A PTE első sportösztöndíjait azok a hallgatók nyerhették el, akik kiemelkedő eredményt értek el. Mostantól minden szemeszterben kiírják a pályázatokat.
A Pécsi Tudományegyetem számára fontos mérföldkő volt, hogy az intézmény vezetésének szorgalmazására az elmúlt év végén megalakult a PTE Sport és Parasport Bizottság, amely első feladatának tűzte ki, hogy a PTE-n kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat, illetve azokat a sportolókat, akik az egyetemi versenyeken sikeresen képviselik a pécsi egyetemet, ösztöndíjban részesítsék. Az erre vonatkozó pályázatot minden naptári évben két alkalommal írja ki a bizottság, a tavaszi, valamint az őszi szemeszterre. Az esélyegyenlőség jegyében a parasportoló hallgatók is bármely kategóriában pályázhatnak.
A négy kategória megkülönbözteti az egyetemi minőségi sportot, a csapat vagy egyéni sportágban első osztályú sportolót, a válogatott szintet, míg a legmagasabb kategória a „Martinek János kiemelt sportösztöndíj”. A korábbi öttusázó olimpiai bajnokról, egykori PTE-hallgatóról elnevezett kategóriában az a hallgató pályázhat sikeresen, aki olimpián vagy paralimpián, világbajnokságon, Európa-bajnokságon vagy Universiadén felállhat a dobogóra. A Martinek János ösztöndíj egyszeri, háromszázezer forint támogatást jelent a nyertes hallgatónak, de a másik három kategóriában járó 80, 120, illetve 160 ezer forintos ösztöndíj is komoly segítség lehet a sportban is sikeres fiatalok számára.
Ebben a szemeszterben Martinek János ösztöndíjban Berta Dániel vívó, valamint Bali Dániel és Mazács Fanni aerobikosok részesültek. Összesen, a négy kategóriában 29 hallgató pályázott, és közülük 18-an nyertek el sportösztöndíjat.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora az ösztöndíjak kapcsán elmondta, hogy minden tisztelet megjár azoknak, akik amellett, hogy egy adott tudományterületen értékes diplomához jutnak várhatóan a pécsi egyetemen, még arra is marad energiájuk, hogy a sport területén a tehetségüknek és a szorgalmuknak köszönhetően kimagaslót nyújtsanak. „Az ilyen hallgatók valóban minden segítséget és támogatást megérdemelnek.” – tette hozzá a rektor.