A közalkalmazotti lét vonzó elemei az elmúlt években erősen megkopni látszanak. Csak tényként rögzíteném: a szektorban évek óta bérstop van érvényben, nincs (már) cafetéria, tizenharmadik havi fizetés, túlóra kifizetés, viszont az új munka törvénykönyvének köszönhetően sokkal könnyebb a munkáltatónak megszabadulni a nem kívánatos közalkalmazottól. (Ennyit a stabilitásról...)
Viszont még mindig van utazási kedvezmény, és amit a legtöbbre tartok: fut az Erasmus, sőt most már Erasmus plusz! Idén harmadszor megyek, – Velence és London után – ezúttal a skóciai Edinburgh-ba.
Hosszú időt – éveket – egy szervezetben eltölteni néha azzal jár, hogy beszűkül a (szakmai) horizont; előbb rutinszerűvé válnak a napi feladatok, majd fokozatosan egyre unalmasabbá. Különösen igaz ez olyan munkahelyek esetében, ahol a változás akkor sem feltétlenül következik be, ha már nyilvánvalóan zsákutca a folyamat vége…
Ilyen közegben valóságos felüdülést jelent az Erasmus plusz személyzeti mobilitás program, ami képes kizökkenteni a fásult dolgozót a közalkalmazotti lét körforgásából. Ez már önmagában inspiráló a jövőre nézve.
Nem píár duma: a pályázat jótékony hatásai közvetlenül és közvetetten is érzékelhetők.
Ehhez képest meghökkentő a dolgozói passzivitás, bár kétségtelen, az esélyeim, hogy legközelebb is bekerüljek a támogatandók körébe így sokkal jobbak. Komolyan nem értem: gondos tervezéssel ki lehet jönni a támogatási összegből, kevés a kötöttség, és ha ’neadjisten hozzá kell tenni egy-kétszáz eurót, hogy meglegyen a kívánt igényszint az már nem éri meg?
Nem beszélve a hozzáadott értékről: Velencében szimpla turistaként nem élhetném át, hogy alkonyatkor állunk a Ca’Foscari egyetem Canale Grandéra néző erkélyén, elnézünk a Rialto felé, ahol éppen halászok készülődnek kifutni a nyílt tengerre. És valószínűleg lemaradok arról is, amikor a londoni Kaplan Language School második emeleti ablakából végignézzük Brad Pitt és Angelina Jolie érkezését a Leicester Square-en lévő Odeon filmszínházba – mindjárt van közös témánk a kínai, afgán vagy éppen kolumbiai csoporttársakkal. Hosszan sorolhatnám.
Nem születtem européernek: én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik megízlelhette a rendszerváltozás előtti idők korlátozott szabadságát. Azt a lehetőséget, amit az Erasmus nyújt, talán éppen ezért értékelem oly nagyra.
Mehetsz, ahová akarsz!
