close
CímlapEgyetemi életÁlhírek Hálójában

Álhírek Hálójában

Álhírek és tényellenőrzés – Új kihívások a média- és újságíró oktatásban volt a címe annak az előadásnak, amelyet a NEWSREEL programsorozat részeként rendezett a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke november 6-án. A téma szakértőjével, Michal Kuś-szal a Wrocław Egyetem oktatójával kollégánk beszélgetett. 

Az álhírek és a tényellenőrzés kéz a kézben járnak. Mondanál néhány szót a történeti hátteréről?
Az első tényellenőrzési kezdeményezések elsősorban politikai ígéretekre irányultak: amit ígértek, az igaz-e vagy sem, valós feltételezésen alapul, avagy sem. Aztán a digitális média fejlődése, különösen a közösségi médiáé létrehozott egy második utas tényellenőrzési kezdeményezést.
 
Michal Kuś – Álhírek és tényellenőrzés
 
Mondhatjuk azt, hogy a tényellenőrzés egy új jelenség?
A tényellenőrző intézmények felbukkanása mindenképpen újszerű jelenség. Az álhíreké nem feltétlen. Gondoljunk csak bele: emlékszünk a sztálini diktatúra éveire, amikor Berija eltűnt a fotókról – ez akkoriban bevett gyakorlat, de ez még az analóg időszak volt, az álhíreket a nyomtatott médiában publikálták. A 18. század óta, amikor megjelentek az első nyomtatott lapok, nagy valószínűséggel sok kitalált, álhír jellegű történetet találnánk.
 
Mit kell tudnunk a tényellenőrző kezdeményezésekről az oktatás tükrében?
Ezek a fajta kezdeményezések nagyon fontossá váltak a médiatérben. Manapság a cégként működő hírügynökségeknek határozott szándékuk, hogy ellenőrizzék a tartalmaik minőségét. És vannak persze nem hivatásos tartalomgyártók, akiket ez nem különösebben érdekel; akik pedig álhíreket gyártanak és publikálnak, azoknak nyilvánvalóan nem érdekük az ilyesfajta kezdeményezés. Néhányan közülük profitorientáltak, mások egyszerűen csak terjeszteni akarják az ellentmondásos és gyakran radikális üzeneteiket. Jellemzően nem függ ez a tevékenység politikai nézetektől, inkább csak az aktivitásuk hatása érdekli őket.
 
Mit tehetünk egyénileg?
Mindenek előtt szükség lenne a kritikai gondolkodás fejlesztésére, de sajnos ez nem mindannyiunk számára alapvető érték. Úgy gondolom, ez ügyben szükség lenne egy jól tervezett oktatási akcióra különböző iskolai szinteken, de már az óvodában is. Tisztában kell lennünk vele, hogy a gyerekek nagyon korán kezdenek el médiatartalmakat fogyasztani, ezért az óvodai képzés egyáltalán nem túlzás. Meg kell őket tanítani. Kétség ne férjen hozzá, hogy az általános és középiskolai képzésben helyet kell kapnia a médiával kapcsolatos oktatásnak is. Ahhoz, hogy fizikailag jó karban legyünk, többek között edzésre is szükségünk van. Az agyunknak is szüksége van tréningre. Márpedig a médiafogyasztás a szabadidő eltöltésének egyik leggyakoribb formája. Száz évvel ezelőtt a szabadidős elfoglaltságok egészen másképp néztek ki. Manapság 6–7 órát töltünk el digitális tartalomfogyasztással. Ez egy teljesen új életstílus, és meg kell tanulnunk alkalmazkodni a megváltozott (média)környezethez.
 
Michal Kuś – Álhírek és tényellenőrzés
 
Miért működik az álhír olyan hatásosan?
Mindenek előtt azt mondanám, hogy egyszerűen hinni akarunk neki. Könnyebb olyan álhírt elhinni, ami valamilyen úton-módon egyezik azzal, amit érzünk. Csak egy példa: tegyük fel, hogy valakit az iskolában megüt egy roma osztálytársa, kisebb sérülést is elszenved. Ebben a helyzetben az eset elszenvedője hajlamos lesz azt hinni, hogy a cigányok durva és rossz emberek. Aztán ugyanő később olvas egy hírt arról, hogy cigányok verik az embereket Szerbiában. Könnyen lehet, hogy elhiszi, még ha ez egy kitalált történet is, egyszerűen csak azért, mert a személyes tapasztalatai egyeznek a hamis hírrel. 
Valamikor nem vagyunk elég figyelmesek: csak görgetjük a hírfolyamot, és nincs időnk arra, hogy elolvassuk a teljes leírást. Napi 8–10 óra munka után nem fogunk ellenőrizni minden egyes hírt. Az emberek gyakran csak az első bekezdést olvassák, de könnyen előfordulhat, hogy a második bekezdésben már egy teljesen más megvilágításba kerül az adott tartalom. Személyes tapasztalat a digitális hírfogyasztással kapcsolatban: nagyon kevés ember van, aki végigolvassa a teljes szöveget egy híroldalon. Az e-mailekről nem is beszélve! (nevet)
 
Lengyelországból jössz, ahol néhány pozitív példát is látunk az intézményes tényellenőrző kezdeményezésekkel kapcsolatban.
Valóban vannak pozitív fejlemények. Néhány kereskedelmimédia-szervezet képes volt elindítani a tényellenőrző platformját, sőt előállítanak oktatási segédanyagokat is. Van azonban némi kétségem: a legtöbb ilyen jellegű kezdeményezést a Google Digital News Initiative (DNI) alapította – alapítványi forrásokhoz lehet rajtuk keresztül hozzájutni. A kérdés az, hogy ez az elköteleződés valós, vagy csak egy önigazolás, hogy a DNI-től érkező pénz a megfelelő módon lett elköltve. Azt gondolom, 1–2 évnek el kell telnie, amíg kiderül, hogy ez nem csak egy fellángolás, aminek nincs folytatása. A lengyelországi helyzet nem rossz, különösen, ha más európai országgal vetjük össze: Magyarországon például csak egy ilyen jellegű kezdeményezés van. Figyelembe kell vennünk, hogy a lengyel piac nagyobb, mint a magyar, ez azonban korántsem magyaráz meg mindent. Az egyik lengyel tényellenőrző szerveződés, a Demagog egy ötletből alakult ki; néhány fiatal, akik elkötelezettek abban, hogy valami értékeset csináljanak és képesek bizonyítani azt, hogy a tényellenőrzés megjelenése a hírszolgáltatásban minőségi ugrást jelent.
 
Manapság a „valódi” újságírás sok tekintetben heroikus vállalkozásnak tűnik. Hogy látja a független média a helyzetét?
Ez attól függ, hogyan definiáljuk a független médiát. Ha azokra a nagyobb médiacégekre gondolunk, akik függetlenek szeretnének maradni a politikától – nos, az ő helyzetük meglehetősen nehéz. Kisebb léptékben ez jóval egyszerűbb, mivel a helyi kötődésű újságírók sokkal kevéssé profitorientáltak, ez pedig túllendíti őket az anyagilag nehezebb időszakokon is. A nagy professzionális hírügynökségeknek, akik megpróbálnak hatást gyakorolni a közvéleményre, már nagyobb költségeik vannak – stúdiók, infrastruktúra, számlák, adók, társadalombiztosítás, fizetések –, ez már sokkal nehezebben fenntartható. A hirdetési piacból pedig egyre nehezebb részesedést szerezni még a televíziós csatornáknak is. A médiumoknak arra kell felkészülniük, hogy meggyőzzék az embereket, hogy valamilyen formában fizessenek azokért a tartalmakért, amelyeket előállítanak.
 
Az adományozás a kulcs­szó?
Azt gondolom az adományozás és a fizetett tartalmak kérdése ingoványos talaj. Folyamatosan meg kell győzni az olvasókat, hogy az a termék, amire előfizetnek, magas minőséget képvisel, amelyet más hírszolgáltatóktól nem kapnak meg. Nem elég „csak” meggyőzni az olvasókat, meg is kell tartani őket – nem egyszer feladat ez, de valahogy túl kell élni a „háborús időket”.
 
Michal Kuś – Álhírek és tényellenőrzés
 
Hamis hírek publikálása jelenleg nem számít bűnténynek. De mennyire lehetséges, hogy az lesz a jövőben?
Van néhány ország, ahol büntetik a hamishír-publikálást, ám ezek többnyire autoriter államok vagy törékeny demokráciák. Vannak törekvések a hamis hír büntethetővé tételére, de ha jobban belegondolunk, ez nagyon szelektív módon valósulna meg, ez pedig a kiinduló helyzetnél csak rosszabbat eredményezne. A többé-kevésbé demokratikus országokban, ahol a szólásszabadságnak vannak garanciái, megfigyelhetünk olyasfajta kérdéseket, hogy „meddig mehetünk el” vagy, hogy „hol a határ”, amit nem léphetünk át. Ami személyesen engem illet: nem gondolom, hogy büntethető lesz a hamis hír.
 
Mióta foglalkozol ezzel a kérdéskörrel?
Két éve kezdtünk el egy projektet a médiával és az információtechnológiai műveltséggel kapcsolatban. A tényellenőrzés ennek része volt. Ezt megelőzően a technológiai fejlődés médiára kifejtett hatásaival foglalkoztam; kutattam az adatújságírást és a média felelősségének különböző formáit, valamint a digitális környezet átláthatóságát. A tényellenőrzés pedig nagyon közel van ezekhez a témákhoz.
Aknai Péter

Aknai Péter

újságíró

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni