Béres Judit magyarszakosként indult a PTE-n, végül irodalomterapeuta lett belőle. „Amikor egyetemre jelentkeztem, két lehetőség között ingadoztam: az irodalom és a pszichológia. A képzés vége felé jöttem rá, hogy a kettő elegye érdekel: segíteni embereknek, de nem feltétlenül a magyartanítás során, így sikerült a segítőszakma mellé odailleszteni „ az irodalmat.” Nemrég jelent meg az Élet a sorok között című gyakorlat fókuszú irodalomterápiás olvasókönyve a Libri Kiadó gondozásában, de a Tilos Rádión kéthetente szerepel az Egyenes labirintus c. irodalomterápiás műsorban is.
Hogyan látod, miként változott az olvasáshoz való hozzáállás? A saját buborékomban olvasnak.
Az utóbbi időben egyre jobban sodor bennünket a világ. Olyan tevékenységekre, mint az olvasás és az írás idő kell. Én terápiás módon használom őket, ehhez meg kell állni, oda kell figyelni. Sokan hajlandóak lassítani, mert érzik, hogy ahogy élnek, az nem feltétlenül jó. Sokszor nem olvasó emberek jönnek rá, hogy mennyi mindent tud adni az olvasás. Elsősorban önismeretet. Ha együtt olvasunk, beszélünk róla, létrehozunk saját írásokat, az mind-mind az önismeret felé terel minket. Aki sodródik a világgal és nem olvas, vagy nem gondolja, hogy dolga lenne az irodalommal, ilyen módszerekkel még az is fel tudja fedezni az olvasás hasznát.
Mit jelent az olvasás?
Nekem nem feltétlenül csak a szépirodalom olvasását jelenti, természetesen a nagyobb része az, de bekerülhet ebbe a körbe dalszöveg, filozófiai szövegrészlet, mese is. A szöveg egy eszköz a csoportban az önismerethez, ott mentálhigiénés munka folyik, a kliens problémáival, élethelyzeteivel, élményeivel a középpontban. Ezen kívül az írás része még a terápiának, a kreatív írást bizonyára sokan ismerik, de más módon is szoktunk „írni”, a lényeg az, hogy az írással is segíthetünk abban, hogy a kliens az élete nagy kérdéseivel foglalkozzon. Sokakhoz a hagyományos olvasás nem áll már közel azon a módon, amit korábban annak értettünk (könyvolvasás): nem csak papírról olvasunk már.
Ez generációtól függ?
Részben.
Legtöbbször azt hallom a fiatalokról, hogy nem olvasnak. Nem igaz!
Szerintem sokat olvasnak és írnak is, csak más felületeken, más csatornákon jutnak el hozzájuk a szövegek.
Egy blogon például?
Igen. És olyan csatornákon, amikre nem is gondolnánk. Az egyik diákom a WhatsApp-on ír novellákat, amit egy csomó kortársa olvas. A WhatsApp-ot Magyarországon nem használják annyira sokan, de ha igen, akkor olyan kommunikációs célra, mint a Messengert. Az Instagram és a Facebook is tele van irodalommal.
Idézeteket szoktam látni maximum.
Igen, és ez nagyon sokakat megfog, olyanokat is, akik könyvet kevésbé nyitnak ki. Az Instagram-on nincs helye sok szövegnek, egy egész verset sem tudsz kitenni, inkább vizuális tartalmak közzétételére optimalizált a felület. Az olvasás szempontjából ez azért fontos, mert bizony vannak, akik ma már egy posztnál vagy képnél több időt és energiát nem szánnak ilyesmire, s csak így jutnak hozzá irodalomhoz. Ennek néha kérdéses, közhelyes a színvonala, de a cél mégis jó. Hosszabb szövegek olvasására pedig úgy lehet a nem olvasókat megnyerni, ha van egyéb trükk, ilyen lehet az irodalomterápia például.
Kapudrogként működött a Harry Potter regényfolyama. Más, hasonló, kamaszokat, fiatal felnőtteket megszólító regényfolyam jelent meg azóta?
A mai kamaszok digitális bennszülöttek, ők az Alfa generáció. Az életükben nagyon fontos szerepet játszanak a technikai eszközök, amelyeken elsősorban nem olvasnak, hanem játszanak, videóznak. Az ő életükben már nem volt annyira fontos a Harry Potter, de vannak abszolút hasonló, misztikus, gyerekszereplős művek, mint pl. az Így neveld a sárkányodat!-sorozat, . Mi a fiammal majdnem tíz kötetig jutottunk el és nem a mozifilm miatt. Margit Auertól a Mágikus állatok iskolája sorozata is népszerű, az is iskolás környezetben játszódik, a gyerekekkel nehéz dolgok történnek, mindegyiknek van egy mágikus állata, amelyik lelkileg segíti a gyereket, a cselekménybe itt is beleszövődik a misztikum. Az Időfutár sorozat is népszerű, nagyon leköti a gyerekeket. Aki Alfa-generációs, és nem jut eszébe elsőre az olvasás, mint szabadidős tevékenység, azt is abszolút meg lehet ragadni egy-egy olyan történettel, amelyek valami miatt megérintik őt, ami róla is szól, ez kortárs gyerekirodalom vagy mondjuk japán manga is.
A fiatal felnőtteknél mi a helyzet?
Most a fantasy irodalmat látom ilyennek.
Ezek a lehetetlenül vastag, kezembe nem venném típusú könyvek?
Igen, részben, de vannak köztük klasszikusok is, jó minőségű szövegek, akár a Gyűrűk ura. Az Alapítvány. A mangák is nagyon népszerűek. Ott kevés a szöveg, sok a kép és izgalmas, pörgős a történet, ami animációs film formában is vonzza őket. Iszonyú sokat el tudnak belőlük olvasni, akár angolul is és végtelen ideig tudják nézni. A japán világ most sok kisebb-nagyobb kamaszt vonz, ezzel meg lehet őket megszólítani.
Ha nem a japán misztika szövi át a történetet, akkor mi kell?
Mi otthon azt játsszuk, hogy az iskolai kötelezők mellé mindig választunk párhuzamosan egy olyan könyvet is, amiért lehet lelkesedni, ha épp a kötelezőért nem sikerül. És kitartónak kell lennünk. A 12 éves fiammal mind a mai napig együtt olvasunk este. Nagyon szeret történeteket hallgatni. Ha fáradt, akkor azt mondja, hogy most legyen csak vers. De valami kell.
És az egyetemisták?
Fel kell hívni a figyelmüket arra, hogyan kell saját magunkkal foglalkozni,
például művészeteken keresztül ezt meg tudjuk tenni, vagy hogyan legyünk önreflektívek, hogyan fejlődjünk a személyiségünkben is. Mert előbb-utóbb oda jutunk, hogy az egyik legfontosabb munkaeszközünkké válik a személyiségünk, ezért muszáj vele foglalkoznunk. Úgy látom, hogy erre van most nyitottság a fiatalokban, ugyanis elkezdték keresni az önismereti lehetőségeket.
A te munka és világlátásod szerint, aki olvas, az kifele néz, de befele lát?
Ennél összetettebb a dolog, mert befelé is máshogy lát. Egy önreflexív folyamatban máshogy kezdünk figyelni befelé is, nemcsak kifelé. Arra is figyelni kezdünk, hogy a másik ember hogyan viselkedik és amögött mi minden húzódhat meg. Máshogy kezdek ránézni a köröttem lévő emberekre. Ezt mentalizációnak hívjuk, ami fejleszthető.
Az irodalmon keresztül is jobban kezdem érteni, hogy a másik ember viselkedése mögött mi rejlik, milyen érzések, motivációk, élményvilág.
A saját érzéseimre is jobban rálátok. Nem csak az azonosulás miatt valamely szereplővel, hanem mert egy könyvben annyiféle sors és személyiség tárul elém, hogy látni kezdem, mi minden van a világban rajtam kívül. Olvasás és írás közben egy csomó téma előkerül, amiről kiderül, hogy foglalkoznom kellene vele, akár egy segítő szakemberrel, akár egy irodalomterápiás csoportkeretben is. Az olvasás felpörgeti és sokkal rétegzettebbé teszi a viszonyt önmagunkhoz és másokhoz, a személyiség is mélyebbé válik.
Kattintson ide a beszélgetés második részének elolvasásához.
