close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértAzerbajdzsáni küldöttség járt a PTE-n

Azerbajdzsáni küldöttség járt a PTE-n

Az Azerbajdzsáni nagykövetség közreműködésével látogatott Pécsre az Azerbajdzsáni Orvosi Egyetem rektora, dr. Garay Garaybayli és három munkatársa, akiket dr. Miseta Attila, a PTE rektora, Árvai Péter, a Nemzetközi Igazgatóság igazgatóhelyettese, valamint Czéh Gábor, a Mobilitási Programok Iroda külügyi koordinátora fogadott június 24-én a Rektori Tanácsteremben. A találkozó célja két egyetem együttműködési lehetőségeinek feltárása volt hallgatói és oktatói mobilitás és közös kutatási projektek terén.

A megbeszélésen dr. Miseta Attila köszöntötte a küldöttséget, majd az egyetem rövid történeti ismertetése után bemutatta a PTE orvosi-egészségügyi képzési portfólióját, a rengeteg idegen nyelven elérhető képzést is. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az országban elsőként itt indult angol nyelvű orvosképzési program 1984-ben, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend” – emelte ki a rektor, majd hozzátette: „oktatóinak hetven százaléka töltött el rövidebb hosszabb időt főként az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban vagy Japánban, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy még magasabb szintű oktatásban részesítsék a hallgatóinkat.”

„Az Azerbajdzsáni Orvosi Egyetem az ország legnagyobb orvosképző intézménye,

ahol a képzési struktúra a magyarhoz hasonló 5+1 évből áll. 8500 hallgatónk van, akik három nyelven, azeri, angol vagy orosz nyelven folytatják tanulmányaikat” – ismertette a közel százéves múltra visszatekintő egyetem rektora. „Bízom benne, hogy intézményeink együtt tudnak működni a jövőben, és a kooperáció nem csak papíron, hanem a gyakorlatban is létrejöhet” – hangsúlyozta dr. Garay Garaybayli professzor. Az útjára Zulfugar Musabayov rektorhelyettes, Narmina Eldarov és dr. Gulnara Musabayov kísérte el, akikkel a nap további részében meglátogatta az ÁOK kampuszát és a Nemzeti Virológiai Laboratóriumot is.

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni