close
CímlapEgyetemi élet150 millió forintos informatikai fejlesztés a PTE-n

150 millió forintos informatikai fejlesztés a PTE-n

2021. december 30.

2021-ben az „Átfogó fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen az intelligens szakosodás megvalósítása érdekében” című, európai uniós támogatással megvalósuló projekt keretében több beszerzés valósult, illetve valósul meg, melyek közül kiemelkedik a teljes egyetemet érintő hibrid-oktatási termek kialakításához szükséges informatikai eszközbeszerzés, amely költsége közel 150 millió forint.

A digitális oktatás fejlesztése során hibrid és online oktatásra egyaránt alkalmas termeket alakítanak ki, amelyek lehetővé teszik a jelen- és távolléti oktatás egyidejű megvalósítását, továbbá hazai és nemzetközi konferenciák, előadások megtartására is alkalmasak.

Ehhez a meglévő termeket szerelik fel jó kép- és hangminőséget biztosító kamerákkal és mikrofonokkal, valamint megfelelő informatikai eszközökkel, így laptoppal, dokkolóval, Microsoft Surface Pro-val, monitorokkal. Emellett az oktatók informatikai eszközállományát is modernizálják.

Egy 21. századi európai felsőoktatási intézményben a digitális oktatás- és tanulástámogatási rendszer működtetése alapvető elvárásnak tekinthető. Ehhez illeszkedően blended learning tananyagok fejlesztésére, valamint a jó gyakorlatokat bemutató, népszerűsítő workshopokra is sor került.

Az online oktatás ma már teljesen hétköznapi

E fejlesztések jelentősen hozzájárulnak az oktatás digitális transzformációjához, amely tovább növeli a Pécsi Tudományegyetem hazai és nemzetközi versenyképességét, a hallgatói és oktatói mobilitást, erősíti a hazai és nemzetközi tudományos kollaborációt, gördülékenyebbé teszi a tudástranszfert. Ezek együttesen pedig nagymértékben hozzájárulnak a projekt eredeti vállalásaihoz, melyeket a világjárvány természetesen nehezít.

„A projektről bővebb információt a https://projektek.pte.hu/hu/hazai/europai-szocialis-alap/efop-361-16-2016-00004 oldalon olvashatnak.”

A címlapfotón (MTI) Dr. Nagy Ákos (PTE KTK) tart online órát még egy korábbi felvételen.

 

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni