close
CímlapTudomány(Környezet)tanulmány a Marson (is)

(Környezet)tanulmány a Marson (is)

Talán nem túlzok, ha azt mondom, a Párhuzamos univerzumok című kötet az utóbbi idők legérdekesebb tudománynépszerűsítő szándékkal írt tanulmánygyűjteménye. A kötetben a populáris kultúra által képviselt tartalmak és a kutatók által képviselt tudományterületek közötti kapcsolódási pontokról olvashatunk. A nagyszabású vállalkozáshoz hazánk számos elismert kutatója csatlakozott, köztük pécsiek is, úgy mint Flach Richárd pszichológus, Pirkhoffer Ervin földrajztudós és Torbó Annamária kommunikációkutató. Ezúttal Pirkhoffer Ervin írását elemezzük.

Dr. Pirkhoffer Ervin 2000 óta oktat a Pécsi Tudományegyetemen, a Földrajzi Intézet általános igazgatóhelyettese, habilitált docens a Természet- és Környezetföldrajzi tanszéken. Kutatási területe a térinformatika és a hidrológiai modellezés. Az egyetemen a sci-fi földrajzával foglalkozó órákat is tart. Ezek a szemináriumok földrajztanár szakosoknak szólnak, hamarosan azonban campus-kredites kurzusként valamennyi PTE-s hallgató számára elérhetők lesznek. A közelmúltban Mars-expedíciós interaktív oktatójátékot fejlesztett, jelenleg a középiskolai földrajzanyag sci-fikkel való feldolgozása van tervben. Szabadidejében szívesen megy moziba, természetesen sci-fiket néz, közben pedig magyarázza feleségének, hogy a vásznon látható földrajzi megjelenítés helytálló lehet-e a valóságban.

Az Arrakistól a Tatooine-ig című tanulmányhoz, pontosabban a kötet Utazások a téridőben című fejezetéhez alapvetően mégiscsak bölcsészagyamnak szüksége volt egy kis átállási időre, áthangolódásra. Ugyanis az utolsó fejezetet megelőző valamennyi tanulmány, ha csak lazán is, de a bölcsészettudományokhoz kapcsolódott. Első olvasásra fura is volt, hogy a sorozat ezen részében a természettudományok is képviseltetik magukat. Valahogy nem illettek igazán a képbe. Aztán második olvasásra már egész magától értetődő volt a létjogosultságuk: vajon minek van inkább helye egy sci-fi körül formálódott tudományos ismeretterjesztő kötetben mint a természettudományoknak, a csillagászatnak?! Ráadásul be kell vallanom, mindennemű fantáziavilág említése nélkül, már a sci-fi földrajzával foglalkozó tanulmány tudományos részének olvasása is olyan érzetet keltett, mintha egy sci-fiben lennék.

Egy jól átgondolt fogalmi keretezést követően, közös szemantikai univerzumba kerülve a szerzővel – értsd: miután kellő önbizalmat nyertünk a puszta tényből, hogy a cirkumtrinális planéta és a hármascsilllag ha nem is az aktív, de a passzív szókincsünkbe mindenképpen beépült -- válik igazán élvezhetővé a tanulmány.

Ezek után jöhet az ismerkedés a terraformálással. A módszer már önmagában kapocs a sci-fi és a modern tudományok között, hiszen mindkettőt foglalkoztatja a földihez hasonló feltételek megteremtése egy másik bolygón. A szerző az egyik kötetbemutatón és az Univ TV-nek adott interjújában is kifejtette, Frank Herbert Dűne című regénye komoly segítséget nyújt a terraformálás módszerének megértésében, továbbá személyes kötődéséről is beszélt:

A Dűne című regény alapozta meg azt is, hogy földrajztanár legyek, hiszen ez egy olyan történet, ami egy földrajzi mesét mesél el.

A Párhuzamos univerzumok antológiában két különböző munkamódszert érhetünk tetten: az egyik egy fantasztikus világot vesz górcső alá, majd izolál belőle valami izgalmasat; a másik pedig végigpörgeti a mikroszkópot az egyik kipreparált univerzumon, aztán összeveti egy másikkal, majd egy gondos jegyzőkönyvben tárja elénk a kapott eredményeket. Ervin az utóbbi stratégiát alkalmazza, így tanulmánya nem kizárólag a Dűnét járja körül, abból inkább csak inspirálódik. Az írás főként a Csillagok háborújára és a Star Trekre fókuszál, érintőlegesen azonban szóba kerülnek a Riddick-filmek, a Mentőexpedíció, a Csillagok között, az Avatar, az Alapítvány és a Transformers is.

Az, hogy a sci-fi olyan mikroszegmensének szentelődik a tanulmány mint a földrajz, már önmagában figyelemreméltó. Amikor azonban találkozunk a „tipikus okos sci-fi” kategóriával; megtudjuk, miért annyira megalapozott és helytálló tudományos háttér szempontjából a Csillagok között című film vagy hogy mi fán terem az „űrutazójetlag”, akkor bizonyosodunk meg igazán arról, hogy jó ötlet volt a bölcsészes megközelítéseket természettudományosokkal gazdagítani.

Az igazi sokkoló meglepetés viszont talán a Mentőexpedíció elemzéséből következik. Miután leltárt készítettünk a film földrajztudományilag igencsak és kevésbé helytálló elemeiről; kiderült, hogy az alkotáson keresztül a Mars és a csillagászat nem is annyira távoli, konkrétan 20-25 éven belül megvalósuló jövőképe mutatható be.

Amellett, hogy megtanulhatjuk, miért jó, ha egy lelkiismeretes filmes a Föld paramétereinek megfelelően tervezi meg saját fantasztikus világát, Ervin úttörő munkásságának hála arról is bizonyosságot nyerhetünk, hogy a földrajzhoz is lehet frissen közelíteni.

Ahogy a zárszóban is szerepel, legalább egy izgalmas játékot már kilátásba helyezhetünk, hiszen arra hív minket a szerző, hogy a következő sci-fis mozifilm alatt gondolkodjunk el azon, hogy amit látunk, létezhet-e a valóságban. Ha pedig, felpiszkált fikció-fogalmaink fényében, egy kicsit tovább játsszuk ezt a játékot, még arra is rájöhetünk, hogy egy stabil tudományos alapokon álló sci-fi helyszíne akár fel is fedezhető valahol a rengeteg galaxis között.

 

Szabó Bianka

Szabó Bianka