Díszdoktori címet kapott a Pécsi Tudományegyetemen Chen Quingchang, a Sanghai Institute of Technology építész karának dékánja, a város egyik várostervezéssel foglalkozó építésze, aki elárulta: lát hasonlóságokat a 17 milliós Sanghaj és a 150.000 lakosú Pécs városa között.
Mi olyat tud a PTE Műszaki és Informatikai Kara kínálni, amiért érdemes Sanghajból idáig utazni?
A Sanghaji magyar konzulátuson keresztül kerültem kapcsolatba a PTE-vel, később Medvegy Gabriellával (aki a Műszaki és Informatikai Kar dékán-helyettese – a szerk.) kezdtünk arról beszélgetni, hogy a magyar és kínai diákok cseréjének ügyében miként tudnánk kooperálni. Kínában akkora nagy érdeklődés van az építész- és a mérnökképzés iránt, hogy azt nem mindig tudják kielégíteni, van szabad potenciál. A pécsi képzés sikerét az is mutatja, hogy egy tavaly itt végzett kínai hallgató egy nagyon jó állást kapott Sanghajban. Vannak közös érdekeink, ezek mentén folytatjuk tovább a munkát.
Milyennek látja Pécs városát, hiszen egészen más nagyságrendű városból érkezett ide… Kínai építészként mi keltette fel az érdeklődését?
Másodszor járok már itt, két éve voltam Pécsett először. Megragadott a város békéje, nincs akkora tempó, mint Sanghajban,
itt a templomi harangra ébredek, nem a város zajára, vagy telefoncsörgésre, mint otthon.
Tény, hogy a sanghaji népsűrűséggel nem összevethető a pécsi, de ez a város remek példája annak, hogy lehet úgy is stílusosan építkezni, hogy a sűrűn lakott városrészek is megőrizzék saját karakterüket.
Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt, Sanghajt korábban a Kelet Párizsának nevezték, mit talált a városunkban kulturálisan vonzónak?
Pécs példa lehet arra, hogy más művészeti ágakkal szoros összefonódásban nagyon jó épületek születhetnek. A Zsolnay Negyed jól megmutatja ezt: nálunk is van hagyománya a porcelánnak, de Pécsett ezt a történelmi örökséget sikerült építészetileg is átgondolni. Ebből született egy olyan városrész, amely szerintem párját ritkítja.
Díszdoktori székfoglaló beszédében a várostervezés fontosságát emelte ki. Ezen a területen lehet párhuzamokról beszélni Sanghaj és Pécs között?
A várostervezési kar vezetője vagyok. Sok probléma van, amit szerintem városterezéssel lehet csak megoldani, s ezek függetlenek a mérettől – gondolok a pécsi szociális város-rehabilitációra. Ahol szegénység van, azzal foglalkozni kell. Mindenhol vannak százéves házak, műemlék jellegű épületek… A doktori disszertációmban a szegények lakhatási körülményeit kutattam.
Mondana erre konkrét példát?
A szegényebb családok Sanghajban is gyakorta a belvárosban élnek, ahol évről évre egyre feljebb kúsznak az ingatlanárak. Egy négyzetméter egy nagyon jó helyen konkrétan tízezer euró körül van. Igen ám, de erőszakkal nem lehet kiköltöztetni senkit, a felújításra nekik pedig nincs pénzük, így pedig, mondjuk ki, a városképre is rossz hatással vannak.
Sanghajban nem ritka, hogy egyetlen házban, lakásban négy generáció él együtt:
újat venni nem tudnak, a régiről lemondani nem akarnak. Ezzel napi szinten kell megküzdenünk nekünk is, és, ha jól tudom, Pécsett is előfordulnak hasonló helyzetek.
Mi a megoldás Kínában?
Nálunk egyfajta megoldás erre a szociális lakások állami rendbetétele. Ez azonban nem mehet a végsőkig, mert nem engedhető meg, hogy ezzel később visszaéljenek az ott élők. Ugyanakkor vannak olyan házak, amelyek gyakorlatilag menthetetlenek, mert mondjuk nincsen normális alapjuk, fapadlósak, s így például nem lehet bennük vizesblokkot kialakítani. Ezeket előbb vagy utóbb le kellene bontani, de több közülük már muzeális értékű. Az sem megoldás, ha a helyére épül egy stílustalan felhőkarcoló. Nagyon nehéz ez a helyzet, nincsenek is általános megoldási javaslatok, mindig egy-egy helyzetre lehet csak koncentrálni. Szerencsére Kínában a városfejlesztési kutatásokra minisztériumi pénzeket lehet nyerni.
Sanghaj a történelme miatt kevert építészetű, kelet és nyugat egyszerre. A brit munkásosztály sorházai és a dél-kínai kertes házas építészete egymással párhuzamosan léteztek. De volt egy belvárosi negyed, ahol gyakran 200 négyzetméteren kilenc család élt egymás mellett - ezt mára felszámolták, amerikai építészcégek rehabilitálták: kereskedelmi és bevásárlóközpontok épültek itt. A nyugati tapasztalat és a sanghaji történelmi specifikum itt ért össze.
De az is érdekes probléma, hogy
Sanghajban limitált az autóközlekedés: 2,5 millió futhat csak az utakon, ezért sokan alternatív módon közlekednek.
Problémát okoznak az elektromos biciklik, mert egy sávban kellene közlekedniük a hagyományos hajtásúakkal, s gyakorlatilag egy autó sebességével haladnak.
Elmondaná, mit kutat legszívesebben?
A rászorulók lakhatásának problematikáját kutattam a diplomamunkámban, azóta is ezzel foglalkozom. Egy homlokzat problémáját bárki meg tudja oldani, de ez sokkal fontosabb kérdés. A doktori értekezésemben is erre kerestem a választ. Minden egyes épületet meg kell vizsgálni, hogy átalakítható-e. Olcsóbb újat építeni, de meg kell őrizni Sanghaj régi arculatát is.
Bocsánat, hogy megjegyzem, de Ön szemtelenül fiatal, megkérdezhetem, hogy hány éves?
Építészként mondhatom azt, hogy egy épületnél sem a kor a lényeges, hanem az, hogy illeszkedik az összképbe. Harminckilencéves vagyok, nálunk nem korhoz kötött az előremenetel: a teljesítmény a döntő.
