close
Címlap4. Minőségi oktatás100 éves a pécsi földrajzi felsőoktatás

100 éves a pécsi földrajzi felsőoktatás

1924-ben, az Erzsébet Tudományegyetem akkor Bölcsészettudományi Karán alapította meg a Földrajz Tanszéket Prinz Gyula. A többi már történelem. No de milyen?

Legendás földrajztudósok arcképei fogadták az egybegyűlteket március 5-én az Ifjúság úti campus Vargha Damján konferenciatermében: Szabó Pál Zoltán, Tóth József, Bóna Imre, Gertig Béla, Lehmann Antal, Lovász György, Erdősi Ferenc, Prinz Gyula, Golobics Pál, Rudl József, Schweitzer Ferenc… A sorokban pedig olyanok foglaltak helyet, akik a ma példaképei.

„A kor nem érdem, hanem múló állapot” – tartja a mondás, de hadd formáljam ezt át: a kor nem csupán állapot, hanem eredmény, és bátran mondhatjuk, hogy nem is akármilyen” – mondta el köszöntőjében Fábián Szabolcs Ákos, a PTE TTK FFI intézetigazgatója.

„Sok minden kell a 100 év eléréséhez, de a változás és az alkalmazkodás elengedhetetlen.

Legyen szó integrációról, újjáépítésről vagy járványhelyzetről, a pécsi földrajzi felsőoktatás tudta megfelelően kezelni a helyzeteket” – húzta alá, majd így folytatta: „Az oktatók, kutatók mellett a hallgatóké is az érdem, hogy Pécset választották.”

Büszkék lehetünk erre a száz évre! Közben pedig egy nagy technikai fejlődés zajlik, és az ehhez történő alkalmazkodás, a mesterséges intelligencia gyors fejlődése idején nem is olyan könnyű. Szükség van a modern technikára, de leginkább szükség van jó és elkötelezett kutatókra, oktatókra, valamint a tudomány és Magyarország iránt elkötelezett hallgatókra is” – gratulált a centenáriumhoz dr. Miseta Attila rektor.
„Mindig jó szívvel járok haza” – kezdte beszédét Zag Gábor, Pécs alpolgármestere, a  PTE TTK alumnusa. „Ez az év jelentős a pécsi földrajz számára, 100 éves a Prinz Gyula által alakított tanszék. Prinz a városnak is sokat jelent, ő az egyetemi földrajzoktatás megalakítója. Munkáját az európai szellem, a kiválóság, a sokszínűség hatotta át. Szellemi örökségét jelzi a Prinz-díj” – húzta alá Zag Gábor.
„Úgy érzem magam, mint egy családi ünnepen – jegyezte meg Kocsis Károly akadémikus, aki a Prinz által alapított iskola nagy alakjait idézte fel. Kovács Zoltán akadémikus az MTA X. Földtudományok Osztálya nevében ismertette, hogy az osztály fundamentumának jelentős részét a pécsi iskolának köszönheti, mégpedig olyan tagokkal, akik aktívan ki eszik a részüket a napi működéséből is.

„Mi a háta mögött csak úgy nevezzük: a Főnök. Tudjuk, hogy nem szereti a díjakat,

és annak sem örülne, ha mindezt még egy tiszteletkötettel is megtoldanánk.  A munkatársak, kollégák, hallgatók tudják, hogy számíthatnak rá. Mindenki fontolja meg, hogy mit tud életútjából a magáéba átültetni, a tudományos elköteleződést vagy az erkölcsi tartást” – fogalmazott laudációjában Fábián Szabolcs Ákos, a PTE TTK FFI intézetigazgatója, felvezetve, hogy a Prinz-díjat senior kategóriában dr. Geresdi István kapta.

A professzor beszédében elmondta:

a földrajz megújulásának zálogát ő a más tudmányterületekre való nyitottságban látja.

A junior kategória díja Németh Gergő doktoranduszhoz került, aki tabi, majd siófoki tanulmányai után a PTE TTK-n szerezte okleveleit, majd vágott bele PhD-tanulmányaiba, mely keretében egyebek között a vizes élőhelyek tájszerkezetének történetével foglalkozik.

A hagyomány szerint az egybegyűltek koszorúkat helyeztek el a Botanikus Kertben Prinz Gyula szobránál.
A centenáriumi esemény az MTA X. Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi és Természetföldrajzi Tudományos Bizottságok együttes nyílt tudományos ülésével folytatódott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Magyar Regionális Tudományi Társaság, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Földrajzi Társaság képviselőjének jelenlétében.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni