close
CímlapEgyetemi életFarkas professzor

Farkas professzor

A PTE jogi karának legendás professzorráról Farkas Józsefről Kecskés Lászlóval és Farkas Tamással beszélgettünk a halálának 30. évfordulóján rendezett emlékülés előtt. A professzor 1972-től tanított a pécsi egyetem Állam- és Jogtudományi karán 1989-ben bekövetkezett haláláig.

Miért volt Farkas József professzornak ekkora hatása, hogy a halála után harminc évvel is emlékülést rendeznek?

Kecskés László: Polgári eljárásjogot tanított. Nagyon tehetséges jogász volt. A jogtudományi munkához szorgalom kell, életmód kérdése, hogy ki hogyan tudja alárendelni magát a munkának. Debrecenben végzett 1949-ben, 30 évesen már kandidátusi fokozatot szerzett, az Akadémia Jogtudományi Intézetében dolgozott. Az 1956-os forradalom alatt egyik szervezője volt a Tudományos Dolgozók Forradalmi Bizottságának, emiatt a forradalom leverése után megszüntették intézeti állását, és gyakorlatilag két évtizedre elvágták a tudományos karriertől. 1958-tól 1972-ig jogtanácsosként dolgozott az iparban. Szakértője volt a bizonyítási jognak, bányajognak, választott bíráskodásnak, iparjogvédelemnek. 1972-ben a pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán folytatta tudományos pályafutását, 1973-tól mint a polgári eljárásjog egyetemi tanára. A polgárjogi tanszéket vezette több szakaszban. Fiatalon a származásmegállapítással foglalkozott, Fehér Miklóssal együtt írtak egy jelentős könyvet ebben a témában. Bizonyításelméletből írta a kandidatúráját, a nagydoktoriját pedig jogerőtanból.

Milyen előadó volt?

K.L.: Sziporkázó. Tudományszervezőként is eredményes munkát végzett. Többen is vagyunk, akiket segített Pécsett pályára állítani. Lábodi Tamást, volt alkotmánybírót például. Nekem első főnököm volt, máig is csak elragadtatással tudok beszélni róla. Óriási vitalitással élt, rengeteget utazott – a kor körülményei között.
Milyen anekdoták maradtak fenn róla?

K.L.: Igényesen vizsgáztatott, egy barátom levizsgázott nála, utána életében először megivott két korsó sört. Aztán visszament a jegyért, de a bizottság nem tudott megállapodni a jegyéről, négyes és ötös között állt, hát megkérdezték, hogy feltehetnek-e neki még kérdéseket. Ő a rosszabbikat választotta, nem tudott már újabb tételt húzni. Egy másik kollegám levelezőre járt, mindenből átment szépen, egyedül a professzor úrnál bukott mindig meg. Most épp Kanadában él, de azt állítja, azért rúgta ki Farkas József professzor, mert ugyanúgy hívták, mint őt. Vitális ember volt, érezte, hogy ’56 miatt nem lehet akadémikus, ezért jó érzékkel üzleti kapcsolatokat szervezett a karnak, a tanszéknek. Szakértői tevékenységeket folytattunk. Fiatal korában birkózó volt, előfordult, hogy jókedvében néhány nagyobb termetű kollegát meg is emelt a folyósón.

Az édesapja Pécsre kerülésére hogy emlékszik vissza?

Farkas Tamás: 1972-ben költöztünk Budapestről Pécsre, mert Szotáczky Mihály dékán hívta meg édesapámat – Herczegh Gézával együtt – hogy az akkor betöltetlen professzori állásban dolgozzon. Szeretettel fogadták, kora ifjúsága óta jogásznak készült. Kitüntetéses diplomával végzett Debrecenben – általános iskola első osztályától kezdve a végső szigorlatig jeles volt. Eltökélt volt az oktatásban, szigorú volt magával és a diákokkal szemben is, de az oktatás után nem fordulhatott elő olyan soha, hogyha egy diáknak problémája volt, ne kereshesse meg őt. Akkoriban nem volt minden „faluban” jogi egyetem, akkoriban főállásban dolgoztak a tanárok, nem óraadóként. Édesapám szerette az egyetemi társaságot, bevezette a régen elfeledett szokásokat, mint a szakest, amikor a diákok és az oktatók együtt mulattak. A diákjai szerették, még azok is, akiket megbuktatott.
Milyen apa volt?

F.T.: Szigorú, de nem voltak irreális elvárásai. Szerette, ha az ember jól teljesített. Sokat kirándultunk, sétáltunk, beszélgettünk. Ahol tudott segítette a pályámat. Nagyon nehéz volt, amikor 64 évesen, hirtelen meghalt, én huszonkilenc voltam.

Balogh Robert

Balogh Robert