close
CímlapEgészségügyHogy a PTE-s szívek dobogjanak

Hogy a PTE-s szívek dobogjanak

2023. február 14.

Hét új, modern automata defibrillátort szerzett be a Pécsi Tudományegyetem, melyekkel együtt immár tizenöt defibrillátor érhető el az egyetem épületeiben, Pécsett, Szombathelyen és Kaposváron, és több mint százhatvan munkatárs vett részt elsősegélynyújtó képzéseken. Az új berendezéseket február 14-én adták át az érintett egységek vezetőinek a PTE Szenátusi Tanácstermében.

Három és fél millió Forint értékben, önerőből szerezte be a PTE azt a 7 defibrillátor készüléket, melyeket a már meglévő 8 mellett arra használnak majd, hogy a munkahelyi biztonságot fokozzák. „Ezek a jelenlegi legkorszerűbb eszközök, de önmagukban nem elegek! Az elmúlt évben a Kancellária segítségével

további 162 munkatársat sikerült kiképezni, akik képesek használni a gépeket és mernek is segíteni. A lélekjelenlét, a humánum és a segíteni akarás fontos”

- hangsúlyozta dr. Betlehem József rektorhelyettes.

A munkahelyi elsősegélynyújtók a legfontosabb szereplői annak, hogy a hirtelen rosszullétek, balesetek alkalmával segítsenek. Az elmúlt években jelentős előrelépés volt, hogy az akadémiai, kutatói, üzemeltetési egységek részéről 162 fő vett részt az elsősegélynyújtó képzéseken, melyek elméleti és gyakorlati részekből álltak és 3 hét alatt zajlottak le. A tanultakat egy-egy vizsgaszituációban kellett bemutatnia a munkavállalóknak. A képzést a PTE Egészségtudományi Kar Sürgősségi Ellátási, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézet munkatársai biztosították a Kancellária Munkabiztonsági Koordinációs Osztály szervezésében. Dr. Betlehem József hozzátette: „Dacára annak, hogy kezdetben mindenki kötelező penzumként tekintett rá, a résztvevők egyre inkább érdeklődni kezdtek, és igyekeztek tudásukat minél jobban elmélyíteni, közösség formálódott belőlük - úgy vélem, nincs ennél jobb visszajelzés az oktatók részére. A PTE számára társadalmi misszió is a segítségnyújtók számát növelni, hiszen

nemcsak az egyetem berkein belül, de azon kívül is tudnak és mernek segíteni.”

„A koronavírus-járvány alatt volt egy mondat, aki beleivódott a mindennapjainkba: „vigyázzunk egymásra!” A defibrillátor a legfontosabb, legkiszolgáltatottabb pillanatban nyújt életmentő segítséget. Szeretnénk elérni, hogy a Pécsi Tudományegyetemen mindenki biztonságban legyen, és mindenki részesülhessen abban az azonnali ellátásban, ami életmentő lehet a számára”- mondta el Decsi István, a PTE kancellára, majd megjegyezte: „Tudjuk, hogy ezek az eszközök rendelkezésre állnak, de

bízunk abban, hogy kevésszer kell majd bevetni őket”

– húzta alá a kancellár.
 

„A hirtelen keringésmegállás igényli a leggyorsabb beavatkozást. Legnagyobb eséllyel laikusok vannak a beteg közelében, emiatt fontos a társadalmasítás.  A most átadott eszközök kezelése egyszerű, csak be kell kapcsolni őket, és követni az utasításokat” - mondta el dr. Bánfai Bálint, az ETK adjunktusa.

Magyarországon naponta mintegy hetvenen halnak meg hirtelen szívhalálban, pedig gyors és hatékony beavatkozással jelentős részük megmenthető lenne. Keringésmegállás esetén az automata vagy félautomata defibrillátor (AED) fontos eleme az újraélesztésnek. A most beszerzett eszközök vonatkozásában kiemelt szempont volt a könnyű kezelhetőség, megbízható működés, hosszú élettartam és az elfogadható fenntartási költségek. A készülékek által adott vizuális és hang alapú utasítások képesek irányítani a helyszíni, akár laikus segítőt, és növelni az ellátás minőségét, így a túlélés esélyeit.


A sajtótájékoztatón bemutatóra is sor került. Betlehem József professzor kommentálta az eseményeket, és azt is elmondta:

„A defibrillátor egy életmentő eszköz, de nem pótolja az újraélesztést.

A defibrillátor használata után két percig folytatni kell az újraélesztést, amennyiben nem térnek vissza az életjelenségek, meg kell ismételni a ritmus analízist, illetve a defibrillálást. A legfontosabb azonban az ilyen helyzetekben a lélekjelenlét, és hogy merjünk életet menteni.”
Az új eszközök a PTE 3d Központba, az ÁOK, MIK, és TTK karokra, a Szentágothai Kutatóközpontba, a PTE Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskolába, továbbá a PTE Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolába kerülnek.


A PTE-n eddig elérhető defibrillátorok listája és elhelyezkedése ezen az összesítő honlapon érhető el:  https://pte.hu/hu/mko/aed-automata-defibrillator

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni