close
CímlapEgyetemi életInternational Evening 2017

International Evening 2017

2017. március 12.2063Megtekintés

Az egyetemalapítási jubileum jegyében rendezett Nemzetközi Tavasz első eseménye a PTE Általános Orvostudományi Kar Angol-Német Hallgatói Önkormányzatának immár huszonhárom éves hagyománnyal bíró Nemzetközi Estje volt, melyet március 11-én tartottak az Expo Centerben.

A Pécsi Tudományegyetemen több mint 3800 külföldi hallgató tanul, akik összesen 105 országból érkeztek Pécsre. Mintha mindannyiukat az Expo Centerbe evakuálták volna március 11-én, pedig a rendezvény elsősorban az orvoskar hallgatóinak szólt. A kavalkádban nemcsak csinos ruhakölteményekbe, de sok gyönyörű autentikus viseletbe öltözött fiatalt is látni lehetett – volt olyan japán hölgy, aki az egész estét fapapucsban topogta-kopogta végig a nagyszínpad előtti, pörgő piros konfettikkel tele fényfestett téren. A bejárattól a fő színpadig vezető út vörös szőnyegén volt egy. különösen kitüntetett helyszín: egy jól megvilágított fotófal, amit az est folyamán többen többször használtak szelfi-háttérként (#ie2017). Az oldalsó termekben idén is különböző stílusú zenékre lehetett tombolni, ám elsőre mindenki a legnagyobb teremre volt kíváncsi. Oda belépve egy hatalmas félkörben tárulta a szórakozók elé az a sok asztal, melyeket az itt tanuló külföldi hallgatók pakoltak tele szülőhazájuk nemzeti ételeivel. A levegőben egzotikus fűszerek, kávé, és izgalmas alkoholos kreációk illata keveredett. Büszkén, hatalmas mosollyal szedtek mindenkinek az asztal mögött állók, a kíváncsiskodók pedig a finomságok köré tömörültek, és mohón vetették rá magukat a falatokra. Volt füstölt hering a norvégoknál vagy többfajta szusi és a pácolt gyömbér a japánoknál, curry az indiaiaknál. A magyar asztalnál a pörkölt és a mákosguba volt az igazi sláger. Voltak, akik kifejezetten a különleges ételsorért jöttek, s próbáltak mindent legalább egyszer megkóstolni.

Az egybegyűlteket Bódis József rektor és Miseta Attila dékán üdvözölte, majd kezdetét vette a műsor a nagyszínpadon: az itt tanuló norvég hallgatók kórusa, a Tinnitus nyitotta a sort, s jó érzékkel a mindig őrült jó hangulatot teremtő spanyolok zárták a sort. A táncok közül a legtöbb koreográfia – így a magyar is – a különböző kultúrák megismerésének fontosságát, és a békés együttélést éljenezte.

Ez volt a PTE Nemzetközi Tavasz rendezvény-sorozatának első hivatalos eseménye, de még jó sok jön! A z idei Nemzetközi Est további részletei s később érkeznek.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni