close
CímlapCovid-19Köszönet és felhívás

Köszönet és felhívás

2020. november 12.

Kedves Hallgatók!

Az új típusú koronavírus okozta világjárvány súlyosan érinti Európát és hazánkat. Tavasszal szép számban voltak köztetek olyanok, akik az egészségügyi ellátórendszer zökkenőmentes működésének biztosításában közvetlenül, vagy közvetetten önkéntesként szerepet vállaltatok. Az elmúlt hetekben újra szükség volt a közreműködésetekre. Nagyon köszönöm, hogy sokan jelentkeztetek. Előfordulhat ugyanakkor, hogy az elkövetkező napokban még több önkéntesre lesz szükségünk. Ezek az önkéntesek nem csak közvetlen a betegellátásban vehetnek részt, hanem egyéb a kialakult helyzetben a gazdaság és szolgáltatások fenntartásához szükséges tevékenységekhez is.

Kérek minden egyetemi hallgatót, hogy mutasson jó példát a segítségnyújtásban. Bár a vírus kevésbé veszélyes a fiatal, egészséges szervezetekre, az egészségügyi előírások betartása mindenki számára alapvető, hiszen senki sem szeret beteg lenni, illetve a vírust tünetmentes hordozók is továbbíthatják. Azt is kérjük, hogy aki ismert krónikus betegségben szenved, ne vegyen részt ilyen feladatok ellátásában.

Az önkéntesség természetesen nem csak szervezett formában nyilvánulhat meg, hanem abban is, hogy segítünk a környezetünkben levő rászorulóknak pl. bevásárlás segítésében.

Ugyanakkor az Egyetem szerepet vállal abban, hogy az országos koordinációban történő önkéntes felhívások, melyek idáig elsősorban a diagnosztika, betegellátás és információ szolgáltatás területein jelentkeztek sikeresek legyenek. Az önkéntes felhívásainkat ezért a felmerülő igényeknek megfelelően folyamatosan frissítjük, az önkéntességgel kapcsolatos információkat és jelentkezési felületeket az érintett karok, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a kari Hallgatói Önkormányzatok elektronikus felületein érhetitek el. Jelentkezzetek!

Közösen ezt az időszakot is sikeresen fogjuk átvészelni, számítunk Rátok!

Baráti üdvözlettel:

Miseta Attila

a Pécsi Tudományegyetem rektora

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni