close
CímlapEgyetemi élet50 éves a pécsi KÖZGÁZ!

50 éves a pécsi KÖZGÁZ!

2020. szeptember 09.

Három esemény is zajlott egy napon a KTK. Elsőként a Pécsiközgáz Alkalmazott Tanulások Központja (Center for Applied Learning) mutatta be szeptember 9-én koradélután a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának épületében vállalati és szakmai partnereinek (323-as terem) hogy mi is az az openup.pte.hu!
Az openup.pte.hu egy nyitott online piactér, ahol nem termékek vagy szépen berendezett szállások között válogathat az fogékony egyetemi hallgató: a Pécsiközgáz Alkalmazott Tanulások Központja által működtetett felület esetében a portéka lehet ötlet, innováció, tudásanyag, üzleti tapasztalat – ahol a kereslet és a kínálat egymásra találása legalább olyan gyorsan és hatékonyan működik, mint az említett szállásfoglaló portál esetében.A Pécsiközgáz hallgatói a modern tananyag elsajátítása mellett egy olyan online térbe léphetnek be, ahol vállalatok, szakértők, alumni tagok, kutatók és oktatók beszélgetnek érdekesebbnél érdekesebb ötletekről, innovációkról, kezdeményezésekről. A piactérbe az ott tagként résztvevő vállalatok, civil szervezetek vagy akár állami intézmények bedobhatják problémáikat, amiket a hallgatók a tantervi órák keretében vagy azon kívül megoldhatnak. A hallgatókat ebben a valós környezetben a Pécsiközgáz Alumni tagjai segítik, mint mentorok vagy éppen ajánlanak fel jobbnál-jobb álláslehetőségeket, ahogy a közös munka során egyértelművé válik egy-egy hallgató kimagasló kvalitása.

 

A nap második eseménye az Ünnepélyes tanévnyitó volt a jubiláló Pécsiközgázon, melynek címszava: A fél évszázad lendület.

A 2020-as év jelentős dátum a Pécsiközgáz életében. 50 éve, 1970-ben, az országban másodikként indult útjára az egyetemi szintű közgazdászképzés. Ez a fél évszázad igazi sikertörténet, hiszen mára a Kar nemcsak a hazai mezőnyben zászlóshajó, de nemzetközileg ismert és elismert oktató, kutatói munkájára is méltán lehet büszke. Az 50 éves jubileum első eseménye szeptember 9-én délután a Halasy József Aulában zajlott, az ünnepélyes tanévnyitón beszédet mondott Schepp Zoltán, a kar dékánja:

A tizedik decilisben: a Pécsiközgáz utolsó 5 éve – évnyitó köszöntő 

A 2015 óta eltelt utolsó 5 év a kollektíva korábban sosem látott mértékű megfrissülésével járt együtt a karon, miközben sikerült megőrizni a hagyományos értékeinket, és a tradíciókat mindig tiszteletben tartva fejleszteni szervezeti kultúránkat. Erős, ütőképes oktatógárdával és progresszív támogató hozzálást tanúsító adminisztrációs csapattal rendelkezünk, mely négy képzési szinten (FOKSZ, alap-, mester-, és doktori képzések), kétféle képzési rendben (nappali és levelező), magyar és angol nyelven mindösszesen tucatnyi keresett és sikeres szakon bizonyítja évről-évre a rátermettségét, elhivatottságát, és hallgató-barát hozzáállását. Miközben a Kar egészségesen diverzifikált portfólióval rendelkezik, örökölt infrastrukturális lehetőségeit maximális hatékonysággal kihasználja, aközben törekszik rá, hogy hallgatói összetételében és minőségében is mind magasabb elvárásoknak tudjon megfelelni. Különösen igaz ez a 2020-ban EFMD akkreditációt szerző angol nyelvű BAM (gazdálkodási és menedzsment) alapszakra, melyre zászlóshajóként tekintünk, és ahol a 2020 évi általános felvételi eljárás során a teljes PTE legmagasabb határpontjával lehetett csak bekerülni állami ösztöndíjas helyekre. A 2020-ben mintegy 350 fővel elinduló alapképzési első évfolyamunk átlagos felvételi pontszáma eléri a 390-et, amire nagyon büszkék lehetünk. Mindez persze nem öncél, nyíltan vállalt missziónk szerint mindenkit szeretnénk hozzásegíteni, hogy kihozza magából legjobbat, amire képes. Elkötelezettek vagyunk ezért a teljesítmény, az igényesség és az emberségesség irányába minden tekintetben. Nagyon fontos vívmányként tekintünk rá, hogy kollégáink egzisztenciális megbecsülése terén jelentős előrelépést tudtunk tenni a 2016-2019 közötti időszakban úgy a javadalmazással, mind a béren kívüli juttatások számos a hazai felsőoktatásban precedens értékű elemének meghonosításával. Számunkra ez a kari versenyképességünk egy természetes következménye és velejárója, és nem is várjuk mástól, hogy gondoskodjon rólunk.

A kar kutatási potenciálja és eredményessége a hazai gazdasági felsőoktatásban tekintélyt parancsoló és széles körű elismertségnek örvend. A karon két doktori iskola (Gazdálkodástani, illetve a Regionális Politika és Gazdaságtan) működik folyamatosan magas színvonalon, 3 aktív akadémikus (Bélyácz Iván, Vörös József és Varga Attila professzor urak) teljes életműve kötődik szorosan a karhoz, és bizonyítja, hogy milyen messze mutató és helyes döntés volt itt létrehozni az ország első vidéki egyetemi karát a gazdaságtudományok terén. Az utóbbi években elnyert nagyszabású kutatási források (FP7 és H2020, TÁMOP, EFOP és OTKA projektek, további a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program) jelentősen járultak hozzá ahhoz, hogy a nemzetközi publikációs térben is egyre átütőbb láthatósággal legyenek jelen a kari kutatások. Az elmúlt 2,5 évben kari kollégák tollából kategóriánként tucatnyi D1, Q1 és Q2 tanulmány jelent meg vagy került elfogadásra, hazai A és B kategóriájú lapokban közölt publikációk, és rangos kiadóknál megjelent monográfiák teljes számossága mindeközben megközelíti a százat. Külön öröm, hogy az utánpótlás: a harminc alatti kollégák és doktoranduszok ebből egyre nagyobb arányban veszik ki a részüket az eredményekből, és a 34. Gazdaságtudományi OTDK tavalyi, általános megelégedéssel fogadott megrendezése irányába is épp a folyamatos építkezés igénye hajtott mindannyiunkat, a csapatmunkákban mind inkább megedződő csapatot - az intellektuális örömök a vendéglátás vágya mellett.

A kari szervezet, főként a mai 40-es húzógeneráció és a még fiatalabb kollégáink jelentős elkötelezettséget mutatnak a dél-dunántúli régióban különösen fontos harmadik misszió vonatkozásában. A gazdaság- és üzletfejlesztés terén a kar az elmúlt 5 évben felsorolhatatlan számosságú rendezvényt és eredményt tud felmutatni, ám emellett az SZMSZ-ben épp az 50 éves évfordulón kodifikálódó, a horizontális aktivitásainkat koordináló különféle kutató- és egyéb központok is nagyban járulhatnak hozzá, hogy a PécsiKözgáz tudáskapacitás gyakorlati hasznosulása a következő években akár robbanásszerűen bővüljön. Stratégiai elköteleződésű vállalati partnereinkre továbbra is, sőt mind inkább számítunk a jövőben. Köszönjük az infrastrukturális lehetőségeink javításában az elmúlt években vállalt kulcsszerepüket, és reméljük, hogy sikerül a praxis igényeit adekvát módon tükröző modern oktatási módszerek és technológiák mainál is szélesebb körű elterjesztése irányába támogatásukat még tovább erősíteni, valamint a PTE társkarokra is átsugárzó kollaborációs formákat generálni.

Mindazonáltal a mostanihoz, hektikusan változó, és folyamatosan új kihívásokat támasztó időkben a legfontosabb mégis az, hogy mi mindig számíthatunk egymásra, hogy hallgatóinkkal egy közösséget alkotva otthonosan érezzük magunkat ezen a patinás karon, ahol lehetőségünk nyílik napról-napra ráébredni az önszándékú együttműködések fontosságára és örömére.

A nap utolsó eseménye Körber teremátadó volt.

A Pécsiközgáz nem először köt hosszú távú és gyümölcsöző együttműködést hangsúlyos vállalati szereplővel. Ezek közül kiemelkedik a HAUNI Hungária Gépgyártó Kft.-vel 2018-ban kötött keretmegállapodás, amely egyrészt szellemi, tudományos és oktatási területen, másrészt tárgyi téren is megnyilvánul.

 

E megállapodás jelentős mérföldkövéhez ért szeptember 9-én adták át a Pécsi Tudományegyetem KTK épületének 3. emeletén található B 312-es számú felújított tanterme (a továbbiakban: KÖRBER tanterem), amellyel a HAUNI a közgazdász hallgatók gyakorlatorientált képzéséhez kíván hozzájárulni. A korszerű dizájnnal felújított teremmel beköltözik a jövő a Pécsiközgázra: 4K kamerával működő videókonferencia rendszer, beépített csatlakozók és töltési lehetőség segítik a helyszíni és a digitális oktatást. A terem a Körber tanterem nevet viseli és helyet ad majd az órarendben is meghirdetett Hauni pénzügy, kontrolling, HR és logisztika/ termelésmenedzsment témájú kurzusoknak, szakmai programoknak (312-es terem).

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni