close
CímlapCovid-19A Tüke Busz segít

A Tüke Busz segít

2020. április 20.

Április 8-a óta járnak a Tüke Busz Zrt által indított, az egészségügyi dolgozók részére indított járatok Pécsett. Kitől származik az ötlet? A közleményben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Tudományegyetem és a Tüke Busz Zrt egyaránt szerepel – kérdeztük Gelencsér Gyulát, a Tüke Busz Zrt igazgatóságának elnökét.
A Pécsi Tudományegyetem Pécs városa szempontjából kiemelt fontosságú intézmény. A járványügyi veszélyhelyzetben különösen fontos munkát végeznek az egyetem fenntartása alatt működő klinikák és kórházak dolgozói, ezért az önkormányzat a saját eszközeivel próbálja segíteni őket. A járat indításának ötlete egy Péterffy Attila polgármester úr, valamint a Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai között zajlott egyeztetésen merült fel, ennek alapján történt meg az Önkormányzat részéről ez a gesztus értékű felajánlás.
Az igények felmérésében a PTE Klinikai Központ segített, a dolgozói körében végzett felmérés alapján indítottuk első körben kertvárosi indulással célzott járatot a Klinikák felé. A Tüke Busz Zrt. nyitott arra, hogy amennyiben egyértelmű igény mutatkozik az egészségügyi dolgozók részéről, akkor az önkormányzattal és a PTE-vel történő előzetes egyeztetést követően, további célzott járatokkal segítse a közvetlen eljutást a PTE Klinikai Központjához Uránvárosból vagy a keleti városrészből is. Ennek felmérésében továbbra is számítunk az Egyetem munkatársaira.


A gesztus egyértelmű az egészségügyi dolgozók felé, illetve a potenciális fertőzések minimalizálása is lehet a szándék mögött. Milyen a járatok kihasználtsága? Milyenek a visszajelzések?
Az egészségügyi dolgozók speciális járatát 2020. április 8-án indítottuk. Megítélésünk szerint figyelemreméltó, hogy a járat indulásának napján is már mintegy 30 egészségügyi dolgozó tudta igénybe venni a Kertváros autóbusz-állomás és a PTE Klinikai Központ között közlekedő járatot. Az egészségügyi dolgozók utazását segítjük azzal is, hogy jelzésük és kérésük alapján a járatokat az Ifjúság úti autóbuszmegállóban is megállítjuk. A Tüke Busz Zrt. figyelemmel kíséri a járatokon utazók számát. Úgy véljük, a járat kihasználtságára vonatkozóan nem lehet egyértelmű összehasonlítást tenni, mint azt a menetrendi járatok esetén tesszük. Társadalmi felelősségvállalásunk szempontjából 10 egészségügyi dolgozó eljutását biztosítani lakóhelye és a munkahelye között ugyanolyan fontos cél számunkra, mint amikor 30-nál is több, a veszélyhelyzetben kimagasló munkát végző utastársunkért indítjuk el járatot.
A közlemény szerint a járatokat fertőtlenítik. Ez mit takar? Hogy történik? Mennyiben tér el a többi, menetrendszerű járat esetén?
Egyértelmű célunk az volt, hogy a betegek ellátását végző egészségügyi dolgozók hatékonyabb védelme biztosítható legyen a többi utastól történő elkülönült utazási lehetőséggel. Az autóbuszok fertőtlenítése a Tüke Busz Zrt.-nél jelenleg is folyamatos, napközben is zajlik a fertőtlenítő takarítás, azonban azok az autóbuszok, amelyekkel az egészségügyi dolgozói járatok ellátása történik, még ezen felül is további extra takarításon esnek át az adott járatvégzés előtt, és azt követően is.
A menetrendszerinti autóbuszok utasterének tisztán tartásával megbízott vállalkozó a korábbiakban elrendelt takarítási feladatokon kívül az utasok által hozzáférhető, érintett felületeket (kapaszkodók, korlátok, fogantyúk, ülések textil borításán kívüli felületei) is vegyszeresen fertőtleníti. A Tüke Busz Zrt. valamennyi forgalomban közlekedő autóbuszát napi rendszerességgel, 6.00-22.00 között, minden járatvégzést követően, ipari szabványoknak megfelelő fertőtlenítő-tisztító szerekkel tisztítják.
A társaság koronavírus járvány megelőzése érdekében tett további fontos intézkedése, hogy ózongenerátorokkal a szellőzőrendszer és az utastér további fertőtlenítését is elvégzi az autóbuszokon a rendelkezésre álló eszközkapacitás mértékéig. A fertőtlenítő kapacitás bővítése érdekében a társaság további ózongenerátorokat is rendelt.


A Tüke Busz járatai március 26-tól nyári menetrend szerint közlekednek? Hogy változtak a közlekedési szokások? Mennyire más most az utasok összetétele? Mennyire ellenőrzik az utasokat, hogy menetjeggyel, bérlettel utaznak-e?
A koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozó intézkedések miatt megváltozott utazási igények alapján bevezetett korábbi menetrendi változásokat követően a Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai a város kiemelt pontjain folyamatosan nyomon követik az utasforgalom alakulását és értékelik az utasszámokat.
A fentiek mellett az elmúlt hetekben sok észrevétel is érkezett a műszakváltásokhoz kapcsolódó járatindulások gyakoriságával összefüggésben, valamint a nagyvállalatok, foglalkoztatók is jelezték kéréseiket a menetrend módosításával kapcsolatban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy munkanapokon a délelőtti időszakban igen alacsony az utasforgalom az autóbuszokon, illetve egyes mecsekoldali járatokon reggel (36, 37) és délután (31) is igen alacsony kihasználtság tapasztalható.
A fentiekre és a tömegközlekedési járműveken is alkalmazandó, az utasok közötti legalább 1,5 méteres távolság tartását is figyelembe véve és a tulajdonos, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával történt folyamatos egyeztetések eredményeként, a fennálló utazási igények szerint történik esetleges további változás a pécsi helyi járatok menetrendjében.

A társaság menetjegy-ellenőrei az utasszámlálás mellett továbbra is végzik menetjegy-és bérlet ellenőrzési feladatukat.

A menetjegy-ellenőrzés elsődleges célja továbbra is a buszközlekedési szolgáltatást jogtalanul igénybe vevők kiszűrésére.  Figyelemmel azonban a veszélyhelyzetben életbe lépett rendelkezésekre, a menetjegy-és bérlet ellenőrzésnek is változott a protokollja. A munkatársak védelme érdekében az autóbuszon történő ellenőrzések mellett már a megállóhelyeken, felszálláskor, és az autóbuszról leszállást követően is kérik az utasok menetjegyét vagy utazásra jogosító bérletét. Mindannyiunk közös érdeke annak belátása, hogy aki nem fizet a szolgáltatásért, az közvetve éppen azokat az utasokat károsítja meg, akik számára természetes, hogy a szolgáltatások nem ingyenesek. Továbbra sem a büntetés, hanem a jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése a cél.
Megköszönjük az autóbuszvezetők felelősségteljes munkáját ezúton is. Van-e valami kérésük az utazóközönség felé?
A járvány lassítása és megelőzése érdekében mi is kérjük a pécsi polgárokat, hogy csak szükséges esetben mozduljanak ki otthonaikból. Azok számára viszont, akik például munkába járás, vagy egyéb okból szükséges kimozdulniuk, a Tüke Busz Zrt. minden rendelkezésére álló eszközzel biztosítani igyekszik az az autóbuszok biztonságos használatát. Ehhez ugyanakkor az is szükséges, hogy utasaink egymásra is vigyázzanak, tartsák be egymáshoz képest a megfelelő védőtávolságot, valamint lehetőség szerint az utazásaik során lehetőség szerint viseljenek maszkot, vagy az arcukat eltakaró ruhadarabot, például kendőt, sálat.
Kérjük, hogy kiemelten vigyázzanak autóbuszvezetőinkre is, hiszen ők a szolgáltatás ellátásához nélkülözhetetlenek.

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni