Olyan legendás kutatók és tudósok oktattak az 1991-ben indult pécsi Néprajz Tanszéken, mint Pócs Éva, Kisbán Eszter, Andrásfalvy Bertalan, Filep Antal, Nagy Ilona és Vargyas Gábor. Mind valami újat akartak csinálni. Azóta kerek harminc esztendő telt el. A PTE BTK Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék jelenéről annak vezetőjét, dr. Nagy Zoltánt kérdeztem.
Mire számíthat az, aki ma a néprajz szakra jelentkezik?
A néprajz eredetileg egy 19. századi tudomány, születésekor az akkor a többséget jelentő agrártársadalom tanulmányozására jött létre, különböző ideológiáknak, elsősorban a romantikának és a születő nacionalizmusnak köszönhetően. A 20. század végére viszont az agrártársadalom aránya 5-10% alá csökkent. Vagyis eltűnt az a társadalmi réteg, mely a néprajzi kutatások fókuszában állt. Két lehetősége volt ennek a tudományágnak: vagy történeti tudománnyá lesz és kizárólag azzal foglalkozik, hogy az agrártársadalom és a vele kapcsolatban álló rétegek hogyan éltek Magyarországon a téeszesítésig, vagy továbbra is a kultúrával foglalkozik, korszaktól és társadalmi csoporttól függetlenül. A sok szempontból párhuzamos utat bejáró kulturális antropológia hatására
mára a néprajz legalább annyit foglalkozik jelenkutatással, mint amennyit történetivel.
Ha valakit azok a klasszikus dolgok érdekelnek, amiket a néprajzzal kapcsolatos sztereotípiák összegeznek (pl. a népdalok, népmesék, néptánc), nálunk lehet ezeket is tanulni. De ugyanennyire lehet modern dolgokkal is foglalkozni. Elég a szakdolgozati témákra egy pillantást vetni, és láthatunk szőlőhegyi kultúrával vagy éppen a mangák rajongói csoportjaival foglalkozó dolgozatot, de előkerülhet a bólyi emmausz járás szokásának leírása is. Úgy gondolom, mind a néprajz, mind az antropológia a módszertana, az etnográfiai terepmunka által meghatározott kultúra- és társadalomtudomány, nem pedig a tematikája határolja körbe. A néprajzot a világlátása határozza meg, és az, ahogyan a világot szeretné megérteni.
Leginkább az érdekel minket, hogy a változó életfeltételek között az egyszerű, hétköznapi emberek hogyan élik a maguk banalitásokkal teli életét, és ezt próbáljuk meg értelmezni.
Ebben a tanévben lett harmincéves a Tanszék.
Így van, komoly ünnepségeket is szerveztünk. Felvettük a kapcsolatot a volt diákjainkkal is, például úgy, hogy szemináriumi sorozatot tartunk, melynek keretében ők beszélnek arról,
hogyan tudják az élet legkülönbözőbb színterein használni a néprajz szakon szerzett tudásukat.
Szinte mindenki azt mondja közülük, hogy a néprajz szak meghatározta azt, ahogyan a világhoz állnak: kritikus, analizáló attitűdöt adott. Valamelyikük úgy fogalmazott, hogy nálunk tanult meg kérdezni. Ez azért hízelgő, mert ez a kritikai gondolkodás a néprajz egyik sarokpontja: a sokszor kézenfekvőnek tűnő dolgokat is értelmező, a dolgok mögé néző szemléletmód, ami nem fogadja el az egyszerű válaszokat.
Hogyan éred azt el, hogy idáig eljussanak a hallgatók?
Ez a tanszék éthosza 1991 óta. Magam is ebbe nevelődtem bele. Nem válaszokat és kánonokat adunk át a tanítványainknak, hanem kérdéseket teszünk fel a hallgatókkal együtt. Van az a mondás, hogy a pedagógus leginkább a hátával tanít. Vagyis nem az a lényeges, amit mond, hanem az, ahogyan viselkedik és gondolkodik. A pécsi néprajz szak ilyen! Nálunk az órákon valódi viták vannak. Nincs rossz kérdés, és a hallgatói felvetésekből kiindulva hihetetlenül érdekes dolgokról lehet beszélgetni. Legtöbbször
olyan dologra kérdezünk rá, amelyek a hétköznapi életben magától értetődőnek tűnnek,
ez pedig kialakít egyfajta attitűdöt. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki tudós legyen, nemcsak intellektus szükséges, hanem az is, hogy kíváncsiak legyünk a világra. A néprajz végtelenül kíváncsi szak. Az antropológiával együtt ráadásul mindig az ún. szubaltern, az alávetett közösségek iránt vonzódott, ami miatt eleve nem hierarchikus tudomány.
Tudnál példát mondani arra, hogy ez a hierarchia-mentesség hogyan nyilvánul meg a tanszék mindennapjaiban?
Nincs éles elválasztó vonal a tanárok és a diákok között. Például van egy aprócska konyhánk, ahol a kollégákkal és a diákokkal együtt szoktuk ételt melegíteni, és ott esszük közösen az ebédünket, közben beszélgetünk. A légkör maga sem tűri a hierarchiát, inkább nyitott és érdeklődő.
