close
CímlapEgyetemi életKínai delegáció látogatott a PTE-re

Kínai delegáció látogatott a PTE-re

2023. június 20.

A Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének három fős delegációját fogadta a Pécsi Tudományegyetemen dr. Miseta Attila rektor június 19-én a Rektori Tanácsteremben. A megbeszélésen a két ország együttműködése, valamint az egyetem felsőoktatási és ipari kapcsolatai kerültek a fókuszba. A jó hangulatú találkozón a nagykövetség részéről Yang Chao ideiglenes ügyvivő, Chen Kun oktatási tanácsos és Ma Xin attasé, a PTE részéről dr. Betlehem József rektorhelyettes, a PTE ETK HKO Konfuciusz Intézet magyar igazgatója, dr. Wang Zhijiang, a Konfuciusz Intézet kínai igazgatója, valamint dr. Tarrósy István, a Nemzetközi Igazgatóság vezetője vett részt.

Elsőként dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte a küldöttséget, majd az intézmény kínai kapcsolatait mutatta be.

„Egyre több kínai hallgatónk van, egyetemi kapcsolatrendszerünk tárháza is egyre bővül.

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram sok tehetséges és szorgalmas hallgatónak biztosít lehetőséget” – hangsúlyozta a rektor. Kiemelte az Egészségtudományi Karon működő Konfuciusz Intézetet, valamint a Műszaki és Informatikai Kart, ahol a PTE-n a legnagyobb számban tanulnak kínai hallgatók.

„A fiataloké a jövő” – húzta alá Yang Chao ideiglenes nagyköveti ügyvivő, majd hozzátette:

„a PTE az egyik első választás a kínai hallgatók számára.”

A felsőoktatási partnerkapcsolatok fejlesztésén kívül az innovációs együttműködési lehetőségek és a kulturális tevékenység támogatása terén fogalmazott meg célokat, utóbbit tekintve a PTE ETK-n 2015-ben megalakult HKO Konfuciusz Intézet kiemelt szerepet játszik.

„Az egészségipari technológiák terén kutatási kollaborációk, valamint különösen a genomszekvenálási projekt komoly érdeklődésre tart számot, ezen kívül a megújuló energiák és a hidrogén hasznosítása terén is vannak innovációi az egyetemnek” – hangsúlyozta dr. Betlehem József, általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes. Pécs dekarbonizációs törekvéseihez hozzáadott PTE-s tudástámogatást, valamint az egyetemen a Tudományos és Innovációs Park kiépítésére, fejlesztésére vonatkozó terveket vázolta a megbeszélésen.

11 kínai partneregyetemünkkel számos területen dolgozunk együtt,

A Hangzhou Normal University hallgatói a PTE nyári egyetemi képzésén, 2019. július

450 kínai hallgató vesz részt diplomát adó képzésben a PTE-n, ezen kívül számos csoportot fogadtunk már rövid ciklusú képzések keretében” – mutatta be az egyetem kínai együttműködéseit dr. Tarrósy István nemzetközi igazgató mandarin nyelven. Kiemelte továbbá a Pécsi Tudományegyetem interkulturális közegét, nyitottságát. Megtudhattuk azt is, hogy a MIK-nek van a karok közül leginkább kiterjedt kapcsolatrendszere kínai partnerekkel, akikkel oktatói csereprogram is működik. Közös konferenciák, publikációk fémjelzik a jó kapcsolatokat.

PTE nyári egyetemi csoport

„Nagyon örülök, hogy a Pécsi Tudományegyetemnek már tizenegy kínai felsőoktatási intézménnyel is együttműködik és a Konfuciusz Intézet sok támogatást kapott” – hangsúlyozta Chen Kun oktatási tanácsos, aki további felsőoktatási partneri és cserekapcsolatok kiépítésének támogatásáról biztosította az egyetem vezetését.

A találkozót követően a delegáció a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola tanévzáró ünnepségén vett részt, ahol 2014 óta folyik kínai nyelvoktatás, kezdetekben az ELTE, 2018-tól a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézet támogatásával. A Konfuciusz Tanterem megvalósításához és az elért közös sikerekhez a követségi delegáció könyv, valamint elektronikai eszközök adományozásával gratulált.

Életü(n)k legjobb nyara - The Best Summer Ever »

Jubileum a pécsi Konfuciusz Intézetben »

Sanghajból Pécsre »

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni