A járványügyi helyzet intenzitása az elmúlt hetekben fokozódott, ennek hatására folyamatosan bővült azon feladatok köre, amikben a PTE hallgatói önkéntesekként aktívan részt vehetnek. Az ÁOK diákjai első körben főként az Országos Mentőszolgálat munkáját segítették a mintavételezésben: az első héten 45, a másodikon 85, november 17-től pedig már 107 diák kezdte meg ezzel kapcsolatos tevékenységét.
Az önkéntesség másik területe a PTE Klinikai Központja, ahol 150-200 hallgató dolgozik, részben az ellátásban, a betegkontaktusban, részben pedig a logisztikai feladatok végrehajtásában.
A harmadik terület a szociális jótékonysági tevékenység, ebben az ETK és a GYTK diákjai mellett november 16-tól már a többi egyetemi kar hallgatói is részt vesznek: közreműködnek például az orvosok gyermekeinek biztonságos felügyeletében, vagy segítik az ételhordást a karanténban tartózkodóknak. Jelenleg több mint hetvenen vannak.
A rendszer működését az orvoskar részéről dr. Nyitrai Miklós dékán irányította, egyetemi szinten pedig dr. Betlehem József rektorhelyettes végzi ezt a feladatot. Mozgatórugói maguk a hallgatók: a kari, valamint az egyetemi Hallgatói Önkormányzatok.
Összeállításunkkal nekik, és az önkénteskedő hallgatóknak szeretnénk köszönetet mondani.
KOLTAI ARNOLD, az EHÖK elnöke intézményi szinten lát el koordináló szerepet a minisztérium és a hallgatók felé. Mint mondja, a koordinátori szerep alapvetően arra szolgál, hogy a fenntartó minisztérium és az önkéntes programokban érintett társszervezetek - ilyen az Országos Mentőszolgálat - felől érkező igényeket, információkat mihamarabb eljuttassák hallgatóik felé. A kommunikáció két irányú, a hallgatói jelentkezések, a heti beosztások, a napi létszámadatok adatszolgáltatása mellett az önkéntességgel összefüggő hallgatói visszajelzéseket is becsatornázzák az érintettek részére.
Hogyan zajlott a hallgatók toborzása az önkéntes munkára, elsődlegesen kari, illetve összegyetemi szinten?
Egyetemi szintű koordinációval zajlott és zajlik a mai napig, ezzel együtt hatalmas feladat hárul az orvosi és egészségügyi képzésben érintett karok részönkormányzataira (ÁOK, ETK, GYTK). Az utóbbi időben hangsúlyosan megjelent az igény a nem egészségügyi képzésben résztvevők bevonására is, természetesen ezekben az esetekben is számítunk a kari részönkormányzatok támogató munkájára.
Milyen az együttműködés velük?
A napi szinten változó igények és feltételek ellenére kiválónak ítélem, mindenki lelkiismeretesen, erőn felül látja el közösségi kötelességét. Elismerésem és köszönetem ezért.
Mennyire sikerül gyorsan reagálni az egészségügyi helyzetekre, azaz mozgatni a különféle hallgatói csoportokat?
A gyors reagálás feltétele, hogy mindig legyen rendelkezésre álló humánerőforrás, akiket sürgős esetben is mozgatni tudunk az igénylő szervezetek részére, ehhez pedig elengedhetetlen egy masszív, önkéntes „pool” kiépítése. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a hallgatói aktivitás jelentős, nagyon sokan érzik a segítségnyújtás társadalmi-közösségi szükségességét, és ez a feltétlen szolgálatkészség példaértékű.
Milyen visszajelzéseik vannak a hallgatóiktól az önkéntesség kapcsán?
A betegellátás, a mintavételezés, a sofőri vagy a testhőmérséklet mérési feladatok ellátása jelentősen eltér, így ezek nehezen összehasonlíthatók, ám összességében a kollégáim azt tapasztalják, hogy a hallgatók jó munkakapcsolatot alakítanak ki az érintett szervezetek dolgozóival, érzik a részvételük fontosságát és az általuk elvégzett feladatoknak a járványügyi védekezéshez hozzáadott értékét.
Milyen kérdésekkel, kérésekkel fordulnak Önökhöz, mi jelenti a legnagyobb nehézséget vagy épp örömet számukra?
A hallgatókat elsődlegesen a vizsgaidőszak, a tanulmányi követelmények, valamint az önkéntesség összehangolásának a kihívásai mozgatják. Tapasztalataink alapján az érintett karok dékáni vezetése kellő rugalmassággal áll a helyzethez, próbálnak minden felmerülő kérdésre megoldást találni. Úgy gondolom – és ezzel sok önkéntes is egyetért –, hogy a jelen helyzetben olyan értékes gyakorlati tapasztalatokat tudnak megszerezni, amelyekre máskülönben nem lenne lehetőségük. Ez a többlettudás a későbbi pályájuk során is elkíséri őket. Nehézséget a legtöbb esetben a gyorsan változó környezetünkből fakadó információéhség okoz, sajnos ezzel meg kell tanulnunk együtt élni, de igyekszünk minden kérdésre mihamarabb megnyugtató választ találni.
Mennyire ítéli sikeresnek az eddig történteket az önkéntesség megszervezésében?
Úgy gondolom, hogy a kevesebb, mint három hét alatt bevont, több mint ötszáz regisztrált hallgató, a fegyelmezett, heti váltásokban dolgozó önkéntesek önmagukban igazolják a program sikerét.
Sajnos a vírus nem tart pihenőt, így a napról-napra változó járványhelyzet újabb feladatokkal, kihívásokkal folyamatos változást indukál, azonban az eddigi jelentkezési tendenciát tekintve optimista vagyok abban, hogy minden előttünk álló akadályt sikerrel fogunk venni.
KÁLMÁN BERNADETT március óta a „logisztikai motorja” az önkéntes hallgatók toborzásának az orvoskaron. Szerinte remek kezdeményezés volt a PTE Klinikai Központja Sürgősségi Betegellátó Osztálya által létrehozott PTE-HOTLINE hallgatói segélyhívó vonal, ami a kezdetekkor létrejött. A rendszer megfelelő működtetéséhez szükség volt önkéntes hallgatókra, és ennek kapcsán állt a folyamat élére.
Hogyan zajlik ez a munka a hétköznapokban? Milyen utakon, módokon zajlik a toborzás?
Minden újabb felkérés egy új toborzó projektet jelent. A folyamat eleje általában hektikus, hiszen sürget minket az idő, gyorsan kell cselekednünk, de idővel beáll a rend, és fegyelmezetté válik minden. A siker kulcsa a szoros csapatmunka. Az ÁOK Hallgatói Önkormányzata és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat március óta közös erőkkel harcol. A csapatban mindenkinek megvan a maga szerepe és erőssége, már jól ismerjük egymást. A felhívások sokszor percek alatt, sokszor éjjel kerülnek ki az online felületekre. Előfordul, hogy e-mailben keressük fel a hallgatókat, de volt példa arra is, hogy Teams konferenciát hívtunk össze azért, hogy minél gyorsabban és effektívebben tudjuk elérni a diákokat. Fontosnak tartom, hogy hallgatók szólítsanak meg hallgatókat, ezáltal sokkal közvetlenebb és hatékonyabb a kommunikáció. A helyzet súlyosbodásával szerencsére egyre több hallgató jelentkezik.
Hogyan érkezik el Önhöz az információ arról, hogy hány hallgatóra, milyen területeken van szükség?
A nyár végére, az ősz elejére összeállt egy kommunikációs lánc: az egészségügyi ellátó egységek értesítik a Klinikai Központot, majd annak kapcsolattartója jelzi az EHÖK kabinetfőnökének, illetve nekem az igényeket. Ezeknek megfelelően készül egy felhívás és egy ahhoz tartozó jelentkezési felület, ami aztán kikerül az EHÖK, valamint az ÁOK Hallgatói Önkormányzatának social médiafelületeire. Az orvostanhallgatók ezzel párhuzamosan minden lehetséges csatornán értesítést kapnak arról, hogy új felhívás indult útjára. Sürgős szükség esetén telefonon is érkeznek kérések hozzánk, ilyenkor még gyorsabban igyekszünk elérni a medikusokat, az egészségügyi területen tanuló társainkat. Ez napi együttműködést jelent az Egészségtudományi és a Gyógyszerésztudományi Kar diákvezetőivel.
Mely területekre mennek önkénteskedni a legszívesebben a hallgatók?
Mind a klinikai betegellátás, mind a lakossági szűrések területe hasonló népszerűségnek örvend. Minden önkéntesünkön érezhető a hivatástudat és szakma iránti szeretet. Mindenki ott segít, ahol éppen szükséges, nagy alázattal és elkötelezettséggel. Megható, amikor több százan nyújtanak azonnal segítő kezet. Büszke vagyok a közösségünkre, ritka kincsként tekintek erre a fajta összefogásra.
Hogyan látja, mennyire bírják az ezekkel a feladatokkal járó pszichés terhelést?
Mindannyiunknak vannak nehezebb periódusai, el tudunk nagyon fáradni, de szerencsére nemcsak munkatársakként alkotunk egy csapatot, hanem barátokként is, így mindig megfogjuk egymás kezét, ha arra van szükség. Egymás felé nyíltan kiadhatjuk a dühünket, a szomorúságunkat, és együtt újra megtaláljuk a jobb kedvet, a motivációt.
Együtt viseljük a terheket, akár egy család.
HORVÁTH MÁRK ötödéves orvostanhallgató november 2-től az Országos Mentőszolgálatnál önkénteskedett a mintavételezésben, jelenleg pedig a Koronavírus Ellátó Központban van betanításon.
Hogyan zajlott a mintavételezés folyamata?
Elmentem a megadott címre, megírtam hozzá a szükséges dokumentumokat, tájékoztattam a beteget a procedúráról, majd arról, mikor várhatja az eredményt, levettem a mintát, azt is dokumentáltam, majd beszállítottam a mentőállomásra, ahonnan átvitték Pécsre, a laboratóriumba.
Hány órakor kezdődött a munka?
Reggel 8 óra tájban kezdtük a mintavételezést azok után, hogy a mentőszolgálat munkatársai tájékoztattak arról, merre megyünk, hány ember vár ránk aznap. Kaposváron egy ember vette a mintákat, aki egyben vezette is az autót, más esetekben ez a két szerepkör különvált. Előfordult, hogy sikerült este hat órára végeznem, de olyan is volt, hogy csak tízre.
Fárasztó lehetett.
Igen, az volt, főleg azért, mivel a védőfelszerelést egész nap hordanunk kellett. Nagyon bele lehetett izzadni. Általában reggel és este ettem, mert napközben erre csak úgy volt lehetőség, ha útba esett egy-egy mentőállomás, ahol tudtak fertőtleníteni.
Hogyan lehetett ezt órákon, napokon át bírni? Elkötelezettséggel, szeretettel?
Szerintem egy kicsit mindenki őrült – pozitív értelemben -, aki az egészségügyet választja hivatásnak. Nekünk az az indíttatásunk, hogy segítsünk az embereknek, mert az jó érzéssel tölt el minket. Jelenleg azzal teszünk a legtöbbet, ha mentesítjük a mentősöket, hogy ki tudjanak menni a balesetekhez, az egyéb súlyos esetekhez.
A betegek megértőek, készségesek voltak?
Abszolút, örültek, ha kiértem hozzájuk.
Még akkor is, ha az orrból történő mintavétel nem mondható kellemesnek?
Igen. Egészen jól viselték, mert elmondtam, hogy az egész csak egy pillanat, és ki lehet bírni.
A dokumentumok elkészítése és a mintavételezés előkészítése közben beszélgettünk, hisz fontos volt, hogy megértsék, miről szól ez az egész, miért kell a jelen helyzetben otthon maradni, és nem utolsósorban meg is nyugodjanak. Többen nagy megbecsüléssel néztek ránk, sőt, sajnáltak is. Csak jó tapasztalataim vannak. A legkisebb falvakba is eljuthattunk a nagyvárosok mellett, ezáltal sokféle emberrel megismerkedhettünk, a kisgyermektől az idős, ágyban fekvő betegig.
Adódott-e olyan helyzet, amelyet nem tudott kezelni, megoldani?
Egyszer fordult elő olyan, hogy késő éjszaka értem a megadott helyszínre, és már nem nyitottak ajtót nekem. Ezt is megértéssel fogadtam, hisz nehéz kibírni, hogy a mintavétel előtt legalább két órával nem szabad sem enni, sem inni. Előzetesen ugyan tájékoztattuk az embereket arról, hogy mikor érkezünk, de ezt nem sikerült mindig maradéktalanul teljesítenünk. A cukorbetegekre természetesen különösen ügyeltünk, hisz nekik muszáj volt időben étkezniük.
A mintavételezés folyamata nem ütközött nehézségekbe?
Csak akkor, ha orrsövényferdülése vagy orrpolipja volt a páciensnek, de az egyik orrfélben általában sikerült elég mélyre jutni.
Jelenleg már nem ezen a területen segít, hanem a Koronavírus Ellátó Központban önkénteskedik.
Igen, az alsóbb évesek átvették a helyünket a mintavételezésben, így egy hete a másik területen vagyok betanuló, a lélegeztetett emberek ápolásában segédkezem az intenzív osztályon. Ez a lélegeztető gépek tisztításából, az infúzió kezeléséből, a betegek forgatásából, mozgatásából áll. Segédápolói feladat, amiben három, három és fél óránként vannak váltások, forgórendszerben működünk.
Ebben az lehet a leginkább megterhelő, hogy nincs kontaktus a betegekkel.
Igen, ez valóban nehéz, nem tudjuk, mennyire végezzük jól a dolgunkat, és pszichésen is megterhelő, de szerencsére lelkileg is támogatjuk egymást.
A jövőben kórházi orvosként szeretnék dolgozni, a traumatológia, a sebészet vonz, így az intenzív osztályon való jelenlét számomra nagyon izgalmas.
A járványhelyzet lehetőséget ad arra, hogy már ötödévesen lássam, hogyan működik egy kórház, és szerves része lehessek az ott zajló történéseknek.
Egy héten hány napot tölt ott?
Kettőt-hármat, mivel a tanulmányaimmal is kell foglalkoznom.
A barátnője, a szülei mit szólnak az önkénteskedéséhez? Féltik-e?
Természetesen féltenek, ugyanakkor elfogadják, hogy most ezt kell tennem, és inkább nekem kell a betegek közelében lennem, mint az idős orvosoknak vagy ápolóknak.
PYTEL BENCE ötödéves orvostanhallgató már márciusban, a járvány első hulláma idején jelentkezett önkéntesnek, de akkor még nem kellett aktívan közreműködnie. November elejétől azonban már igénybe vették a segítségét először az Országos Mentőszolgálatnál, majd a Koronavírus Ellátó Központban.
Az első nap az Expo Centerben találkoztunk 48-an, azok, akiket önkénteskedésre kért az egyetem, nemcsak ÁOK-s hallgatók, hanem ETK-sok is. Elöljáróban megköszönték a segítségünket, majd a tartalékos rendőrség eljuttatott mindenkit abba a megyébe, ahova beosztották. A mi egyetemünk hét megyét látott el, pécsiként én Baranyába kerültem, hat másik társammal együtt. Részt vettünk egy egész napos oktatáson, ami arról szólt, hogyan kell felvenni a védőfelszerelést, miként zajlik a mintavételezés, mik a PCR-teszt lépései, hogyan tároljuk a mintát, és a menetlevelet miként írjuk meg az autókhoz. A katasztrófavédelem és a rendőrség is ajánlott autókat erre a célra, összesen hat állt a rendelkezésünkre.
Reggelente megtudtuk, hova osztanak be minket, erre több lehetőség is volt. Az Expo Centerben mindig jelen volt valamelyikünk, aki tíz percenként vette a mintákat, emellett voltak mobil szűrőpontok is a nagyobb városokban, Komlón, Mohácson, Szigetváron, ahol ugyancsak tíz percenként végeztük a szűréseket. Természetesen olyan emberek is voltak, akik nem tudtak eljönni ezekre a pontokra, hozzájuk házhoz mentünk. Volt, hogy mi voltunk a sofőrök és a mintavevők is, de olyan is előfordult, hogy mentős kolléga vezette az autót. Nagy köröket tettünk, amikor például Mágocsot is érintettük, az közel kétszáz kilométert jelentett, ugyanakkor tíz mintánál többet nem tudtunk levenni. Az volt a taktikánk, hogy először mindig a legtávolabbi címre mentünk. Ott megálltunk, beöltöztünk, levettük az első mintákat, majd onnantól már védőruhában, pajzsban haladtunk tovább. Nem volt egyszerű vezetni, mert folyamatosan bepárásodott a maszkból felfelé szálló meleg levegő miatt a szemüveg, illetve a pajzs, de szerencsére ezt is megoldottuk.
A védőfelszerelés a kényelmetlensége ellenére is nagy biztonságot adott. Boltban, egy sebészi maszk mögött sokkal nagyobb esélyét látom annak, hogy elkapjuk a vírust, mint beöltözve, a tudottan pozitív, avagy gyanús betegek között.
Hétfőtől péntekig átlagban 12 órát dolgoztunk, de volt, hogy korábban, és persze olyan is, hogy később végeztünk. Az volt a lényeg, hogy a megfelelő mintaszámot levegyük.
Meddig önkénteskedett itt?
Csak november első hetében. Mivel ehhez különösebb egészségügyi végzettség nem kellett, ezért úgy döntöttem, inkább az aktív betegellátásban segédkezem, és átjelentkeztem a Koronavírus Ellátó Központ intenzív terápiás osztályára. Ott az első műszakom november 12-én volt. Eleinte sokat mentem, minden másnap, de jelenleg csak heti egy-két műszakot tudok vállalni a tanulmányaim, és a közelgő vizsgák miatt. Szerencsére elegen vagyunk hallgatók, akik segítünk, jól be tudjuk osztani egymás között, ki, mikor legyen jelen. Ez a munka is 12 órás, reggel 7-től este 7-ig, illetve este 7-től reggel 7 óráig tart. Én az éjszakai műszakokat választottam a tanulás miatt, meg azért is, mert inkább ilyen típus vagyok.
A szakápolók száma véges, minden kórterembe jut belőlük egy, ideális esetben kettő, és hozzájuk más osztályokról jönnek még ápolók, nővérek, illetve mi, segítők. Az ő utasításaik alapján próbáljuk ellátni a dolgokat, ami azt jelenti, hogy a perfúzorban a lejárt fecskendőt kicseréljük, a paraméterezést végezzük, összekészítjük a betegek gyógyszereit, ha kell, felhígítjuk azokat, forgatjuk, áthelyezzük a betegeket, tápszerrel, orrszondán át etetjük őket.
Gondolom, nehéz lehetett, amikor először lépett be erre az osztályra, és ma sem lehet egyszerű látni ezeket a súlyos állapotú betegeket.
Igen, hisz nem volt erről korábban tapasztalatom, és megterhelő is látni ennyi, gépen lélegeztetett embert. Néhányaknak közülük kilátástalannak tűnik a helyzete, ám előfordult, hogy sikerült lekerülniük a gépről, és ez sok erőt adott mindannyiunknak.
Le a kalappal az orvosok, a szakápolói és ápolói személyzet előtt, mert a nehéz helyzet ellenére is sikerül fenntartaniuk egy kivételesen jó munkamorált, és mindenkiért a legnagyobb erőbedobással küzdenek. Ráadásul az első két műszakban a gyakorlatlanságunk miatt kevésbé tudtuk őket segíteni, ám ennek ellenére hihetetlenül jó hozzáállással, türelemmel viszonyultak hozzánk, tanítottak minket. Mi, hallgatók úgy állunk ehhez, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség, mert normál körülmények között, ilyen gyakorlatiasan biztosan nem tanulnánk ennyit. Ez kellő motivációt ad minden egyes műszakhoz. Mindenki tudja, miért van ott, és példásan végzi a feladatát. Persze azért ez egy nagy teszt is, de csak még inkább megerősíti az embert abban, hogy jól választott hivatást.
Egy-egy keményebb nap után tud pihenni, kikapcsolódni?
Igen. Sokat segít az, hogy a családomban mindenki az egészségügyben dolgozik, így ha kérdésem van, vagy megnyugtatásra van szükségem, hozzájuk mindig fordulhatok. Jó, hogy ki tudom beszélni magamból ezeket a történéseket, és ők mellettem állnak.
GLÁZER BÁLINT ötödéves pszichológus hallgatónak - aki egyébként a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának az elnöke - hat éve van jogosítványa, azóta aktívan vezet is, ezért úgy gondolta, elsőrendűen a sofőrködést választja önkéntes tevékenységnek. Tapasztalatairól egyelőre nem tudott beszámolni, mivel a beszélgetésünk idején még nem dolgozott, ám erre csak néhány napot kellett várnia.
Technikailag hogyan történt a jelentkezése?
Az EHÖK honlapján, az önkéntességre való jelentkezésről szóló űrlapot kitöltöttem. Ott jelzik, hogy a nem az egészségügyben tanuló hallgatóknak három választási lehetőségük van: az egyik a gyalogosan történő csomagszállítás az egészségügyi intézmények között Pécs területén, a másik a lázmérés az intézményekbe való belépéskor, a harmadik pedig az autóvezetés, segítve ezzel az Országos Mentőszolgálat munkáját. Az autóvezetés mellett az intézményi lázmérést is bejelöltem, de ezzel kapcsolatosan még nem kaptam megkeresést, vélhetően azért, mert erre a területre kifejezetten sokan jelentkeztek.
Mit jelent majd a sofőrködés a gyakorlatban?
Baranya megyében fogunk dolgozni, információim szerint a Rendőrfőkapitányság biztosít ehhez járművet, amiben többen elférünk, az egészségügyis és a nem egészségügyis hallgatók is. A társaim végzik majd a célzott teszteléseket a köznevelési intézményekben, nekem mindössze annyi lesz a dolgom, hogy A pontból B pontba vigyem őket. Van egy hétfőtől péntekig szóló beosztás, és egy hétvégi is, én hétfőtől péntekig megyek majd. A munkát koordináló, hallgatói önkormányzatos hallgatók telefonon vagy e-mailben előzetesen egyeztetik, melyik hét a megfelelő számunkra. A jövő héten fogok kezdeni. Erre az időszakra érvényes lesz a kedvezményes tanulmányi rend, amit a Tanulmányi Osztálytól lehet kérvényezni, bár nekem erre nem lesz szükségem, mivel ebben a félévben mindössze négy kurzusom van, és a szakdolgozatommal is jól állok. A tanulás mellett jut tehát bőven időm arra, hogy segíthessek, hasznossá tegyem magam.
Mi ösztönözte a leginkább a segítségadásra?
Számomra mindig is fontos volt a közéleti, társadalmi szerepvállalás, és zavart, hogy a járvány megjelenésekor sokáig nem érződött kellőképp az emberek egyéni felelősségvállalása, ami pedig ebben a helyzetben kiváltképp fontos.
Nem csodálkozom, hogy ezt gondolja pszichológus hallgatóként.
Azt hiszem, jó az empátiás készségem, ez is mozgatórugóként hat hasonló helyzetekben. Meg az is, hogy öt éve élek Magyarországon, azon belül is Pécsett, Szlovákiából jöttem ide tanulni, két éve van párom, aki ma már a menyasszonyom, és mivel hosszú távra tervezünk itt maradni, ezért is odafigyelek a környezetemben történtekre, és részt is vállalok azokból. Nagyon jó látni azt, hogy az egyetemista társaim közül is sokan jelentkeztek önkéntesnek, velük együtt én is példaként szeretnék szolgálni.
Azért van Önben némi izgalom az új helyzet, kihívás kapcsán?
Nem, alapvetően sem vagyok izgulós, csak ritka esetben fedezem fel magamon az aggódást. A kihívásokat szeretem, és az önbizalmammal sincs gond.
Minden önkéntes hallgatónak köszönjük a segítségét!
