Schepp Zoltánnal, a PTE KTK dékánjával beszélgettünk telefonon a váratlan gazdasági eseményekről. A kialakulóban lévő válsághelyzetben megindult folyamatokról, s a gazdaság állapotáról, illetve a kormány válsághelyzetre adott reakcióiról.
A Koronavírus hatása mennyire bénító? Lehetséges ezt közgazdasági szempontból elemezni?
Természetesen igen. De minden épeszű, józan ember tisztában van vele, hogy jelen pillanatban az egészségügyi szempontok bármi mást megelőznek. Közgazdászként is csak ezt mondhatom. Ha a helyzet normalizálódik, akkor jelenhetnek meg a gazdasági kérdések. Ha ez a pillanat eljön, akkor különösen kedvező alkalom nyílik arra, hogy a hosszú ideje fennálló kihívásokra megtaláljuk közösen a válaszokat.
Most az egészségügyi dolgozók előtt kell fejet hajtanunk, óriási feladat elé néznek: az egészségünkre vigyáznak, közben a magukét veszélyeztetik.
Nem jóslásra kérem, de mégis, mihez hasonlítható ez a válság? A spanyolnátha következményei várnak inkább a gazdaságra vagy a 2008-as Nagy Gazdasági válság elhúzódó utóhatásai?
Ehhez is, ahhoz is hasonlít, de mint minden nagyhatású, előre nem látható esemény számos egyedi ismertetőjeggyel bír. Próbálunk fogódzókat találni a történelem tanulságaiból, de nagyon ritka, hogy az emberiség történelme közvetlenül ugyanúgy ismétlődjék meg. Most sem ez a helyzet. Egészségügyi szakemberként nem tudok nyilatkozni, de gazdasági tekintetben biztosan mások a körülmények. Az I. Világháború után egészen más állapotban volt a gazdaság, mint a mostani sokk után. Az előre nem látható események láncolatában nyilván hogy senki nem gondolkodott előre. Ezért szoktak ilyen esetekben fekete hattyút emlegetni, mert egy nagyon kicsi valószínűségű, de előre nem látható, mindeközben óriási horderejű dologról van szó.
Mit okozhat ez a „fekete hattyú”?
Rövidtávon egészen biztosan jelentős visszaesést hoz a gazdasági teljesítményben. Hogy pontosan mekkorát, erről folyamatosan egyre borúlátóbb jóslatokat kapunk. Nagyjából az ismétlődhet meg, amit 2008-2009-ben láttunk. Lehet kicsit nagyobb, lehet kicsit kisebb. Számottevő, egyszeri visszaesés lesz, várhatóan két negyedévet illetően lesz sokkal (akár 10-20%-kal) kisebb a gazdasági teljesítmény a korábban vártnál. Ez mindjárt egy olyan momentum, ami nagyon különbözik 2008-2009-től. Akkor a likviditási válság és gazdasági szereplők általános elbizonytalanodása okán állt elő olyan szituáció, mint az 1929-33-as válság idején, hogy féltek költekezni az emberek: ez alapvetően keresletkorlátos gazdaság volt.
A mostani helyzet leírható?
Sokkal bonyolultabban. Egyszerre vannak keresleti és kínálati sokkok. Ráadásul ezeket nem általánosságban érdemes szemlélni, hanem konkrét üzletágak, konkrét piacok, konkrét szereplők vonatkozásában.
Maszk- és lélegeztetőgép-gyártónak jó lenni?
Mindig előfordulnak olyan gazdasági szereplők, akik a napos oldalon állnak, ettől még a tulajdonosok ugyanúgy rettegnek családjuk és a saját egészségükért. 2008-2009-ben általános elbizonytalanodás volt jellemző, olyan új stílust kellett kialakítani, hogy az emberek szorongásait oldják. Döbbenetes sok eszközt kellett ehhez megmozgatni. A világ vezető jegybankjai (FED, ECB, stb.) negatív irányba tolták el a kamatokat, hatalmas eszközvásárlásokat hajtottak végre. Ezt ugyan szelektíven, de le is reagáltak a piacok, emelkedtek az eszközárak, az ingatlanárak az egekbe szöktek. Folytatódott közben, ami előtte már több évtizedes trend volt, hogy világgazdaságban a munkamegosztás még intenzívebb, még mélyebb lett, olyan előnyökért cserébe, amelyekbe, ha belegondolunk – két héttel a rendkívüli állapotok elindulása után -, hogy
tényleg azok-e a legfontosabb problémák, hogy a huszonnyolc ugyanarra a célra szolgáló termékvariáns közül pontosan ugyanazt kaphatjuk-e meg a boltban, s éppen 5-10 forinttal olcsóbban-e, merthogy akciós? A végtelenségig kiaknázott költségelőnyöket pedig a termelés kihelyezésével érték el. Vajon megér-e ez ennyit nekünk?
Hogyan mérünk össze dolgokat, milyen preferenciákkal élünk? Ilyen területeken várható majd változás közép- vagy hosszú távon. Az ember gyarló és hajlamos hamar felejteni a rosszat, de egy ilyen léptékű sokk képes lehet átszerveződéseket okozni.
Van valami jó is ebben a kialakuló válságban? 2009 után jött a gazdaságélénkítés.
Ha egyszer elmúlik ez a válság, más következményei lesznek, mint a 2008-2009-esnek. Most sokkal több minden szól amellett, hogy a gazdaság automatikus erői intenzívebben fognak segíteni a helyreállításban. A gazdasági szereplők tele lesznek tettvággyal, várják, hogy újra pénzt keressenek, újraépítsék a tartalékaikat. Elmaradt kereslet lesz, új munkahelyeken kell majd bizonyítani. A vállalkozók az elmaradt bevételeikkel állnak startra készen, nekik a cég túlélése lesz a tét…
Sok ösztönző tényező fogja belülről működtetni a gazdaságot, nem kell kívülről „rángatni”, hogy „méltóztasson” már teljesíteni.
Milyen áldozatai lesznek ennek a folyamatnak?
Megszűnt munkahelyek, csődbe ment vállalatok sora várható. Akkor is, ha a válság után lesz újra munka, akkor is a közbenső időszakot át kell vészelni. Kevesek számára áll rendelkezésre elegendő likvid tartalék. Intenzív eladósodás is zajlott az elmúlt időszakban, igaz szerencsére most forintban, nem devizában.
Sőt, a Magyar Nemzeti Bank vezetője a közelmúltban arról beszélt, hogy túl kevés hitelt vesznek fel a magyarok.
Azt szokták vizsgálni, hogy a lakossági fogyasztás milyen arányban jelenik meg a gazdaság motorjai között. Tény, hogy Magyarországnál vannak lakossági szinten eladósodottabb országok, nemzetközi összevetésben nem túl magas ez a szint. Csakhogy ez egy olyan adat, ahol az átlag sok mindent elfed. Elfedi azt, hogy nagyon erős a jövedelempolarizáció és Magyarországon kevesen rendelkeznek likvid tartalékokkal. A legtöbben ingatlanban halmozzák fel a vagyonukat, ami nehezen mobilizálható. Sokféle üzletág érintett a válságban. A személyes kontaktuson alapuló üzletágak sora például, fodrász nyelvtanár, gyógytornász, taxis. Az utóbbi években a keresleti túlsúlyhoz hozzászokott víz-, vagy épp gázszerelő is ilyen. Az emberek háromszor is meg fogják gondolni, hogy beengednek-e a lakásukba valakit, aki idegen. Hirtelen 180 fokot fordult a világ. Az elmúlt években drámai változások zajlottak le a munkaerőpiacon. Olyan mértékűvé vált a munkaerőhiány, hogy aki nem volt végképp ügyetlen, az mind talált is megélhetést. Ezek a megélhetések fognak meginogni. Ha újraindulnak a dolgok, véget érnek a korlátozások, kínálkoznak majd lehetőségek. Csak az a gond, hogy nem tudja senki, mennyi időt kell átvészelni. Az világos, hogy nem hetekről van szó, hanem hónapokról, de mi lesz, ha fél évről? A tartalékok szerepe óriási. Túl kell jutni a válságon. Utána meg kell találnia a maga szerepét a helyreállításban mindenkinek. Igaz ez befektetőkre, cégekre, munkavállalókra.
A hosszabb távon milyen hatásai lehetnek a válságnak?
A politika válaszreakcióitól is függ, hogy milyen lesz az alkalmazkodás. Hogy vissza tud-e pattani a padlóról a fapados légitársaságok vagy a turizmusból élők zöme ugyanarra a pozícióra, ahonnan zuhantak? Kell-e, hogy ez történjen?
Az otthoni munkavégzés is olyan, mint egy hatékonyságot vizsgáló átvilágítás. Kiderül, mennyi időt töltöttünk adminisztrációval, mennyi volt a valós munkavégzés…
Igen, ez ki fog derülni. Az egyetem bevétele (a projekteket most bele nem számítva) már régóta az egészségügyi szolgáltatásokból és oktatási bevételekből tevődik össze. Minden más azon keresztül kell, hogy értelmeződjön, hogy mennyire segíti ezt a két tevékenységet. A gazdasági hatásokon túl változhat az is, hogy az emberek miként viszonyulnak dolgokhoz. Ebben jó és rossz is van. Felpezsdíti azokat, akiknek az adminisztrációs terhek mellett nem maradt másra idejük, energiájuk. A középkorú és idősebb korosztályok most megfelelő motivációt kapnak arra, hogy a digitális munkavégzést, mint a rutint építsék be a napi gyakorlatukba, könnyítsenek vele az életükön. Magyarországon az elmúlt évtizedek kárvallottja volt az egészségügy és az oktatásügy. Most ez mindenki számára láthatóvá válik, így talán az egészségügy is megkapja azt a komplex figyelmet, amit igényelne. A társadalmi és a politikai figyelem ezúttal egyszerre lehet jelen. A nagyszabású és drága infrastrukturális beruházások önmagukban nem elegendőek, ha nincs meg a fejlesztésekkel együttműködni képes orvos és nővér, védőfelszerelések vagy egyes speciális eszközök. Ezeknek együtt kell meglenniük. A védőfelszerelések a legfontosabbak, hogy ebben a feszült helyzetben sokáig tudjanak dolgozni az egészségügyiek.
Az oktatásügy mennyire más eset?
Egészen furcsa viták övezték a közoktatást – a felsőoktatás védettebb helyzetben van. Nagy viták voltak a közoktatás tartalmairól, céljairól, hogyan kellene oktatni. Ez a helyzet a módszerekre irányítja rá a figyelmet. Nemcsak a hírekből, hanem a gyerekeimtől is értesülök a digitális átállás kiívásairól. A tanárok is bizonyítani akarnak, hogy megdolgoznak a pénzükért, ezért a gyerekek vannak leginkább a jelen helyzetben túlterhelve. Azok a visszacsatolások már működnek, hogy mit lehet elvárni a tanári kollektívától az adott időhorizonton belül. De mi az, amit a gyerekektől? Ne felejtsük el, hogy virtuális teameket kell most alkotniuk, ám előbb igaziakat kellene alkotni, s a virtuális, csak utána következik. Ha viszont mindenkinek egymagának kell megbirkóznia a feladatokkal, akkor mindenkinek a saját, egyszemélyes korlátai jelentik a határt, ez pedig senkinek sem jó. Ilyen sebességű átállásra senki nem készült. Ehhez képest az oktatás átállt, és működik. Azt még nem látom, hogy a termelési kapacitások átálltak volna, holott a lobbi már nyilvánvalóan zajlik. A kormányzat adófizetői pénzekből próbálja segíteni ezt az átállást, ez nem Magyarország specifikus, ez mindenhol így zajlik.
Mi a lassúság oka?
Elvesztettünk valamit. Valószínűleg túlszakosodott a világ. Ez közgazdaságtan. Ha a járvány után az emberek azt érzik, hogy igenis, több termékre van szükség, csak egy kicsit olcsóbban, akkor az ő késztetésük számít, ha a cégek ezzel tudják elérni a profitot, akkor ezt fogják csinálni. A termelést próbálják meg hatékonyabbá tenni, úgy hogy akár a világ végére mennek el.
Hogy lehet ezen változtatni?
Egyszerre kell változnia az egyes emberek preferenciájának, hogy mit mennyire éreznek fontosnak. Most többlet értékké válik az, hogy mit hol gyártottak. Fontosabb momentummá válhat, mint a megelőző években volt.
Az EU támogatja majd az egészségügyet egy hatalmas összeggel. A magyar kormány adófizetési könnyítéseket tett. Nem lesz olyan szigorú a hiánycél… Ennyi elég lesz?
Lépésről lépésre halad a kormány. A gazdasági helyzetre adott reakciói tükrözték, hogy érzi, mi a dolga, felelőssége. Hogy az üdvözítő eszközökre mennyire hamar lehet ráakadni? Aki ezt tudná, hamar Nobel-díjat kapna! Sok ország szembesül azonos kihívásokkal, ez versenyhelyzetet is teremt. Kiderül, melyik a jó reakció. Lehet vakszerencse is egyik vagy másik megoldás sikeressége. Érdemes mások reakcióit figyelni, azt is, hogy milyen hatást érnek el, s érdemes korrigálni is folyamatosan. Úgy látom ezt eddig megtette a kormány is. A KATA-s adózók első körében a taxisoknak kedvezett, majd lényegesen több, személyes jelenléttel érintett szakma került bele. A hitelmoratórium is egy kedvező lépés, bár kicsit olyan, mint a végtörlesztés volt annak idején a devizahitelekkel kapcsolatban. Kevés az idő és az állam rábízta a bankrendszerre, hogy okosan csinálja, hogy differenciáltabb megoldásokat alkalmazzon. Nem mindenki szorul erre rá, főleg a cégek közül. De az a legfontosabb, hogy megsegítették-e azt, aki rászorul. Hogy másnak is segítenek? Ez a kevésbé jelentős. Akinek nagyon szorít a cipő, az fontos, hogy enyhülést érezzen, legalább innen. Másfajta javaslatok is vannak, hogy szinte helikopterről szórjunk be pénzt: az embereknek egyszeri többletjövedelmet juttatni, hogy az átmeneti időszakban jussanak többletforráshoz. A probléma az, hogy az emberek hozzászoknak. Mindenhez hozzá lehet szokni, a narkotikumokhoz, a központi segítséghez. Innen már csak egy lépésre van az alapjövedelem kérdésköre. Fél év múlva meglátjuk majd, hogy melyik kormánynak van igaza.
Az egészségügyben mi a helyzet?
Nem rendelkezem belső információkkal. A médiából tájékózódva azt látom, hogy az egész nyugati világot felkészületlenül érte a helyzet. Nálunknál gazdagabb és fejlettebb országokban is problémák vannak. Mi is világösszevetésben a fejlett egészségüggyel rendelkező országok közé tartozunk. De senki nincs arra felkészülve, hogy egy néhány hét alatt ennyire dinamikusan változó járványhoz megfelelő mennyiségű védőfelszereléssel rendelkezzen a hatékony védekezéshez. Versenyfutás zajlik a gépekért. A boltokban a zöldségekért, gyümölcsökért. Az árak drámaian emelkednek. Az idővel futunk versenyt. A társas együttlét minimalizálását próbálják elérni, hogy a fertőzések lassuljanak. Erre szolgál a kijárási korlátozás is.
Megszólalt a rektor, hogy értek Pécsett külföldieket atrocitások. Nem történt rendőrségi feljelentés, de furcsa dolgok ezek. Ha eltűnne a városból ötezer egyetemista, az elég súlyosan érintené a várost, az egyetemet.
Ez biztos.
A xenophobia erősödése veszélyhelyzetben társadalomlélektan, nem közgazdaságtan.
Ennek nem örül senki. Ha tágabb kontextusba helyezem a történetet, akkor azt látnunk kell, hogy mennyire dinamikusan érkezett be a nemzetköziesítés a felsőoktatásba. Kényelmesebb volt a politikának ezt az utat járni, mint a túldimenzionált, eközben alulfinanszírozott intézményrendszert átalakítani. A kancellári rendszerben az anyagi kérdések hatványozottabban jelen vannak a mindennapi szakmai döntésekben. A rendszernek erős volt a késztetése, hogy nyissunk. Van, ahol ez komoly szakmai perspektívák mellett zajlik. Említhetnénk az orvosképzést, de akár magunkat is, a Közgazdaságtudományi Kar múlthéten kapott EPAS nemzetközi képzési akkreditációja is egyfajta erős igazolás. De lássuk tisztán, hogy a jellemzőbb mégis az extenzív út. A külföldi hallgatók létszám, s az ebből érkező bevételek gyors növelése a cél, továbbá a demográfiai okokból kieső magyar hallgatói létszám pótlása. Lehetett volna ezt már korábban is strukturális alkalmazkodással kompenzálni, mert most az a furcsa helyzet áll elő, hogy a keresztfinanszírozási folyamatok mindig azokat büntetik, akik ebben az ügyben elől jártak. Az állandóan emlegetett egyetemen belüli szolidaritásnak is lehetne egy olyan felvetése, hogy a most bizonytalanná vált önköltségi bevételeket azok a karok támogassák, akik döntő többségben állami bevételekből működnek. Hiszen utóbbiak biztosabban meg fognak érkezni.
A PTE-en tanuló külföldiek jelenléte anyagi szempontból sokat segített a városon!
Igen. De a jóhoz könnyű hozzászokni: csak a vak nem látja, mennyivel járultak hozzá a város működéséhez az itt tanuló külföldiek. Az általuk vásárolt szolgáltatások, az ő piaci igényeikre ráépült lakáspiaci spekuláció hasznát sokan élvezték Pécsett. Ilyen szemmel nézve méltatlan dolog a külföldi diákokat hibáztatni a vírusért. Ahogy a járvány szélesebb körben elterjed, ez vissza fog szorulni automatikusan. Ma már senki nem tudhatja, hogy kitől kapta el a fertőzést.
Az egyetem hallgatói bevételéből mekkora részt adnak a külföldi hallgatók?
Az egyetem egészére nézvést az összes hallgatói bevétel közel felét, az önköltséges bevételek 80%-át, a Közgazdaságtudományi Karon szűk negyedét. Ebben benne van az állami finanszírozású Stipendium hungaricum ösztöndíjasok pénze is, akik bár külföldiek, de a finanszírozásuk hazai. Szerencsés egy kar esetében, ha több helyről származnak a bevételei. A kollégiumokból kiköltöztek a diákok, ott most nem lesznek bevételek. Amikor a helyzet normalizálódik, akkor jelenhetnek meg igazán a gazdasági kérdések – hogy visszakanyarodjak beszélgetésünk elejére. Ha ez a pillanat eljött, akkor különösen kedvező alkalom nyílhat az egyetemünkön arra, hogy a hosszú ideje negligált kihívásainkra közösen találjuk meg a válaszokat. Az intézményrendszerrel és a struktúrával vannak gondok. Tényleg azt csináljuk-e, amire kapacitásunk van, tényleg a szakmai és az alapvető egzisztenciális céljainkat valósítjuk-e meg? Erős az érzésem, hogy jelenleg nem csak ezt tesszük.
