close
CímlapEgyetemi életÉletü(n)k legjobb nyara – The best summer ever

Életü(n)k legjobb nyara – The best summer ever

Pécsivé válnak arra az időre a külföldi hallgatók, míg a PTE Nyári Trimeszterének valamely programjában vesznek részt. Az idén hét nyári egyetemet felölelő programot – melyen felül két kari rendezvény is régóta virágzik – a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság koordinálja. Dr. Pozsgai Gyöngyit, a study abroad és nyári egyetemi program vezetőjét kérdeztük.

Mióta és miért indult átfogó program a PTE-n a nyári egyetemek kapcsán?

2016-ban fogadta el a szenátus a nemzetköziesítési programot, melyben az egyik stratégiai cél az, hogy minél több nyári egyetemet szervezzen a Pécsi Tudományegyetem, vagyis ez már a harmadik év, hogy a Pécs Summer School program megvalósul. Hagyományai is vannak a nyári egyetemeknek a PTE-n: idén 20 éves a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem az Általános Orvostudományi Kar szervezésében, és a Közgazdaságtudományi Kar is hosszú évek óta rendezi a Simonyi Nyári Egyetemet. A Pécs Summer School program tudatosan, átfogóan szervezve egyetemi szinten 2017 nyara óta működik.
Az oktatók és a karok részéről is felmerült az igény, hogy szívesen tartanának kurzusokat a nyár folyamán, amikor az éppen üres egyetemi facilitások is kihasználhatók. A nyári egyetemek révén pedig nő az egyetem nemzetközi láthatósága, ismertsége, bővül az idegen nyelvű képzési portfólió, és az is célunk, hogy nyáron is megtöltsük a várost külföldi hallgatókkal.

Hogyan alakulnak a statisztikák?

7 nyári egyetem szervezésében vesz részt idén a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság: a karok biztosítják az akadémiai programot, mi pedig a szervezést. Idén három karral – BTK, KPVK, MK – működtetünk együtt, de dolgoztunk már a MIK-kel, és tervezünk egy jogi kari együttműködést az Állam- és Jogtudományi Karral is. Nyitottak vagyunk ilyen irányú kezdeményezésekre. Évek óta támogatja az Európai Unióról szóló nyári egyetemünket a CEEPUS program és idén először sikerrel pályáztuk meg a Tempus Közalapítvány támogatását a magyar kulturális örökséget bemutató nyári egyetemre vonatkozóan. E programok mellett nagy sikerrel szerveztünk idén nyári egyetemeket partnerintézmények csoportjai számára – amerikai, kínai és japán hallgatócsoportoknak is. Van több olyan nyári egyetemünk, amely már többszöri alkalommal kerül megrendezésre, sőt, olyan is, ahol a partner megduplázta a résztvevők számát. Ez a szóban forgó intézmény a Hangzhou Egyetem, ahonnan tavaly 30 embert küldtek, idén viszont már 60 hallgató érkezett a Jack Ma Alapítvány támogatásával. Ez a kínai egyetem 30 nyári egyetemre küldi a hallgatóit a világ különböző részeire, de ezek közül a pécsi desztináció a legnépszerűbb, és ide érkezik a legnagyobb csoportjuk.
Összesen több mint 200 hallgatót fogadunk 2019 nyarán 30 különböző országból, de ezeken felül ott a két már említett másik nyári egyetem, melyeket teljes egészében az ÁOK Nemzetközi Oktatási Központja, illetve a Közgazdaságtudományi Kar szervez, valamint idén nyáron először a Konfuciusz Intézet is rendez nyári egyetemet kínai hallgatók számára.

Hazai tekintetben milyenek vagyunk a nyári egyetemek résztvevőit, számát tekintve?

Ismereteink szerint a Pécsi Tudományegyetemen kerül megrendezésre a legtöbb nyári egyetemi program a magyar felsőoktatás intézmények közül, azaz piacvezetők vagyunk. De azt gondolom, hogy ebben Kelet-Közép-Európában is az élmezőnyhöz tartozunk.

Mi a következő lépés?

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy új tudományterületeket, új karokat vonjunk be. Van egy olyan amerikai partnerünk, ahonnan tavaszi program iránt is érdeklődnek. Tematikus nyári egyetemekre, rövid idejű idegen nyelvű képzési programokra nemcsak nyáron, hanem az év más szakaszában is van igény, amely komoly fejlesztési irány a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóságon.

 

Aknai Péter

Aknai Péter