget, akiknek facebook csoportjuk is van, de akikről mi még csak nem is hallottunk. Így viszont fel tudtuk venni velük a kapcsolatot.


Mikor lesz az ötletetekből valóság?
Az alapok megvannak, és a terveink szerint áprilisban, amikor már jobb idő lesz és beköszönt a biciklizős időszak lenne az első nagy akciónk. Kampánnyal akarjuk elérni azokat, akik potenciális adományozók, elindítjuk a pályázatokat, hogy akik rászorulók, azok is jelentkezhessenek, és úgy próbáljuk meg majd belőni a közösségi bicikli szerelős eseményt, és hogy minél több embernek megfeleljen az időpont.

Szívesen segítünk a kampányban! De meg kell jegyeznem még valamit: olyan magabiztosnak tűnsz. Tényleg csak az első félévedet kezdted itt a közgázon?
Itt elsőéves vagyok, de ez már a második diplomám. Művészettörténetet tanultam Angliában: a kíváncsiság hajtott, és egyfajta alapműveltséget és újfajta gondolkodásmódot szerettem volna szerezni. Amikor végeztem, akkor hazatértem, és valami mást, a reáltudományokhoz közelebb állót kerestem, olyasmit, ami kevésbé kötött. Talán nem is véletlenül csöppentem ide Pécsre, a Simonyiba.

Harka Éva

Harka Éva