close
CímlapEgyetemi élet„Aktivizált” díszdoktorok

A dinamikus kapcsolatok érdekében levélben fordult a PTE díszdoktoraihoz az egyetem rektora

Több, mint 120 díszdoktort avatott a Pécsi Tudományegyetem létrejötte óta, vagyis csak ebben az évezredben. Közülük vannak, akikkel a mai napig töretlen és gördülékeny az együttműködés, ám vannak olyan kapcsolatok is, melyek megkoptak.

Arra kérjük Önt, hogy rendszeresen lépjen kapcsolatba itteni partnereivel, és segítse fiatal kutatóinkat külföldi kutatóhelyek látogatásában, ahol ők új ismereteket és tapasztalatokat szerezhetnek.” - fogalmazott a Pécsi Tudományegyetem minden díszdoktorához eljuttatott levelében Miseta Attila, a PTE rektora, aki egyebek mellett közös pályázati projektekben való együttműködési lehetőségeket, illetve a PTE Alapítványának bevonása révén támogatást is remél az újraélesztett kapcsolatoktól.

Az ősz végén postázott levelekre egyelőre nem minden díszdoktor válaszolt. Az eddig kapott visszajelzések pozitívak. Az alábbiakban közülük emelünk ki néhány biztató példát.

A tizenöt éve avatott Jörg Hacker például azonnal publikációs lehetőséget ajánlott fel fiatal kutatók számára, ahogy a 2011-ben díszdoktori címet kapott Denys Neville Wheatley brit kutató is.

John K. Grande kanadai kritikus előadás megtartását ígérte, az amerikai Peter Hay egyebek között a nemzetközi magánjog tárgykörében, a román Mihai Razvan Ungureanu pedig a nemzetközi kapcsolatok témájában ajánlott fel kurzust a Pécsi Tudományegyetem számára.

A holland David N. Reinhoudt a Szentágothai Kutatóközpont, és ezzel a teljes Pécsi Tudományegyetem kutatási portfóliójának nemzetközi szintű sikerében és láthatóságában játszik kulcsszerepet a továbbiakban is.

A Nobel-békedíjat is elnyert vietnámi Nguyen Huu Ninh pedig október végén járt Miseta Attila rektornál. A kék gazdaság fogalmának megalkotója, Günter Pauli pedig a közeljövőben tér vissza a PTE-re.

A Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság az említett levélhez egy rövid összefoglalót is készített az elmúlt időszak eseményeiről, a PTE sorsára, a jelen eseményeire az avatásuk óta már nyugalmazott, nem aktív díszdoktorok is kíváncsiak.

A doctor honoris cause címet a Pécsi Tudományegyetem Doktori Szabályzatában foglalt előírásoknak megfelelően az Egyetem Szenátusa „doctor honoris causa” címet adományoz, azaz tiszteletbeli doktorrá avatja azokat a bel- és külföldi személyeket, akik

- több évtizeden keresztül kiemelkedően művelték tudományterületüket,

- nemzetközi elismerésre tettek szert,

- szoros kapcsolatot tartanak fenn a Pécsi Tudományegyetemmel,

- komoly szolgálatot tettek az egyetemnek, illetve a magyar tudománynak és művészetnek

- és honoris causa doktori címmel történő elismerésük a Pécsi Tudományegyetem megbecsültségét emeli.

A karok a kari tanács támogatásával évente karonként egy személy „doctor et professor honoris causa” avatásra tehetnek előterjesztést, ha a címmel kitüntetendő hazai vagy külföldi személy a fentieken kívül az Egyetemen folytatott oktatási, kutatási tevékenysége révén szoros kapcsolatot tart fenn az Egyetemmel vagy komoly szolgálatot tett az Egyetemnek az oktatási feladatok ellátása, az oktatás színvonalának emelése terén.”

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni