A Pécsi Tudományegyetem 2017. szeptember 1-jén ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelynek keretében jubileumi programsorozat indult útjára. A jubileumi évre készülve már 2016-ban is több rendezvény került megvalósításra az ünnep jegyében, előkészülve a jubileumi évre. Cikkünkben bemutatásra kerülnek a 2016-os év méltán kiemelt rendezvényei.
Tavasszal, 2016. április 27-én, immáron második alkalommal zajlott a PTE Történelmi Emlékfutás 1367, amely a PTE Sportiroda Olimpiai Ötpróba rendezvénysorozatának záróeseménye volt.
2016. június 1-4. között a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán került megrendezésre a Magyar Farmakológiai, Anatómus, Mikrocirkulációs és Élettani Társaságok Közös Tudományos Konferenciája (FAMÉ 2016), ahol az élettudománnyal foglalkozó tudósoknak, kutatóknak lehetőségük nyílt, hogy eljöjjenek és bemutassák legújabb eredményeiket.
Ezt követően 2016. július 5-6. között az Internationales Kulturhistorisches Symposion Mogersdorf (IKSM) 46. nemzetközi konferenciájának megrendezésére került sor, amelynek témája a tudomány és a gazdasági innovációk kapcsolata a 19. században. A konferencia 70 külföldi és néhány magyar szakember részvételével zajlott, története során először Baranyában.
2016. július 10-15 között Budapesten került megrendezésre a WCCI Globális Konferencia 2016 Budapest elnevezésű konferencia, amelynek témája az „Educating for Democratic Governance and Global Citizenship”. A rendezvényen 30 országból összesen 250 résztvevő volt jelen, összesen 150 tudományos előadásra került sor.
2016. augusztus 9-12. között Baráti Kristóf Mesterkurzusa került megrendezésre.
A nyári programsorozatunkat egy interdiszciplináris, több tudományterület képviselőit megmozgató eseménnyel, a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Világkongresszussal zártuk, amelyre augusztus 22-27. között került sor. A rendezvény célkitűzése az volt, hogy a magyarságtudományt, mint kutatási területet, a hagyományos bölcsészettudományi kereten kívül tovább tágítsa a társadalom- és a természettudományok, orvostudomány, műszaki tudományok, jogtudományok, közgazdaságtudományok irányába, lehetőséget biztosítva a hungarológia tudomány művelőinek, a téma iránt érdeklődőknek, hogy tapasztalataikat megosszák egymással. A kongresszusra 24 ország 128 intézményéből 493 előadó érkezett, a hat nap alatt több mint 500 tudományos előadást hallgattak meg a résztvevők, így a konferencia méltán került a kiemelt rendezvények kategóriájába.
2016. szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja Ünnepi közgyűlésére és a PTE Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülésének közös rendezvényére. Az eseményen díjak, elismerések és egyetemi tanári kinevezések átadására is sor került. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Magyar Kormány részéről Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, Palkovics László oktatási államtitkár és Hoppál Péter kulturális államtitkár; Pécs Megyei Jogú Város részéről Páva Zsolt polgármester és Lovász István jegyző; a Pécsi Tudományegyetem részéről pedig Bódis József rektor és Zeller Gyula rektorhelyettesek.
A jubileumi programsorozat részeként hasonlóan a 2016-ban eddig megvalósult eseményekhez, az őszi időszakban is számos rendezvény kerül megrendezésre, amelyek szintén nyitottak lesznek hallgatók részére is.