close
CímlapEgyetemi életEgyetemtörténeti „mozaik”

Egyetemtörténeti „mozaik”

2017. június 01.

Május utolsó napján nyitották meg a „Mozaikok a pécsi felsőoktatás múltjából és jelenéből” című időszakos kiállítást a Klimo könyvtárban.

Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes elmondta, hogy eddig két eseménnyel kapcsolódott 650 éves egyetemalapítási jubileumhoz a könyvtár: az egyik a könyvtár éjszaka volt, a másik pedig ez a rendhagyó tárlat. Az igazgatóasszony külön köszönetet mondott a Történeti Gyűjtemények Osztályának, akiknek a kiállítás megszervezése köszönhető.

„Meghatározó ez az esztendő, fontos, hogy visszatekintsünk az elmúlt 650 évre, amikor a püspök, a király, és Róma úgy gondolta, jó és hasznos az egyetem létrejöttét engedélyezni Pécsett. Sok minden változott azóta, de az igazság kutatásának szándéka maradt, ahogy az is, hogy ez az oktatás terén is megnyilvánuljon. Köszönet elődeinknek, hogy ez megvalósulhatott és ezáltal a hitünk is erősödött erősödni tudott.” – mondta dr. Udvardy György megyéspüspök.

Az egyetemalapítás jubileuma kapcsán sokféle rendezvény várta és várja az érdeklődőket, melynek egyik csúcspontja a szeptember elsejei ünnepség lesz. „Számomra viszont a nagybetűs rendezvény ez a mai.

Úgy gondolom, intellektualitásában ez illeszkedik leginkább a jeles évfordulóhoz.”

– mondta Berke Gyula rektorhelyettes, majd hozzátette: „Úgy tudom, sokan saját tulajdonunk tárgyakkal is hozzájárultak a tárlat létrejöttéhez. Az egyetem az egyetem történet kutatásának területén szép eredményeket értünk el ugyan, de rengeteg munka áll még előttünk, olyanok is, amelyek konkrét útmutatása szolgálhatnak a jelenre is.”

Vonyó József, a PTE BTK címzetes egyetemi tanára, valamint a Pécs Története Alapítvány elnöke szakmai megnyitójában kiemelte, hogy e tárlat a földszinti állandó egyetem történeti kiállítással együtt tekintendő meg. Dr. Pohánka Éva a tárlat egyik részéről beszélt, mellyel az egyetemi életet meghatározó két létmód, az oktatói és a hallgatói élet korabeli és jelenlegi momentumait próbálták érzékeltetni.

A kiállítást 2018. május 31-éig lehet megtekinteni.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni