Boros Julianna, a Bölcsészettudományi Kar Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék oktatója nemrégiben publikálta Egyéni utak, társadalmi helyzetek című kötetét, melyben élettörténeti interjúk segítségével mutatja be az általa vizsgált roma/cigány emberek helyzetét, akik szociokulturális hátrányokkal küzdöttek, többségük „cigánytelepen”, szegregált lakókörnyezetben nevelkedett a dél-dunántúli régióban, minden hátrányuk ellenére középfokú- és felsőfokú végzettséget szereztek. A kutatáshoz kapcsolódó tapasztalatairól, eredményeiről és a megjelent kötetről pedig nekünk is mesélt.
Miért fontos, hogy a többségi társadalom megismerkedjen ezzel a témával, ezekkel a szereplőkkel?
Egyrészt a cigány/roma népesség tagjaival szemben az előítélet nagy mértékű, úgy gondolom, hogy a megismerés a legjobb útja annak, hogy az előítéletek csökkenjenek, ezért is teszek közzé élettörténeteket a kiadvány végén, hogy az olvasó végig követhesse egy-egy cigány fiatal életét a család-iskola-munka világán keresztül. A történetek sok esetben olyan személyek életútját mutatják be, akik minden negatív környezeti hatás és krízis ellenére középfokú vagy legalább felsőfokú végzettséget szereztek, a szakirodalomban napjainkban gyakran használják esetükben a reziliens személyek kifejezést. Másrészt fontosnak tartom, hogy a cigány népesség érettségivel/diplomával rendelkező tagjainak nehézségei, életkörülményei megismerhetővé váljanak, konkrét személyeken és példákon keresztül. Továbbá kutatásomban a cigány fiatalok mellett a pályaorientációs program munkatársait is megkérdeztem, s azokat a pedagógusokat, akik példaképként jelentek meg az életükben. A szakembereket is röviden bemutatom a kiadványban, mert ahhoz, hogy a fiatalok elérjék céljaikat különböző mértékű támogatást kaptak. Harmadrészt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy napjainkban is szükség van támogató oktatási- és szociális programokra a fiataloknak ahhoz, hogy elérjék céljaikat, melyet bizonyítanak a kötetben szereplő cigány/roma fiatalok életútjai, úgy tűnik az iskola nem tudja betölteni oktatási egyenlőtlenségek csökkentésére vonatkozó funkcióját. A kutatás során, az interjúk készítése alkalmával többször eszembe jutott az a gondolat, hogy interjúalanyom valójában hétköznapi cigány/roma hős, aki a mindennapokban végzi a munkáját, éli az életét, keresi a boldogulását, további útját az életben, alapvetően két világot megismerve "utakat" épít a cigány/roma közösség és a jelenlegi társadalmi környezete között.
Milyen kutatási módszereket alkalmaztál? Ki voltak az alanyok?
A kötetben egy kvalitatív kutatás eredményeinek összegzése olvasható, olyan cigány/roma felnőttekkel készültek életút interjúk, akik a dél-dunántúli régióból származnak, az 1990-es években egyazon pályaorientációs programban vettek részt, kivétel nélkül mindenki érettségit adó középiskolában tanult tovább, szociokulturális hátrányokkal küzdöttek, többségük „cigánytelepen”, szegregált lakókörnyezetben nevelkedett, minden hátrányuk ellenére középfokú- és felsőfokú végzettséget szereztek. A megkérdezettek többsége beás cigány származású, felmenőik többsége beás vagy magyar cigány, néhány esetben oláh cigány. A kötet végén élettörténetek formájában adok közre interjúkat, abban bízva, hogy hozzájárulhatok az oktatás és a szociális szektor szakembereinek, munkatársainak, a különböző neveléstudományi és társadalomtudományi szakok hallgatóinak a cigány tanulókkal/gyermekekkel kapcsolatos problémák és megoldások megértéséhez. A kötet célja, hogy további ismereteket nyújtson az érdeklődők számára a cigány népesség tagjainak társadalmi mobilitásáról az iskolai mobilizációjuk és a munkaerő-piaci státuszuk tükrében.
Miért éppen a Dél-Dunántúli régióból származó fiatalokat vizsgáltad?
Magyarországon az 1990-es években elsők között a dél-dunántúli régióban indultak a cigány/roma tanulók iskolai sikerességét elősegítő programok. A rendszerváltást követő évtizedben alapvetően két oktatáspolitikai lehetőség volt a cigány/roma népesség társadalmi mobilitásának elősegítésére. Egyrészt a cigány tanulók származása, vagyis a nemzeti kisebbséghez tartozásuk alapján nemzetiségi középfokú intézmények létrehozása, működtetése által, másrészt tehetséggondozó programok és hálózatok fejlesztése. Mindkettő típusú oktatási fejlesztésre találunk példát. A kötet keretei között röviden a különböző támogató programok (Gandhi Gimnázium és Kollégium, Amrita Orientációs Baráti Kör Egyesület, Collegium Martineum, Faág Baráti Kör Egyesület) jellegzetességeire, funkciójára szeretném felhívni a figyelmet, melyek meghatározóvá váltak a cigány/roma tanulók érettségit adó középiskolában történő továbbtanulása során.
E kutatás keretében kifejezetten az Amrita Orientációs Baráti Kör Egyesület pályaorientációs programjában részt vett cigány/roma diákokat kerestem fel interjú céljából, akik 1994-1999 között tagjai voltak a programnak, valamilyen mértékű segítséget, támogatást kaptak a középiskolai felvételihez és bennmaradásukhoz, az érettségi megszerzéséhez. Ebben az időszakban, mely a pályaorientációs program legaktívabb időszaka volt, összesen 60 cigány fiatal vett részt, melyből 35 főt sikerült elérni, s akik közül 20 fő vállalta az élettörténeti interjút. A kötetben szereplő 5 interjú kiválasztása során az volt a célom, hogy egymástól nagyon különböző élettörténeteket mutassak be.
Irodalom a téma kiválasztásának magyarázatához:
„A magyarországi cigány népesség iskolázottsága a többségi társadalomhoz képest rendkívül alacsony. A rendszerváltozás politikai változásai mellett a cigány lakosságot nagymértékben sújtotta a foglalkoztatáspolitikában megjelenő válság, mely következtében elsőként az alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen, betanított és segédmunkások – elsősorban cigány férfiak – vesztették el munkahelyüket, ezáltal a család megélhetése került veszélybe. A szegénység leginkább a gyermekes családokat sújtotta, a szülők iskolai végzettség és piacképes szakismeret hiányában a tartós munkanélküliség állapotába kerültek. A gyermekek iskolai sikerességének elősegítése, támogatása, a felzárkóztatás, a hátrányok kompenzálása egyre fontosabbá vált, azzal a törekvési szándékkal, hogy a gyermekek számára lehetőséget kell biztosítani a szegénységből való kitörésre, melynek egyetlen útja az oktatási rendszeren keresztül vezet. Nehéz eldönteni, hogy az 1990-es években megvalósított oktatási programok és oktatáspolitikai törekvések mennyiben járultak hozzá a cigány tanulók oktatási hátrányaik vagy kisebbségi helyzetükből fakadó hátrányok kompenzálásához. Az első oktatási programok felzárkóztatással, az iskolai kudarcok csökkentésére, a lemorzsolódás megakadályozására törekedtek, fő célkitűzésük az alapfokú végzettség megszerzése volt, a jobb képességű, motivált tanulók esetében pedig a középfokon történő továbbtanulás, tehetséggondozás. A cigány tanulók csekély százaléka tanult tovább középfokon, hiszen többségüknek az általános iskolai bizonyítvány megszerzése is problémát jelentett, de a jövőkép tekintetében fontossá vált a középiskola ahol a szakma és az érettségi megszerzése, mint elérendő célok voltak.” (Kertesi, 1994; Kemény, 1996; Liskó, 2002)
A kiadvány a Nemzeti Tehetség Program, a „Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztön- díj” NFTÖ-16-0936 pályázat támogatásával készült.
A kutatáshoz kapcsolódó tudományos tevékenységeket 2017-ben a Magyar Tudo- mányos Akadémia Ryoichi Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund – Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány támogatta.
Fenntartható fejlődési cél(ok), mely(ek)hez a cikk elkészítése kapcsolódik
