close
CímlapMagazinUtolsó pillantás: a Magasház búcsúzik Pécstől

Utolsó pillantás: a Magasház búcsúzik Pécstől

magasház
2016. szeptember 21.

Emblematikus épülete volt Pécsnek a Magasház, mely a hetvenes években az ország legmagasabb, majd Közép-Európa legmagasabb lakatlan épületeként vált híressé. Sok tulajdonosváltás és probléma után 2016 tavaszán bontani kezdték: interjúnk idején a 10. emeletnél tartottak. Az épületről műszaki szempontból kérdeztük dr. Orbán Józsefet, a Műszaki és Informatikai Kar professor emeritusát, aki évtizedek óta kíséri aktív figyelemmel az épület sorsát.

Mitől olyan különleges a pécsi Magasház?

A hetvenes évek elején viszonylag jó volt a gazdasági helyzet Magyarországon, és verseny is volt a városok között, hogy kinek az épülete a legnagyobb az országban: Gyöngyös hozakodott elő a 18-20 emeletesével, Budapestről is volt a címre jelentkező. A rivalizálás jegyében ezt a házat úgy kezdték el építeni 1974-ben, hogy az ország legmagasabb lakóépületének szánták. Az is cél volt, hogy földrengésbiztos legyen. Ezt azzal indokolták, hogy 1961-ben Szkopjében, ami akkor Jugoszlávia része volt, 6.1 erősségű rengés pusztított, s az új pécsi toronyházat biztonságossá akarták tenni.

Mindkét elvárás mondvacsinált: az egyik politikai elvárás volt, a másik egy relatíve messzi rengésen alapult.

A szerb anyagkutató intézet vezetőjének, Zsezselj professzornak volt egy olyan találmánya, ami a magas épületeken nem merev, hanem rugalmasabb, acélhuzalokkal összefeszített szerkezeteket alkalmazott: ez egyszerre biztosította a kívánt magasság lehetőségét és a földrengésekkel szembeni ellenállást.

Ennél az épületnél még 6 db acélhuzalból álló huzalköteget feszítettek és nem kábeleket. Ez az ún. IMS technológia. Hozzá kell tennem még egy emberi tényezőt: a hetvenes években Jugoszlávia nyugati ország volt. S egy ilyen technológiát átvenni nagyon sok utazással járt, ami valutás útnak számított, lehetett rumpuncsot, orkánkabátot és farmernadrágot hozni onnan.

Ezzel a technológiával épült meg 1974-76 között ez a 82 méteres toronyház, 18 000 m2-en, 250 lakással. Az IMS technológiával egyébként további 130 épületet építettek hazánkban.

Ezek szerint a Magasház a korszellem megtestesülése?

A hetvenes években a szemlélet az volt, hogy a régi épületek felújításába nem érdemes energiát fektetni,

a szocializmusban a jövő a toronyépületeket, a paneleket, és az előregyártott vasbetonszerkezeteket jelentette.

Jómagam a moszkvai egyetemen ugyanezt tanultam, eszerint dolgoztunk, ez volt a mi életünk. Ezt a nézőpontot általában is osztották az emberek: örültek, amikor a földszintes, szűk komforttalan lakásokból panelbe mentek lakni. Később persze már szembesültek problémákkal, a zajjal, a kis szobaméretekkel, a pici fürdőszobákkal, stb. De abban az időben, ha épületről volt szó, akkor egyértelmű volt, hogy panel, és vasbetonszerkezet kell, hogy legyen. Annyi kőműves nem is lett volna Pécsen, akik ezt a toronyépületet felfalazták volna, a panelüzem viszont gyorsan le tudta ezt gyártani.

Mit fed ez az IMS-technológia?

Zsezselj professzor szabadalmának az volt a lényege, hogy az épületet pillérei közé a vasbeton födémeket nem fixen rögzítik, hegesztik, csavarozzák, vagy alátámasztják, hanem feszítőhuzalokkal szorítják össze, utólag. A pillérek és a födémek kapcsolatát és együttdolgozását a födém síkjában a pilléreken átfűzött feszítőhuzalokkal történő kétirányú összefeszítés által létrehozott súrlódó erő adja. A pillérek és a födémek közötti szerelési hézagot még a huzalok befűzése és megfeszítése előtt egy gyorsan szilárduló habarcsanyaggal, ún. PU pasztával töltik ki.

Hogyan kezdődtek a Magasházzal a problémák?

Úgy tudom, először csak beázásról panaszkodtak a felsőbb emeletek lakói. Az építők tudták, hogy ezek a huzalok, amik összetartják az épületet, kulcsfontosságúak. Ezért 5 év múlva a kritikus helyeken feltárták a pillér-födém csomópontokat, hogy megnézzék, hogy korrodálódnak-e a feszítőhuzalok. Már 1983-ban találtak korróziós nyomokat a huzalokon, de ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, és nem is verték nagydobra. A következő vizsgálat 1989-ben következett, de ekkorra már nagyon korrodált állapotban voltak a huzalok, sőt, szakadt szálak is voltak. Ekkor derült ki, hogy a huzalok, amik egybetartják az épületet, már nem megbízhatóak, s mivel a födémszerkezet belsejében futnak, utólag ezeket korrózióvédelemmel ellátni már nem lehet. Amikor kiderült, hogy ez mekkora veszélyforrás, a pécsi Ingatlankezelő Vállalat akkori felelős műszaki vezetője - gondolom, álmatlan éjszakák után – rájött, hogy nem tudja vállalni a felelősséget az épület állapotáért. A lakók biztonsága érdekében ekkor kellett kiüríteni az épületet.

Ön egyébként mióta követi nyomon a Magasház problémáit?

A Magasház korróziójáról tartott előadást a Földmérő és Talajvizsgáló Intézet munkatársa 1989-ben, itt, a Pollack 400 fős termében. Akkoriban ebben a témában ők számítottak a legnagyobb szaktekintélynek Magyarországon. Anyagtanos vagyok, gondoltam, meghallgatom. Meg kell mondanom, annyira speciális szakmérnököknek szóló előadást tartott az előadó, hogy alig értettem szakzsargonját. El is szégyelltem magam, s ezért utánanéztem a témának, hogy megértsem az épület problémáit. Majdnem két éven keresztül ezzel foglalkoztam, s ’92-ben már egy 17 oldalas szakcikkem jelent meg a témában a Pécsi Műszaki Szemlében, majd több korrózióval foglalkozó szaklapban is.

Sokat cikkezett a korrózió okairól a korabeli sajtó. Ön miben látja a legnagyobb hibákat?

Számos hibaforrást tudnék felsorolni, amik együttesen hozzájárultak az épület balsorsához. Az egyik például az, hogy a lyuk, amibe a huzalokat befűzték, nem sokkal volt nagyobb, mint a huzal átmérője. Ez pedig ahhoz pici volt, hogy valamilyen védő anyaggal ki lehessen injektálni, ahhoz viszont elég nagy, hogy bejusson oda a levegő és a víz, vagyis az acélhuzalok rozsdásodni tudtak. A födémek és a pillérek között szerelési hézagok voltak, amiket ki kellett tölteni. A hézagokat kitöltő pasztának – ez az ún.  PU paszta – viszont meg kellett szilárdulnia, ami akár 4-8 órát is igénybe vett. De az épületen éjjel-nappal télen-nyáron dolgoztak, s hogy ne kelljen kivárni ezt a sok időt, kötésgyorsítót tettek bele. Abban az időben ez a kalcidur volt, ami kalciumkloridot tartalmaz. A vasbetonnak két ellensége van: a szulfátok, amik szétporlasztják a cementet, és a kloridok, amik a vasat és az acélt támadják meg. Felmerül a kérdés: szabad-e klorid tartalmú habarcsot rakni oda, ahol tőle 25-30 milliméterre futnak az épületet tartó acélhuzalok? A kivitelezők azzal számoltak, hogy elegendő, ha a huzalokat 25 mm beton fedőréteg választja el a kloridoktól. Két hiba volt ebben az érvelésben: egyrészt ezek a huzalok sokszor eleve hozzáértek a kloridiont tartalmazó PU pasztához, vagyis nem védte őket beton. Másrészt a kloridionok évente 2-3 milliméteres diffúziós sebességgel haladva a feszítőhuzalhoz érnek, ahol lyukkorróziót okozva lyukat mélyítenek a huzalba.

Képzeljünk el egy, az épületet összetartó tartó, feszített acélhuzalt, amibe lyukakat fúrnak! Mintha egy kifeszített vászonba pengével belevágnánk!

Ráadásul az építés során a födémszerkezet több alkalommal átázott és így a kloridion eleve kimosódott a PU pasztából. Hozzá kell tennem, hogy a bontás során látszott, hogy volt olyan kábelcsatorna, amiben a feszítőhuzalok nem voltak  megfelelő tömörséggel kibetonozva.

Húzták-halasztották a megerősítést, végül 2003-ban került rá sor.

A Magasház nem hagyományos épület, nem lehet csak úgy aládúcolni, vagy néhány helyen megerősíteni - egységben, az egész épületet kellett összefogni. Amikor megerősítették, akkor úgy vették, mintha az állékonyságot biztosító eredeti szerkezetek nem is lennének, azokat abszolút kiváltották. Ideiglenes gallérokat szorítottak a pillérekre, lyukakat fúrtak a pillérekbe, új huzalokat vezettek át rajtuk, amiket feszítőpuskával megfeszítettek, és ékeltek. A födémek eredetileg alul bordás vasbetonlemezből készültek. Ezeket a bordákat megerősítésnél átfúrták, a lyukakba behúzták a polietilén borítású, grafitzsírba ágyazott új huzalokat, és megfeszítették  hossz- és keresztirányban. A pillér-födém kapcsolat megerősítésére további acélcsapokat építettek be a csomópontokba.  Mivel sok plusz acélt vittek ezzel a szerkezetbe, amire az épület eredetileg nem lett méretezve, ezért a pilléreket köpenyezéssel megerősítették és, merevítő falakat építettek hozzá. Így lett az eredetileg különlegesen karcsúszerkezetű épület alja bunkerszerű, de stabil.

A 2000-es évek elején nagyszabású tervek születtek arra, hogy miként kellene újra hasznossá tenni a Magasházat. Technikai és statikai szempontból volt ezeknek az elképzeléseknek realitása? Akkor valóban lakható lett volna az épület?

A megerősítés után ez az épület ismét lakhatóvá vált volna: statikailag abszolút rendben volt. Hogy nem lakták be, annak elsősorban anyagi okai voltak: az összes épületgépészeti szerelvényeket és villamossági vezetékeket le kellett volna cserélni, a lifteket korszerűbbre cserélni, de a tűzoltóságnak is voltak kifogásai. A tulajdonosi viszony viszont kaotikus volt: az épület nem volt megfelelően lezárva, az őrzéséről nem is beszélve. Az ablakok, erkélyek nyitva voltak, betelepedtek a galambok, az ürülékük borította az üresen hagyott  lakások padozatát, az épület beázott, folyamatosan  romlott az állaga, pár év alatt nagyon lerongyolódott.. Két éve döntöttek a bontás mellett. Idén márciusban jött is egy 98 méteres toronydaru, és elkezdődött az épület bontása.

 

 

Az épület bontási szintjét biztonsági védőpalánkkal vették körbe, amit a bontás ütemének megfelelően szintenként csúsztatnak lefelé. A homlokzati falpanelek illesztési csomópontjait bontó gépekkel feltárják, az összekötő- és rögzítő acélelemeket lángvágóval elvágják, kiszabadítva ezzel a paneleket a vázszerkezetből. Az elemek falból való kiemelése és a talajszintre történő leengedése toronydaruval történik. A födémelemek kibontásakor először a kábelcsatornákat a bontógéppel szétroncsolják, majd a feszítőhuzalokat és a kábeleket lángvágóval elvágják, majd ezt követően az elemeket toronydaruval kiemelik és leszállítják az épületről.  A földre leengedett vasbeton elemeket egy harapó fejjel ellátott törőgép (krokodil) apró darabokra szétroncsolja, elkülönítve belőle az újrahasznosítható betonacél huzalokat. Az épület bontása szakszerűen és fegyelmezetten történik, a tervszerinti ütemnek megfelelően.

Fölmerül a kérdés, hogy miért nem vitte el ezért senki a balhét? Több milliárdos kár keletkezett….

A Magasház gyakorlatilag az első épület volt és kísérleti jelleggel épült, melyen ezt a technológiát alkalmazták, vagyis számolni lehetett azzal, hogy lehetnek problémák, ezért a tervezőket, kivitelezőket nem is nagyon lehetett elmarasztalni. Sőt, ha jól tudom, a Magasháznak a mai napig nincs végleges építési engedélye.

Úgy gondolom, nem volt szerencsés pont egy ilyen magas épülettel kísérletet végezni.

Őszintén szólva, még féléve is sajnáltam, hogy lebontják az épületet, szívesen ellene szóltam volna, de a bontás közben feltáruló korróziós károsodások és építési hibák ismeretében, most látom, hogy rosszabb állapotban volt, mint gondoltuk. Számomra csalódás, hogy a kábelcsatornák nem voltak megfelelő minőségben kibetonozva, az viszont megnyugtató, hogy az utólagos megerősítéskor elhelyezett feszítő kábelek tartották az épületet. Ha a megerősítés után nem hagyják lepusztulni, hanem felújítják, akkor ugyanezért a pénzért, amiből most lebontják, használható, 250 lakásos épületünk lehetne.

Orbán József a Kutatók éjszakáján fényképekkel, videókkal illusztrált előadást is tart majd a Magasházról szeptember 30-án, a PTE Műszaki és Informatikai Kar Boszorkány utcai épületében.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni