close
CímlapEgyetemi életHatártalan – Vince nap az Egyetemi Borbirtokon

Határtalan – Vince nap az Egyetemi Borbirtokon

2023. január 20.

A szőlő és a bor védelmezői közül január 22-én Szent Vince nyitja az évben a sort. Az újra eleven Vince-napi hagyomány minden évben kiemelkedő esemény a Pécsi Egyetemi Borbirtokon: a Szentmiklós hegyi telephelyen ünnepélyesen indult a 2023-as év termelői munkája, a szőlőültetvények megáldása után a Vincevessző levágásával.

A programon nemcsak az egyetem vezetősége vett részt, hanem jelen volt Drago Horvat pécsi horvát főkonzul, valamint Verőce, Eszék turisztikai és borászati képviselői is. Madaras Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének elnöke nyitotta meg az eseményt. Köszöntő beszédében elmondta, ha hihetünk az időjárásnak, „akkor jó évnek néznek elébe a szőlészek és a borászok.”

Miért Határtalan a Vince nap hívószava? – kérdeztük Madaras Zoltánt.
A szőlő és a bor egy határtalan termék, ugyanígy a kutatói munka sem ismerhet határokat. A tavalyi évben a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben új irányvonalakat tűztünk ki, például szorosabbra fűztük a kapcsolatot a horvát kollégákkal. Kicsi a távolság köztünk, s amióta a schengeni határ leomlott, szinte még közelebb kerültünk egymáshoz. A szőlészeti, borászati kihívások, a fajták, a technológiai lehetőségek ugyanazok mindkét oldalon, ezért nyitottunk nagyobbat, nemcsak a metszési munkálatokkal kezdünk, hanem meghívtuk a partnereket, s együtt próbáljuk meg kijelölni az új irányokat, a kutatási portfóliónkat is közös irányba tereljük.

A gyakorlatban ez mit jelent?
Az Eszéki Egyetemnek is van a mezőgazdasági digitalizációval, drónokkal foglalkozó kutatócsoportja. Ez nálunk is kiemelt terület. A mezőgazdaságban nemcsak munkaerőhiány van, hanem a szőlészeti munkákban a gyors reagálás, a minél kevesebb, alacsonyabb hatóanyagtartalmú növényvédőszer kijuttatása a legnagyobb probléma, ebben a gépeknek nagy szerepük lesz a jövőben.

A verőceiekkel milyen együttműködést terveznek?
Náluk is fontos a szőlészet, borászat, abban szeretnénk együttműködni, hogy határon átívelő közös pályázatokban tudjunk részt venni. És számítunk arra, hogy közös szakmai napokat, nyári egyetemeket tudunk majd tartani.

Visszatérve a Vince napra, ritkán látni kolbászt a szőlőtőkére kilógatva!
Ez egy régi hagyomány, mi ezt tartjuk. Amennyire fontos a határon túliakkal is a kapcsolattartás, éppen annyira fontos a hagyományok megőrzése is.

Tudom, hogy jósolni csak óvatosan fog, de mit lát most, még egy rendes fagy is alig volt a télen, az interjút január 20-án vesszük fel…
Bízunk abban, hogy szőlészeti szempontból sokkal jobb év lesz, mint az előzőek, mert aszályos évek vannak a hátunk mögött. Ránk férne az, hogy a talaj víztartalma végre elérje az ilyenkor kívánatos szintet.

A klímaváltozás a Vince nap és a hirtelen jött esők ellenére is zajlik. Folynak kísérletek arra, hogy alacsonyabb mennyiségű csapadékot elviselő fajtákat alakítsanak ki?
Aszály és szárazságtűrő fajtákkal kísérletezünk és idén öntözéses kísérleteket is fogunk folytatni. Az új törvények megengedik már a borszőlő öntözését, és előfordulhat egy-egy jobb év, de a tendencia az, hogy a nem ideális csapadékeloszlás itt marad velünk a jövőben is.

Jelen volt az ünnepi eseményen Drago Horvat pécsi horvát főkonzul, aki fontos megmozdulásnak értékelte a „Határtalan” Vince napi eseményt, hiszen a megjelent kollégák fennakadás nélkül, „határtalanul” tudtak átkelni a határon Magyarországra.

A szőlőtőkék áldását a Pécsi Egyházmegye megbízásából dr. Kvanduk Frigyes plébános végezte, aki áldásában kiemelte, hogy a természet isten ajándéka, ahogy minden és mindenki isten teremtménye. Az áldást követően a horvát vendégek és az egyetem vezetősége együtt metszették meg a szőlőtőkéket és a PTE rektora vezetésével bőven meglocsolták a tőkéket borral a leendő gazdag termés érdekében.

 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni