close
CímlapEgyetemi életDísznövénykiállítás és -vásár lesz a hétvégén

Dísznövénykiállítás és -vásár lesz a hétvégén

2017. május 24.

A 11. Dísznövény Kiállítás és Vásárra várja az érdeklődőket a PTE Botanikus Kertje május 27-28-ai hétvégén, mindkét napon 10-18 óra között.

Az idei kiállítás kiemelt növénye a rózsa!

E nemes növénnyel több egyesület és cég is foglalkozik, így a szőregi Rózsahölgyek Rendje, valamint a Magyar Rózsatársaság lelkes képviselői mellett budapesti, szegedi és kecskeméti cégek is képviseltetik magukat a kiállításon. A két nap alatt előadásokat is tartanak majd, melyeken elsősorban a magyar nemesítésű rózsafajtákról esik majd szó.

 

 

Az eddigi évekhez képest több kiállító mutatkozik be az ország minden részéről, sőt van, aki Spanyolországból hozza el gazdag növénykínálatát. A kis- és nagytermelők a növények szinte teljes spektrumát képviselik: az egynyári és évelő növények mellett cserjéket és fákat, szobanövényeket, különleges mediterrán és trópusi dézsás növényeket, gyógy- és fűszernövényeket, húsevő-rovaremésztő növényeket, kaktuszokat és pozsgásokat, valamint orchideákat lehet majd vásárolni.

A növények mellett több bioterméket is tudnak vásárolni az ide látogatók. Így fűszereket, teaféléket, mézes termékeket, kézműves szörpöket és lekvárokat, kézi szappanokat, illóolajokat, tejtermékeket és aszalt gyümölcsöket.

A kiállítás ideje alatt új programként ajánlják a szervezők az Arborétumok Napját, melynek keretében – a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Arborétumok, a Botanikus Kertek Szövetsége anyagi támogatásával – a vállalkozó kedvűek kézműves foglalkozásokon készíthetnek növényi alapanyagokból használati és dísztárgyakat.

Vasárnap, május 28-án, vasárnap a Növények Napja keretében biológusok tartanak majd interaktív előadásokat.

További info: htpp://botanikuskert.pte.hu

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni