close
CímlapEgyetemi életEgyütt - Egyedül

Együtt - Egyedül

2023. március 22.

A Pécsi Pszichológus Napok idén az együtt- és egyedüllét, a magány témáit hivatott vizsgálni, rengeteg érdekes és értékes eseményen keresztül. A március 23–25. között megrendezett konferencia mindenki számára tartogat valamit, amit magával vihet.

A konferencia három napján műhelyfoglalkozásokon, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek az érdeklődők. A sokszínű programsorozatban szerepet kap a romák megítélése, az autizmussal élők helyzete, ezenkívül természetesen az emberek társas kapcsolatairól is érdekes előadásokat hallgathat a közönség.

Az esemény napokra bontva a következőképp alakul:

23-án dr. Sz. Makó Hajnalka gyermekkori veszteségekről szóló előadásával nyitja meg a konferenciát az Ifjúság úti campus B épületében, a B407-es teremben. Később ugyanott Ilea Izabella előadásán vehet részt az, aki szeretne többet megtudni a vezetéspszichológiáról, a 21. század vezetőinek céljairól.
Délután dr. Hesz Ágnes beszél a halál témájáról, majd a nap zárásaként Jakobovits Kitti az irodalom és a pszichológia kapcsolatát mutatja be.
Ugyanezen a napon mutatkozik be az Uccu Alapítvány műhelyfoglalkozása, amelynek célja, hogy a romákkal szembeni előítéletek csökkenjenek, és párbeszéd alakuljon ki a kérdésről. A műhelyfoglalkozások sorát gyarapítja a Pécsi Autizmus Alapítvány eseménye, illetve Paár Julianna zeneterápiás alkotóműhelye. A műhelyfoglalkozásokat a B404-es teremben találják az érdeklődők.

A második napon a

függőségekről, az egyén leterheltségéről és kiégéséről, a magasan funkcionáló autizmusról és a társfüggőségről is

hallhatunk előadásokat, az előző naphoz hasonlóan a B407-ben.

Pénteken Kerekes Valéria tart egy igen különleges műhelyfoglalkozást a kapcsolatokról, illetve a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen – a szerk.) foglalkozása során a bántalmazó kapcsolatokról, a hatékony segítségnyújtásról tudhat meg többet az érdeklődő.
A megfelelő iskolai környezet témáját, a nevelés és az oktatás kérdéseit, a tanulási nehézségeket, a diákok iskolai, tanulás során felmerülő terhelhetőségét boncolgató kerekasztal-beszélgetést is 24-én követhetjük a B407-ben.
Ugyanezen a napon a PSZIESZTA Hallgatói szekció nevű eseményére várnak szeretettel valamennyi kutatással rendelkező, és arra büszke pszichológia szakos hallgatót. Az esemény regisztrációhoz kötött, mert korlátozott létszámban tudnak helyet biztosítani az előadóknak. A hallgatók előadásáról kéttagú szakmai zsűri ad visszajelzést.

A harmadik napon, 25-én az angol nyelvű előadásoké és műhelyfoglalkozásoké lesz a főszerep. A B407-ben tart előadást dr. Szalai Tamás Dömötör a testképzavarokról, őt követi dr. Káplár Mátyás és a kapcsolatok természetes változásáról szóló előadása. Műhelyfoglalkozás keretében a résztvevők Végh Enikővel beszélgethetnek az asszertív kommunikációról, majd a Lady Bird című filmről gondolkodhatnak közösen a B404-ben. 

A konferencia mindenki számára nyitott, azonban a műhelyfoglalkozások helyszíni regisztrációhoz kötöttek.

Ez csak azzal jár, hogy kicsivel előbb szükséges odaérni egy-egy foglalkozásra, ha az ember biztosan részt szeretne venni rajta.

Csamári László

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni