close
CímlapCovid-19Második dózis

Második dózis

2021. január 21.

Pécsett is megkezdődött a Pfizer Covid-19 elleni vakcinájának második dózisának beadása, az első, aki megkapta Csontos Csaba professzor volt, a KEK vezetője. Az oltásról Tibold Antalt, a PTE Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ vezető főorvosát kérdeztük.

Hogy állnak az oltással?
December 30-án érkezett meg a Pfizer féle oltóanyag, 31-én neki is láttunk az oltásoknak, két oltóhely üzemelt Szilveszter napján. A vakcina alkalmazását a cég szigorúan megszabja, 21 nap múltán kell a második adagot megadni, s ezután alakul ki egy hét alatt a teljes védettség. Most telt el annyi idő, hogy nekiállhattunk a második adag beadásának.

Ki kapja az első oltást?
Csontos Csaba professzor úr, aki anno a sajtóban is szerepelt, elmondta nekem, hogy mellékhatásként egy napig érezte a kezét, más problémát nem okozott neki az oltás. Ő a KEK (Koronavírus Ellátó Központ) vezetője, ezzel is azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy fontos azoknak a kollegáknak az oltása, akik a mindennapi ellátásban részt vesznek. Minden egészségügyi dolgozónak jár az oltás, de ezen belül fontos priorizálni, hogy akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, azok előrébb kerüljenek a sorban.

Jutott önhöz vissza valami hír az oltás mellékhatásairól?
Néhány allergiás reakcióval találkoztunk, enyhe bőrpírral főleg, de előfordult anafilaxiás reakció is, de ez nem vakcinaspecifikus, más oltásoknál és gyógyszereknél is előfordul ilyesmi, ez nem az oltóanyag rovására írható.

Mikorra várható a tömegesebb oltás?
Sajnos azt a hírt kaptuk, hogy a Pfizer február hónapban csökkentett vakcinamennyiséget tud szállítani – részben a készletek fogyása, részben a gyártáskapacitásuk növelése érdekében tett fejlesztések miatt. A februárban várhatóan visszafogottabb mennyiséget tudunk majd oltani, s ezt követően, márciusban, áprilisban indulnak meg majd milliós nagyságrendben az oltások. Mindenkinek javasoljuk, hogy vegye igénybe az oltást, nemcsak az idősebbekre van veszéllyel a Covid-19. Ez az oltóanyag a 21. század színvonalát tükrözi, korszerű és védelmet ad.

 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni