close
CímlapEgyetemi élet60 kínai nyári egyetemista látogatott a Konfuciusz Intézetbe

60 kínai nyári egyetemista látogatott a Konfuciusz Intézetbe

2019. július 26.

A PTE ETK Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézetében tett látogatást július 24-én a Hangzhou Normal University 60 hallgatója, akik a PTE által külön a számukra szervezett nyári egyetemi programja keretében négy hetet tölt a Pécsi Tudományegyetemen. A csoportot Betlehem József rektorhelyettes, a Konfuciusz Intézet igazgatója fogadta.

A látogatás alkalmával Betlehem József ismertette a kínai hagyományos orvoslást, kultúrát és nyelvet már népszerűsítő és oktató Konfuciusz Intézet munkásságát és működését. Köves Kittitől, az intézet titkársági koordinátorától megtudhattuk, hogy a 2015-ben életre hívott intézmény saját nyári egyetemi programot is szervez, valamint számos kulturális és nyelvi kurzussal várja az érdeklődőket. A kínai hallgatók nagy érdeklődéssel hallgatták az ismertetőket. Az intézet két anyanyelvi oktatója, Meng Shibai és Ou Ludan is röviden bemutatta a PTE-t, illetve megosztotta az itt szerzett tapasztalatait.

A PTE már harmadik alkalommal szervezte meg a Hangzhou Normal University hallgatóinak különleges, kifejezetten számukra tervezett nyári egyetemi programot. A korábbi évek sikerére való tekintettel az eddigi 30 fő helyett idén dupla annyi hallgató érkezett, akiket 2 oktató kísér. Különlegesen szerencsések az ide érkező hallgatók, hiszen részvételük teljes költségét idén a Jack Ma Alapítvány fedezi. „A hallgatók az előző héten érkeztek,

négy hetes ittlétük során az európai és magyar kulturális örökségről illetve a neveléstudományról tanulnak.

A program akadémia részét a Bölcsészettudományi Kar biztosítja, míg a nyári egyetem teljes körű szervezését a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság végzi” – tudhattuk meg Pozsgai Gyöngyitől, a KNI Mobilitási- és Ösztöndíj Iroda vezetőjének helyettesétől, intézményi Study Abroad és nyári egyetemi program koordinátorától.

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni