Gazdasági növekedés és a pénzügyi tudatosság összefüggései, Fizetések gyorsan és biztonságosan, A fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése az egyetemek bevonásával, digitalizáció. Ezek voltak a március 5-i pénzügyi edukációs konferencia alapkérdései. A témáról a plenáris üléseket levezető Schepp Zoltánnal, a PTE KTK dékánjával beszélgettünk.
Mi a Fintelligence konferencia célja?
A képzők képzése. Azok találkozása, akiknek közös feladatuk és szándékuk is, hogy a pénztudatosság a társadalom szélesebb rétegeiben fokozódjon. Azok az állami és magánpiaci szereplők, akik az elmúlt tíz évben fokozott szerepet vállaltak érdemes kiemelni. A Fintelligence termünket is másfél éve adtuk át a Takarékbank támogatásával a Bankszövetség szervezésében, de a Pénzügyminisztériumnak is vannak pénztudatossági programjai – velük is szerződésben állunk, fiatal kollegáink az év folyamán folyamatosan járják a térség középiskoláit. Ők könnyebben megtalálják a középiskolásokkal a közös hangot. A konferencia médiaesemény is, a nyilvánosság figyelmét is megpróbáljuk felhívni erre a témára, de valójában ennek a munkának sokkal inkább a mindennapokban van helye.
Olyan felmérés született már, hogy hány devizahitelt felvett közgazdász él Magyarországon?
(mosolyog) Személy szerint én elég sokat foglalkoztam a devizahitelezéssel, és azok közé tartozom, aki már akkor felhívta a figyelmet a veszélyekre, amikor még divatos volt ez a hitelezési forma. Ahogy lenni szokott, a tanulságok utólagos megvonásában már jelentkeznek pozitív példák.
A cikkemre, sok évvel később már sokan hivatkoztak…
Ilyen összetett társadalmi jelenségek, mint a devizahitelezés bonyolultabb dolog, mint a szimpla pénzügytechnika. Itt az általános lakossági attitűdöt is kell vizsgálni, például hogy a felelősségvállaláshoz miként viszonyulunk. Hogy a pénzügyi kultúra milyen szinten áll, hogy a szabályozó hatóságok mennyire tudtak felnőni a feladatukhoz. A bankrendszer mennyire volt profitéhes…
Ez már a múlt, ma milyen ennyire éles helyzetek léteznek?
Ha ilyen komplex helyzeteket meg tudunk érteni, akkor kicsit hamarabb megszólalhat majd az a bizonyos jelzőcsengő a következő aknamező előtt. Manapság is észre kell vennünk, hogy számos hasznos és fontos társadalompolitikai cél érdekében is erős pénzügyi ösztönzőket alkalmaz a kormány. Gondolok itt lakáspolitikára, családtámogatásra, autóvásárlásra. Így nemcsak az építőipar pörög föl, de a másik oldalról erősen hozzájárul ez az ösztönzés a hitelezési aktivitás újbóli erősödéséhez. Köszönhetően az elmúlt hat-nyolc év monetáris eredményeinek, történelmileg kivételesen alacsony kamatok vannak. Vonzónak és vállalhatónak tűnnek a hosszútávú hitelek is, holott benne van a pakliban az is, hogy a kamatok nem mindig lesznek ilyen alacsonyak, mint most. Ez ellen lehet védekezni, például a kamatperiódus rögzítésével, de azt is tudni kell – az óráimon gyakran mondom
– hogy most nő fel egy olyan generációm, akinek semmi élménye nincs arról, hogy mi az az infláció.
A nagy recessziót követő évben, köszönhetően a világ nagy jegybankjai által folytatott pénzügypolitikának éppenséggel az ellenkezőjét élték meg, nemcsak hogy 0% közeli inflációt, hanem néha épp az ellenkezőjét is megtapasztalhatták: a deflációt – mérséklődtek az árak. Ehhez képest az elmúlt negyedévek arról szóltak, hogy kezdünk visszatérni „normális” kerékvágásba. Előbb-utóbb az is a felejtés homályába vész, hogy az emberek között fegyveres konfliktusok lehetnek, ugyanígy ha jön egy generáció, aki még sosem látott inflációt, akkor az védtelen lesz ezzel szemben, mert még nem volt alkalma megtanulni. Az is lényeges, hogy ezt átélhetővé tegyük, ne csak egy tankönyvízű példának tűnjön az infláció.
A tankönyvek azt mondják, ha az infláció emelkedik, akkor az az adósoknak jó!
Ennyire nem egyszerű a dolog. Azon múlik, hogy az adósoknak a jövedelme is arányosan nő-e az inflációval. Ha igen, akkor a reálérték mérséklődik, ha nem – ezzel párhuzamosan a jövedelemtermelő képesség is veszélybe kerülhet bármilyen külső ok miatt, akkor minden egyszerre szakadhat az ember nyakába. Amikor a döntéseket hozzuk – az ember olyan élőlény, aki a viszonylag rövidebb horizontú észleléseit túlsúlyozza, ami éppen aktuális, az nagyban hat a döntéseire. Miközben számos pénzügyi döntés évtizedes kihatású, mint mondjuk egy lakáshitel. Amikor elkötelezi magát valaki, az aktuális jövedelme, aktuális kiadásai mellett egy bizonyos részletfizetésű hitel mellett, akkor azt feltételezi, hogy erre ő az elkövetkező 10-15, akár 20 év távlatában mindvégig képes lesz, s nem fog nagyobb terhet jelenteni – ezt hitték a devizahitelesek is, ma jó okunk van azt hinni, hogy ilyen kataklizmatikus veszélyek nem fenyegetik a hitelfelvevőket, de annál biztosan több kockázattal jár a hitelfelvétel, mint amit a lakás és ingatlanpiac forgalmi adatai visszatükröznek. Azért tudnak ilyen magas árat realizálni az eladók, mert a másik oldalon álló vevők bíznak a jövőben. Lehet, hogy túl optimistán vetítik ki a jelenbe a közelmúlt tapasztalatait és összefüggéseit. Az, hogy mire tanít a múlt, vagy egyáltalán hogyan lehet a múltból okulni, ezeket elmagyarázni oly módon, hogy azt a másik megértse, nem könnyű feladat.
A mostani konferenciából mit emelne ki?
Az aktuális kihívásokra adott reakciókra voltam kíváncsi. Olyan időszakot élünk, amikor nagyon izgalmas korrekciók indultak meg a pénzügyi világban. Az Amerikai Jegybank viszont-reakcióként már kamatot is vágott. A Koronavírus körüli mizéria kihat az eszközárakra, részvényárakra, kedvezőtlen várakozások vannak a reálgazdasággal szemben, egyszerre lehetnek kínálati és keresleti sokkok különböző piacokon. Erősödhetnek a zavarok, nyilvánvaló, hogy nemcsak Kínát érinti, nemcsak Ázsiában van jelen a vírus, hanem Európában, s szerte a világon terjed, így a vezető ipari országok összességét érinti. A vállalatok jövedelmezőségére ki fog hatni. Az emberek vajon mekkora bátorsággal mernek majd belevágni a személyes jövőjüket hosszabb távon meghatározó döntésekbe? Tartósfogyasztási javak, személygépjármű, ingatlanvásárlás… Mi történik az idegenforgalommal? Már csak a szolgáltatóiparra is figyelni kell, mert az emberek válsághelyzetben kevesebbet fognak járni-kelni a világban. Ezek kiszámíthatatlan jelenségek. Más-más nézőpontból reflektált a Bankszövetség, a Pénzügyminisztérium és a Takarékbank.
A digitalizációval kapcsolatban is szélsőséges várakozások léteznek, erről épp a Takarékbankból érkezett szakértő beszélt.
Igen, általában a pénzügyekhez valamit konyító emberként mondom, hogy nagyszabású változások lesznek, de vannak olyan predeterminációk, amelyek nem fognak felszámolódni technikai változások okán. A bizalom nem tud automatizálódni. Amit a tágabban értelmezett bankrendszer tud, azt nem tudja átvenni teljes mértékben az elektronika. Tranzakciókat tudnak hatékonyabban közvetíteni, de a pénzügyi közvetítés egészét, hogy hogyan áramlanak a beruházások a potenciális befektetők felé azt nem.
A tradicionális sarokkövek továbbra is érvényesek.
Azokat az érdekkonfliktusokat, információs aszimmetriákat, amelyek a két fél között fönnállnak, azt valahogy át kell hidalni. Nem véletlenül alakultak ki a ma fennálló intézmények. Ahogy az idők változnak, lehet hogy másképpen kell csomagolni, más technológiai, fogyasztói igények mellett kell megtenni, ezeknek a következményeit tapasztaljuk a mindennapokban.
A bankok közötti azonnali átutalásra gondol?
Igen, most vezették be ezt a rendszert, ez nagyon komfortos, de új távlatokat is nyithat azon a téren, hogy hogyan fizetünk. Innentől kezdve elképzelhető olyan megoldás is, amely túlmutat a mára megszokott bankkártyás rendszeren. Ehhez még kell egy kis idő. De nem arról van szó, hogy ezek a fejlesztések elhozzák holnaputánra a bankmentes világot. Ilyen biztos hogy nem lesz. De most egy kiszámíthatatlan időszakban élünk, változások közepette. Felelős posztokon dolgozó emberek véleménye is divergál még ezekben a kérdésekben.
