close
CímlapEgészségügyInnováció: szakorvosi időpontfoglalások adatalapú módszerrel

Innováció: szakorvosi időpontfoglalások adatalapú módszerrel

2023. december 14.

Pécsi dobogós helyet is hozott a többek között a PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézete által szervezett Hack4Cure – Adatból egészség innovációs ötletverseny. A részt vevő csapatok például a kórházi fertőzések visszaszorítását, az orvosi dokumentációkészítés felgyorsítását és a betegek eligazodását az ellátórendszerben támogató adatalapú megoldásokkal álltak a zsűri elé.

Az EIT Health egészségügyi innovációs közösségben tömörülő rangos hazai orvosi egyetemek (a PTE mellett még a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem) egészségipari cégekkel összefogva indították el az EIT KIC projektet. A cél a kapcsolatteremtés az innovatív vállalkozások és az akadémiai-klinikai szereplők között. A hálózatépítést és a tudásmegosztást a Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete (PTE ITD) koordinálja annak érdekében, hogy a startupoknál megszülető ötletek megkapják a sikerhez szükséges mentorálási támogatást és klinikai kipróbálási-validációs hátteret.

A konzorciumi partnerek a program részeként szervezték meg a Hack4Cure – Adatból egészség című hackathont, vagyis innovációs ötletversenyt, hogy a cégeken túlmenően a hallgatókat és a kutatókat is bekapcsolják az egészégügyi termékfejlesztésbe. Az adatalapú digitális megoldások és a mesterséges intelligencia terjedése ugyanis az egészségügyben is egészen új kapukat nyitott meg.

Alkalmazásukkal automatizálhatóak és lerövidíthetőek bizonyos rutinfeladatok, pontosabbá válhat a diagnosztika és végső soron a betegek gyorsabban kaphatnak jobb minőségű ellátást. Ehhez mindenekelőtt az elméleti lehetőségekből valódi, a rendelőkben és a kórházakban bevethető technológiákat kell alkotni.

A hackathonon a diákokból és fiatal kutatókból álló csapatoknak meghatározott időn belül kellett létrehozniuk egy létező problémára gyógyírt kínáló, működőképes digitális megoldást. A PTE ITD és a konzorciumi tagok olyan innovatív megoldások létrejöttét ösztönözték, amelyek megkönnyítik az egészségügyi dolgozók munkáját és javítják az egész szektor hatékonyságát.
A Pécsi Tudományegyetemet Albert Máté másodéves orvostanhallgató képviselte.

„A csapatunkkal egy olyan technológiát vázoltak fel a zsűrinek, ami képes a betegek lemondása vagy a még hiányzó leletek miatt feleslegessé váló szakorvosi időpontokat adatalapú módszerrel kezelni. Ezáltal pedig mindkét fél számára csökkenteni az elvesztegetett időt.

A hackathon jó alkalmat kínált a kapcsolatépítésre, a szigorúra húzott keretek közötti együttműködés és a prezentálás gyakorlására. A mentorok kimondottan kedvesek és segítőkészek voltak, örülök, hogy itt lehettem” – értékelte a versenyt a pécsi hallgató, akinek sikerét még értékesebbé teszi, hogy egyénileg nevezett és két társával csak a helyszínen tették a szervezők egy csapatba.
A hackathon ettől függetlenül is komoly kihívást jelentett. A 14 induló csapatban vegyes hátterű egyetemi hallgatók (közgazdász, orvos, programtervező, szoftverfejlesztő, jogász) és végzett szakemberek (rezidens, onkológus, gyógyszerész) működtek együtt. Mentoraik (közük a PTE ITD szakértői és a Klinikai Központ orvosai) segítségével mindössze 24 óra alatt kellett kitalálniuk és megalkotniuk a terméküket, majd a program végén prezentálni a neves kutatóorvosokból, egyetemi és kórházvezetőkből, egészségüggyel foglalkozó közgazdászokból álló zsűrinek.

„Fantasztikus ötleteket és kezdeményezéseket fogalmaztak meg a dinamikus csapatok, különösen felemelő volt azt látni, hogy a fiatal innovátorok gondolkodását még nem kötik meg a berögzött szokások és valóban rendszereket reformáló javaslatokkal álltak elő. A legjobban teljesítő csapatokat várjuk a Jumpstarter programunkban, ahol részt vehetnek egy nemzetközi versenyen és elismert mentorok segítségével végigvisszük őket az üzleti terv kidolgozásának folyamatán” – dicsérte a résztvevőket Bubori Zsolt zsűritag, az EIT Health magyarországi vezetője.
A prezentált termékek tényleg mindennapos problémákra kínáltak megoldást.

Az egyik díjazott ötlet például az orvosokra zúduló adathalmaz adminisztrálását könnyítené meg mesterséges intelligencia alkalmazásával. Egy másik csapat pedig az adott gyógyszertárból éppen hiányzó, nem vényköteles gyógyszerek beszerzését egyszerűsítené le. A témák közé bekerült a kórházi fertőzések visszaszorítása adatelemzéssel és a betegek támogatása különféle digitális asszisztensek bevonásával.

A kategóriagyőztesek 600 ezer forintot vihettek haza, de a többi dobogós és a különdíjasok sem jártak rosszul.
A szervezők tervei szerint tavasszal az innovációs ötletverseny újabb fordulóját rendezik meg. Várnak minden jelentkezőt, aki nyitott a rendhagyó gondolkodásra és kész nem hagyományos megoldásokkal előrukkolni az egészségügy előtt álló akadályokra.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni