close
CímlapCovid-19Bonyhádon járt a szűrőbusz

Bonyhádon járt a szűrőbusz

Az országos kutatásra kiválasztottakat egy vérvételnek (szerológiai vizsgálat) és az ún. PCR-tesztnek vetik alá - száj- és orrgaratból pálcikával vett mintavétel – mondta Dr. Harmat Kinga, aki Központi Statisztikai Hivatal által összeállított, az egész országot képviselő populáció koronavírus tesztelésében közreműködik.

Dolgozott korábban szűrőbuszon?

Még sosem. Nincs korábbi tapasztalatom. Tökéletesen be tudtunk rendezkedni, minden feltétel adott ahhoz, hogy a szűrést el tudjuk végezni.

Hogy zajlik a szűrés?

Kaptunk egy listát a Statisztikai Hivatal által kijelölt emberek adatairól. A betegeket kiértesítették, akik el tudnak jönni az adott napon, azokat tudjuk szűrni. Illetve aki 14 és 18 év közötti, az egyik szülőjével kell érkezzen, akit szintén leszűrünk az adott fiatallal együtt.

Milyen a részvételi arány?

A nap végéhez közeledünk, már több mint a fele megjelent a listán szereplőknek. Most Bonyhádon vagyunk, a körzetben élőknek ide kellett eljönnie, hogy leszűrhessük őket.

Milyen ez a háromszoros mintavételű szűrés?

Vért veszünk, valamint egy garati és orrgarati mintavétel történik. Utóbbi kettőből a vírus RNS-ét lehet kimutatni, illetve a vérmintából lehet kimutatni, hogy van-e a vírus ellen termelt ellenanyaga a betegnek, és néznek egyéb labor paramétereket is, melyek akár krónikus betegségekre is utalhatnak.

Ez most a legalaposabb vizsgálat?

Jelenleg igen. Általában PCR teszttel szűrnek, illetve ellenanyag kimutatáson alapuló gyorstesztet végeznek, ez a jelenlegi szűrés összetettebb.

Ön biztonságban érzi magát ennyi védőfelszerelésben?

Abszolút. Maszk, szemüveg, overál, gumikesztyű… Mindennel el vagyunk látva, amire szükségünk van a biztonsághoz.

Nincs önökben feszültség?

Nincs. Jól érezzük magunkat. Folyamatosan érkeznek a betegek, folyamatosan szűrünk. A helyszín megfelelő, a várakozó betegek is nagyon türelmesek, egymástól távolságot tartva, szépen kivárják a sorukat. Szerencsére a vizsgálatot is jól tűrik. Úgy tűnik, sokan örülnek, hogy kaptak lehetőséget a vizsgálatra.

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni