close
CímlapCovid-19Szakmai gyakorlat: segítség a koronavírus-járványban

Szakmai gyakorlat: segítség a koronavírus-járványban

2020. november 20.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményét közöljük:

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatja

az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől (november 23.) gyakorlati tevékenységként vehetnek részt a pedagógusok és bölcsődei dolgozók országos gyorstesztelésben és a klinikáknál, kórházaknál végzett betegellátási tevékenységekben.

Az orvos-, egészségtudományi egyetemi hallgatók átlagosan kéthetes gyakorlati tevékenysége a félévbe beleszámít és ezért fizetést kapnak. Áldozatkészségüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük. Részvételükkel maguk is segítik a járvány elleni védekezést és az egészségügyi dolgozók tehermentesítését.

A kormány az orvosegyetemi hallgatók segítségét kéri a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezésben. A közös cél, hogy Magyarország működőképességének megőrzése mellett megóvjuk a magyar emberek életét, egészségét. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ebben a munkában természetes szövetségesként számít a azokra a fiatalokra, akik hivatásukként a gyógyítást választották.

Az orvos-, egészségtudományi egyetemi hallgatók egy része már jelenleg is önkéntesen dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál vagy klinikákban, kórházakban. A koronavírus-járvány elleni védekezésben az Operatív Törzs döntései szerint a hallgatókat még szélesebb körben szükséges bevonni a gyakorlati feladatokba, elsősorban az iskolai és óvodai pedagógusok és a bölcsődékben dolgozók, valamint – ahol ez szükséges – a szociális intézmények országos szűrésébe. Az egyetemeknek egységenként két-két hallgatót szükséges biztosítaniuk, III-IV. évfolyamos orvos-, fogorvos, III-V. évfolyamos gyógyszerész, és I.-II. évfolyamos egészségtudományi képzést hallgatók bevonásával. A V-VI. éves orvostanhallgatók, és az ápolás, betegellátás szakon a III-IV. évfolyamos egészségtudományi hallgatók betegellátási tevékenységekben teljesítenek majd szolgálatot.

A védekezésbe bevont egyetemisták és a felsőoktatási intézmény között a kormányrendelet szerint hallgatói munkaszerződés jön létre. A diákokat hétköznap napi 5000 forint, hétvégén napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg.  A kéthetes gyakorlat során szerzett munkatapasztalat kreditként beszámítható, és az egyetem a tanulmányi kötelezettségeket is ennek figyelembe vételével állapítja meg.

A hallgatók egy része a pedagógusok 2020. november 23-án megkezdődő országos tesztelésében vesz részt. A szűrés szervezését a kormányhivatalok végzik, biztosítva a szükséges gépjárműveket, a teszteket, a résztvevők számára a személyi védőeszközöket, a teljes ellátást és szállást. A védekezésbe bevont egyetemisták ingyenesen utazhatnak a közösségi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet ideje alatt.

A hallgatók a kirendelésüket az illetékes kormányhivataloktól kapják meg. Természetesen a feladat alól mentesül az a hallgató, akinek az egészségi állapota ezt indokolja, aki várandós, gyermekét egyedül neveli, vagy hozzátartozóját személyesen gondozza. A részletes tájékoztatást ma (november 20.)  a Neptun rendszeren keresztül küldte ki a szaktárca.

 

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni