close
CímlapEgyetemi életA Honvédelmi Minisztérium és a PTE együttműködése

A Honvédelmi Minisztérium és a PTE együttműködése

2024. június 04.

Kibővítette és új alapokra helyezte korábbi együttműködési megállapodását a Honvédelmi Minisztérium és a Pécsi Tudományegyetem. Az erről szóló dokumentumot dr. Kutnyánszky Zsolt, a HM védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára, valamint dr. Miseta Attila, a PTE rektora írta alá az egyetem Szenátusi termében június 4-én délelőtt.

Dr. Miseta Attila, az egyetem rektora elmondta, a megállapodás célja a hallgatói létszám, valamint a hallgatói gyakorlati képzés színvonalának növelése, továbbá még szorosabb együttműködés kialakítása a minisztériummal. Az elmúlt években már számos, kézzelfogható eredménye volt a közös munkának, például az a katonai forgózsámoly, melyet a honvédség megbízásából a PTE Műszaki és Informatikai Kar hallgatói fejlesztettek ki. Ez a különleges szerkezet katonai terepjáróra szerelhető és kollektív fegyverek működtetésére, valamint köríves mozgatására egyaránt alkalmas.

„Bízom abban, hogy hasonlóan az elmúlt évek fejlődéséhez ez az együttműködés is további lehetőségek kapuját nyitja majd meg a számunkra” – húzta alá a rektor.
Dr. Kutnyánszky Zsolt, a HM védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára ünnepi arról beszélt, hogy a Pécsi Tudományegyetemmel való együttműködés hosszú évtizedekre tekint vissza, annak ellenére, hogy az első együttműködési megállapodást, csupán néhány évvel ezelőtt, 2018-ban írták alá. Ez az a szerződés, melyet a mostani alkalommal további új elemekkel gazdagítanak.

„Célunk az, hogy valós tartalommal, valós értékekkel töltsük meg az együttműködésünket”

– fogalmazott az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy a megváltozott körülmények között modern eszközökkel ellátott, ütőképes honvédségre van szükség, továbbá önálló, erős védelmi iparra, mely kiszolgálja mind a magyar haderőt, emellett munkahelyeket teremt és élénkíti a magyar gazdaságot.  Az új együttműködési megállapodásnak köszönhetően a PTE szinte valamennyi területen partner tud lenni.

„Elkészítettük a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési és Oktatási Keretstratégiáját, amely meghatározza az oktatás fejlesztési irányait, és – a Védelmi Ipari Stratégiával együtt – a védelmi ipari képzésfejlesztés alappilléreként szolgál.  Ezzel párhuzamosan erősítjük, illetve új alapokra helyezzük a felsőoktatási intézményekkel való együttműködésünket. A mai esemény ennek a folyamatnak egy fontos állomása” – mondta dr. Kutnyánszky Zsolt.
A megállapodás magában foglalja a toborzás, az oktatás, valamint a tudományos, a védelmi innovációs és kutatás-fejlesztési területeken való együttműködést. Kiemelt területe a katonai egészségügy és hadtudomány, melyben hangsúlyos szerephez jut a sport- és rekreációs szakemberek képzése, annak érdekében, hogy a jelenlegi és a jövő ifjúsága testileg-lelkileg egészséges, fizikailag fitt lehessen.

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni