close
CímlapEgyetemi életAz emberi szabadság és méltóság történetéről

Az emberi szabadság és méltóság történetéről

2019. november 13.

Hat egyetem és kilenc nem oktatási profilú intézmény részvételével vizsgálta az emberi szabadság és méltóság történetét az ókortól a modern korig a nyugati civilizációban az ITN „Human Freedom and Dignity in Western Civilization” EU Horizont 2020 kutatás és innováció Marie Skłodowska-Curie keretprogram támogatásával futó projekt. A tudományos eszmecsere záró konferenciáját Pécsett rendezték október 30-november 3. között a Magtár Látogatóközpontban.

Dr. Heidl György, a BTK idén megválasztott dékánja már a kezdetektől részt vett a tudományos igényű, színvonalas projektben, amelybe még mint a Pécsi Egyházmegye tudományos igazgatója fogott bele. „Bízunk benne, hogy az angol munkanyelvű, közös kutatómunka kapcsán különböző együttműködések jönnek létre, valamint a képzések szintjére igyekszünk konvertálni az eredményeket. Ez egy 360 millió eurós projekt, amelyben eszmetörténeti kutatást támogat az EU." 

A cél, hogy a társadalom számára érthető módon tárjuk fel, hogy hogyan gondolkodunk ma az emberről, és az ókortól hogyan változott az európai emberkép. Világos, hogy optimistább az ember, ha szabadnak születik. Az alapfeladata, hogy ezt a szabadságot kiteljesítse” – hangsúlyozta a dékán. 

A pécsi zárókonferencia számos olyan kérdést vizsgált, hogy mit jelent a haladás, vagy hogy mit lehet a humán tudományok és a különböző művészeti ágak kontextusában előrelépésnek nevezni. Magas szintű szakmai diskurzus folyt a felsőoktatásban rejlő piaci potenciál kiaknázásának lehetőségeiről és korlátairól, valamint a sikeres inter- és multidiszciplináris kutatói klaszterek szervezésének lehetőségeiről, módjairól. A projektben dán, német, cseh, olasz, angol egyetemek tudósai, kutatói vettek részt, valamint számos tudományos szervezet is képviseltette magát az akadémiai szférán túlról, például tanácsadó szervezetek, egy-egy alapítvány vagy könyvkiadó. 

További információ a projekt weboldalán »

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni