close
CímlapEgyetemi életElhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora

Elhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora

2022. május 02.

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 75. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának emeritus professzora.

Koltai Dénes 1947-ben született Pécsen. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett földrajz-rajz szakos általános iskolai tanári diplomát. Ezt követően a Mecseki Szénbánya Művelődési házának népművelője, majd igazgatója lett. 1976-ban pedagógia szakon szerez oklevelet, majd három évvel később bölcsészdoktori címet az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

1987-től a neveléstudományok kandidátusa. Ezután az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán dolgozik, először tanárként, majd tanszékvezetőként. A pedagógiai módszertani csoport vezetője lett és óraadóként a Pécsi Tanárképző Főiskolán is előadott. 1983-tól lett a JPTE, későbbiekben a Pécsi Tudományegyetem docense. Először a Tanárképző Főiskolai Kar Közművelődési Szakcsoportjának vezetője, utána a Felnőttképzési és Közművelődési Tanszék tanszékvezetője, majd a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet (FEEFI) igazgatója.

2005-től az Intézet a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karává (FEEK) alakult, mely meghatározó részben Koltai Dénes érdeme. A kart két cikluson keresztül dékánként vezette. Tagja volt az MTA Pedagógiai Bizottsága elnökségének és elnöke a Pedagógiai Bizottság Felnőttképzési Albizottságának, valamint tagja az Országos Felnőttképzési Tanácsnak. 2002 és 2005 között a PTE rektorhelyettese volt, 2008. január 1-től egyetemi tanár. Nyugdíjazását követően,2015-től professor emeritusként kapcsolódik be a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar oktatási és tudományos tevékenységébe.

Munkássága nagy területet felölelő és széles spektrumú volt. Koltai Dénes andragógusként didaktikával és módszertannal foglalkozott, elsősorban a felnőttoktatás tervezésére és a felnőttek politikai képzésére fókuszálva, a felnőttképzés pszichológiai, szociálpszichológiai sajátosságait, továbbá a munkaerőpiaci képzés rendszerét vizsgálta, részletesen is foglalkozva Magyarország felnőttoktatási helyzetével a nemzetközi trendek és tendenciák tükrében.

Tudományos tevékenysége mellett olyan oktatási innovációk fűződtek a nevéhez, mint az andragógia, a művelődésszervező és a személyügyi szervező-humán szervező szakok megalapítása. Iskolateremtő, szakalapító szerepét, a FEEFI és a FEEK országosan sikeres működését bizonyítja az a sokezer humánpolitikai és művelődési szakember, akik az általa vezetett és alapított intézményekben szereztek diplomát.

Elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent mindannyiunk számára. A Pécsi Tudományegyetem és a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar valamennyi polgára osztozik a család, a hozzátartozók, a munkatársak és a barátok fájdalmában, és búcsúzik Koltai Dénestől.

PTE KPVK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni