Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását huszonkettedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület által alapított díj a hazai építőipar teljesítményének legmagasabb elismerésének számít. Középület-oktatási kategóriában a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) új elméleti tömbje nyerte el a díjat. Az elismerésért járó táblát péntek délelőtt avatták fel a díjazott épületben.
A nívódíj kihirdetésének indoklásában többek között szerepelt, hogy „az új elméleti épület kapcsolódik a régi elméleti tömbhöz, és kutatási, oktatási, közösségi helyiségek sokaságát foglalja magába. Az épület külső és belső építészeti megfogalmazása elegáns és praktikus, jól illeszkedik a funkciókhoz. Többféle feladatnak megfelel, esztétikailag kifogástalan. Megfelelő komfortélményt nyújt, különösen az előadók világítása, szellőzése, funkcióváltása, belsőépítészete kiemelkedően megoldott. Domboldali, elegáns környezetbe illő, kiemelkedő építészeti alkotás.”
Mint ismert, a PTE ÁOK új épületét 2021 szeptemberében adták át. A nagymúltú pécsi orvoskar főépülete egy új, 12.000 m2-es szárnnyal bővült Magyarország első egyetemének megbízásából a Modern Városok Program keretében. A legmodernebb technológiai újításokat is felvonultató épületrész a korábbiaknál is magasabb szintű elméleti és gyakorlati oktatási környezetet biztosít a hallgatók és az oktatók, kutatók számára. Jelenleg több mint ezerötszáz magyar, és mintegy kétezer külföldi hallgató tanul a PTE ÁOK-án.
Miseta Attila, a PTE rektora elmondta, hogy amikor ő járt az orvosi karra, akkor 200 fős évfolyamok voltak, „ma meg nagyjából ugyanennyi magyar, angol és németnyelven tanuló hallgatót eresztünk be e falak közé. Nagy szükségünk volt arra, hogy új, korszerű felület álljon rendelkezésre az oktatáshoz.” Nyitrai Miklós az ÁOK dékánja avatóbeszédében köszönetet mondott a kivitelezőknek, mert szerinte „a kiválóságok egymásra találnak: egy nagyszerű egyetem nagyszerű kara vagyunk, s hála azoknak a nagyszerű kivitelezőknek, és az egyetemi szakemberek munkájának, akik részt vettek ennek az oktatási palotának a létrehozásában.”
Az Építőipari Nívódíjért járó táblát Bódis József, a PTE-f fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Miseta Attila, a PTE rektora, Nyitrai Miklós, a PTE ÁOK dékánja, Dormán József, a beruházást végző ZÁÉV Zrt. vezérigazgató-helyettese és Sillye Imre, a PTE Kancellária főmérnöke avatta fel.