close
CímlapEgyetemi életÉrdemes mesterszakra menned?

Érdemes mesterszakra menned?

2023. július 03.

Héra-Tóth Andrea, a PTE Karrier Iroda vezetőjét és coach-át kérdeztem arról, mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy folytassuk-e tanulmányainkat mesterszakon.  

Járnak hozzátok hallgatók, akik továbbtanulni szeretnének alap/mesterképzés után? 
Gyakran keresik fel a KarrierIrodát hallgatók hozzánk azzal a dilemmával, hogy

továbbtanuljanak-e, milyen irányba vagy inkább lépjenek ki a munka világába.

Köztük vannak, akik halogatják a „felnőtté válást”. Vannak olyan szakok, szakmák is, ahol „csak” az alapdiploma kevésnek bizonyul. És ott vannak azok a hallgatók is, akik nagyon más irányban választanának most egy új szakot. 

Hogyan lehet eldönteni, hogy a félelem a nagybetűs élettől vezérel-e vagy kíváncsiság az alapképzés után tanulásban? Milyen kérdéseket tenne fel magának a hallgató, hogy ezt eldöntse? Kihez forduljon ezzel a kérdéssel? 
Pont az ilyen dilemmák miatt indítottuk el tavaly hagyományteremtési szándékkal a „kiléPTEtő” című háromnapos programunkat. Az első nap témája a „Kapunyitási pánik” volt, ahol egy kerekasztal-beszélgetés keretén belül egy pszichológus, egy HR-es, egy multinacionális vállalat menedzser és két hallgató beszélgetését hallgathatták meg az érdeklődők. A második napon a témát feldolgozó workshopon vehettek részt a hallgatók. A harmadik napon pedig több személyes tanácsadással (önéletrajzírás, állásinterjú) segítettük a munkaerő-piaci felkészülést. A pozitív fogadtatás miatt ezt a programot ismét tervezzük megrendezni az ősz folyamán. 
Természetesen év közben is kereshetnek minket a hallgatók, egyéni tanácsadásokra, különböző tréningekre, kurzusokra és programokra tudnak jelentkezni.

Mennyiben éri meg, hogy valaki menjen tovább mesterre? A munkaerőpiac mennyire igazolja vissza, hogy többet keres/magabiztosabb mesterképzés után a hallgató? 
A mesterszak komolyabb szakmai perspektívákat nyithat (a doktori képzésnek alapfeltétele is).

Számos helyen jelent előnyt az elhelyezkedéshez, egy magasabb bér eléréséhez, vagy később akár egy vezetői pozíció elnyeréséhez.

Természetesen vannak azért különbségek a különböző képzési területek között.

A diplomahalmozás előny vagy hátrány a munkaerőpiacon? 
A diplomahalmozás szó így kicsit negatívan hangzik, de talán mást jelent az, ha tényleges tudás mélyítése, bővítése a cél. Nagyon hasznos lehet akár adott szakmai területen belül egy új, speciális tudás megszerzése (pl. szakjogász), vagy akár több terület kombinálása (pl. műszaki alapdiploma után valamilyen informatikai mesterképzés).

Azt érdemes végig gondolni, hogy egy új diploma támogatja-e a karrierterveinket, illeszkedik-e az erősségeinkhez, és van-e rá igény a munkaerőpiacon.

Ulbert Hanna

Ulbert Hanna

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni