Ünnepi Szenátusi ülésre került volna sor március 12-én, melyen 1848. március 15.-ére is emlékezett volna az Egyetem - ez a koronavírus-járvány miatti intézkedések miatt elmaradt. Dr. Miseta Attila rektor aznapra tervezett beszédét közöljük most.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Minden nemzet életében adódnak olyan napok, melyeket örökre megőriz az emlékezet.
Ha 48 március idusát ünnepeljük, olyan eseményekre, egyéniségekre gondolunk, akiket történelmünk legkiválóbbjai között tartunk számon.
Amikor gyermekként megtanultuk 1848. március 15-e történelmét, szüleink elmondták: ez a nemzeti összetartozás ünnepe, s ahogy felnőttünk, megértettük ennek jelentőségét.
Ha volt nagy generáció a magyar történelemben, akkor a reformkor és a szabadságharc nemzedéke az volt.
Ritka gazdagsága a tehetségnek, a bátorságnak, az értelemnek.
Egyszerre, egy időben olyan politikai-és közgondolkodók, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos,Wesselényi Miklós.
Egymással is vitatkozó, a nemzet jövőjét más-más úton javítani akaró, de egymást feltétlenül tisztelő emberek.
Mögöttük a kor szakértelmisége, akik majd a következő nagy változás, 1867 idején jutnak szerephez, de már a Batthyány-kormány minisztereiként jelen vannak: az oktatáspolitikus Eötvös József, a ragyogóan képzett jogász, Deák Ferenc.
A fiatal irodalmárok, március 15-e különös napjának hősei: Jókai Mór, Petőfi Sándor.
A forradalom, majd a szabadságharc történéseit könyvekből, filmekből jól ismerjük.
Fontos kérdés: mi volt a titka annak a nemzedéknek, amely véghezvitte 1848/49 csodáját?
Tudták, mit akarnak: a sajtószabadság kivívását, a független, felelős minisztériumot, az évenkénti országgyűlést, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a jobbágyviszonyok eltörlését, a nemzeti őrsereget, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az uniót Erdéllyel
48 hőseit semmilyen érzelmi szál nem fűzte a régi, feudális Magyarországhoz. Irodalmi, újságírói vagy ügyvédi működésük során beleütköztek a rendi társadalom korlátaiba. Új, modern polgári Magyarországban hittek és gondolkodtak..
172 év telt el, de ha rájuk gondolunk, önkéntelenül is tiszteletet és szeretetet érzünk irántuk.
Megmutatták, mit ér a gondolat és a cselekvés ereje és szabadsága.
Bizonyították: megfelelő időben, tettrekész és alkalmas emberekkel szinte bármi véghezvihető.
Akkor és ott, 48 tavaszán kiharcolták jogaikat és törvényekbe is tudták foglalni azokat.
Ha az 1848 áprilisában született törvényekre tekintünk, ott van minden, ami a feudalizmuson való túllépés elemi feltétele. A származási előjogok eltörlése, a közteherviselés, a kötelező örökváltság, amely a parasztság 40 %-át juttatta földtulajdonhoz.
Ugyanazon az őszön bizonyították, hogy a saját szavát megszegő császári udvarral szemben valódi nemzeti ellenállást tudnak teremteni.
1848 júliusában az első népképviseleti országgyűlésen - Kossuth javaslatára - 200 ezer katonát szavaztak meg a honvédelemre.
A Habsburgok helyzete megerősödött, amikor leverték az olasz forradalmat. Bécs támadásba lendült a magyar forradalom ellen (augusztus végén királyi leirat követelte a hadügy és pénzügy átadását). A szabadságharc oka Magyarország alkotmányosságának megvédése volt.
Megkezdődött a toborzás, Kossuth vezetésével megalakult az Országos Honvédelmi Bizottmány. 48 szeptemberében Pákozdnál és Ozoránál bizonyították: fegyverrel is megvédik az elért vívmányokat.
Sokáig kibírták azt is, hogy magunkra maradtunk: Európa forradalmai elbuktak, csak a magyar szabadságharc folytatódott.
A keservesen nehéz telet követően, amikor is fel kellett adni a fővárost, a 49-es tavaszi hadjáratban sorozatban mérték a vereségeket a Habsburg-haderőre.
Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg,Vác, Nagysalló, Komárom-6 legendás ütközet, a végén Buda visszavétele.
A szabadságharc katonai hősei: a számtalan győztes csatát megvívó Jozef Bem tábornok, a branyiszkói átkelés hőse, Guyon Richárd ezredes, az Aradon mártírhalált halt Leiningen-Westerburg Károly és Damjanich János.
Egy lengyel, egy angol, egy német és egy szerb. A mi hőseink, magyar hősök.
Talán győzhettünk volna? A Habsburg Birodalom vezetése sokáig halogatta a katonai segélykérést.
Végül május 21-én állapodtak meg Varsóban az orosz seregek Magyarország elleni intervenciójában való részvételéről. A cár hatalmas, kétszázezer fős hadsereget indított útnak. A hadműveletet az egész cári haderő főparancsnoka, Paszkievics herceg irányította.
A háború megnyerésére nem maradt sok remény. Mintegy százötvenezer főt tett ki az osztrák sereg létszáma, tehát az együttesen háromszázötvenezer fő feletti osztrák-orosz haderő óriási túlerőt alkotott a százhetvenezres magyar honvédsereggel szemben. Az ország emberi és anyagi erőfeszítéseinek határára érkezett.
Európa kormányai is szemben álltak a magyar forradalommal.
Bár végül is legyőzettek, mégsem tudjuk azt mondani, hogy vesztettek volna. Hősöknek látjuk őket-mert azok voltak. Meg nem alkuvó, a nehézségekkel szembenéző, többet-jobbat akaró emberek.
Más irányt vett a történelem. De amikor közel két évtized elnyomatás után megtörtént a kiegyezés-kevés kivételt nem számítva-a 48-asok nemzedéke nem tudta azt lelkileg sem elfogadni.
A mai napon rájuk emlékezünk, neves és névtelen hőseinkre. Azokra, akik akkor és ott megteremtették a magyar történelem egyik csúcspontját, megmutatták, mire képes ereje teljében, legjobb tehetsége szerint egy nemzet.
Minden közösség életében bizonyos időközönként eljön a pillanat, amikor kilép a megszokott kerékvágásból, megáll, a jövőbe tekint és felteszi magának az örök kérdéseket:
„Hová tartunk? Mi a dolgunk? Mi az, amit feladatul kaptunk?”
48 nemzedéke megadta a választ. Akarata és legjobb tudása szerint.
Kossuth így emlékezett 1883-ban 1848-ra: „Azon igék, amelyek 48-ban testté váltak, olyformán termettek, mint a magyar népdalok, melyek százezrek ajkán szólalnak meg anélkül, hogy tudnánk, ki a szerzőjük.
A 48-as átalakulás egy építmény, melyen az emberiség társadalmi progressziójának egész Európát bevilágított napfénye mellett emberöltők dolgoztak.
Voltak, akik követ fejtettek, voltak akik meszet, homokot hordtak, voltak akik egy-egy boltozatban helybe ütötték a zárkövet, de mind csak munkások voltak, az építőmester a történelemnek örök törvénye volt.”
Tisztelegjünk hát mi is a mai napon a magyar történelem hajdani építőmunkásai előtt.
